miért nincs még...

miert nincsen gyerekem még?

nyilván egyre többen kerdezik meg, hogy "gyerek"?
én is. magamtól.
én is. S-től.
én is. a világtól.

miért nincsen gyerekem?
mert véletlenül nem lett eddig
mert nem lett addig, míg ezek a kérdések nem jutottak eszembe

nem akarok azért szülni, hogy a férfi, akit magaménak képzelek mellettem maradjon.
nem akarok azért szülni, hogy elmeneküljek az unalmas munkámból
nem akarok azért szülni, hogy végre ne legyek egyedül
nem akarok azért szülni, hogy valaki feltétel nélkül szeressen
nem akarok azért szülni, hogy valaki megcsinálja azokat a dolgokat, amiket én nem tettem meg
nem akarok azért szülni, hogy valaki beteljesítse az álmaimat, amikért én nem tettem semmit
nem akarok azért szülni, hogy a rettegést, hogy nem lépek egyről a kettőre, a gyerekemért érzett felelősségre kenhessem, természetesen abszolut tudat alatt
nem akarok azért szülni, mert tudom, hogy a pasim majd úgyis kizsigereli magát értünk.
nem akarok azért szülni, hogy kizsigereljem magam a pasimért és a gyerekemért, hiszen ez az élet rendje.
nem akarok azért szülni, mert azt gondolom, hogy a férfi, aki mellettem van ettől majd felnő és felelősséget vállal értem. igen, értem.
nem akarok azért szülni, hogy valaki simogassa majd a fejem, amikor öreg leszek.
nem akarok azért szülni, hogy csak ez adjon értelmet az életemnek.
nem akarok azért szülni, mert ez az élet rendje, hát tessék szépen menni vele.
nem akarok azért szülni, mert a szüleim megöregszenek és lehet, hogy nem látják majd az unokájukat. bármennyire is már a gondolata is fáj ennek.
nem akarok azért szülni, mert mindjárt kifutok az időből..lehet hogy már régen kifutottam.

igen, szeretnék gyereket.
igen, azt gondolom, hogy csodálatos anya lennék.
...
igen, tudom, hogy ez valami csodálatos és kihagyhatatlan
biztosan így van, olyan sokan mondják
...
és micsoda öröm
és mennyit lehet tanulni tőlük
..na jó, utolsó két sor féle kijelentés feldühít, még ahogy írom közben is...
...

és igen,
kurvára félek
nem a felelősségvállalástól, vagy az áldozat hozataltól félek.
hanem, hogy
hogy egy lúzer vagyok.
hogy túlgondolom.
hogy önző vagyok
hogy nem hiszek magamban
hogy elbasztam az egészet már réges régen
hogy nem jól csinálom, már most sem
hogy várok valami csodára magamtól
hogy várok valami csodára a másiktól
hogy mindjárt negyven leszek és pontosan azt látom, ami ebben a cikkben le van írva.
tűpontosan. és ez őrületes para. még úgy is, hogy a világ egyik másik felén élek, de ezeket a gombócokat elhoztam magammal és nehezen simítom ki őket

tényleg nem szeretnék sokat
nem kell őrületes anyagi biztoság 1oo évre előre
nem akarom körülutazni a világot és élni még egy kicsit mielőtt...jesszusom

csak szeretném tudni, hogy megyek valamerre most is
csak szeretném tudni, hogy szeretem, amit csinálok
csak szeretném tudni, hogy bárhol hagyom is abba, amit csinálok éppen, tovább tudok majd építkezni, ha újra eljön az ideje
csak szeretném tudni, hogy az a gyerek egy családban érkezik, ahol mindketten felelősséget vállalunk magunkért és képesek vagyunk befogadni egy harmadik tagot
csak szeretném tudni, hogy amikor majd elbillen a mérleg, mert elbillen, akkor meg tudjuk beszélni és ami ennél fontosabb, hogy meg is tudjuk oldani. együtt. és nem csak az egyikünk.

és lehet, hogy amíg ezeken dolgozom/dolgozunk,
addig lehet, hogy kifutunk a biológiai időből
de a fentebb leírt dologok nélkül nem megy nekem.

tudom
és igen félek ettől
és a félelem különböző formákban bugyog fel belőlem.
de ez van.


és köszönöm Anya
és köszönöm Apa,
hogy ti nem gondolkoztatok ennyit rajtam.
mert nem biztos, hogy itt lennék most.
és teljesen biztos, hogy nem az lennék aki vagyok,
ha sok millió kérdésen nem együtt mentünk volna keresztül.
és biztos, hogy csomó más kérdés merül majd fel, ha egyszer én odajutok.
szeretés és ölelés.

PartThree-isitmeyou'rlookingfor - Hisztis Kis Punetti ráébred

Mielőtt idemásolom tegnapi bejegyzés folytatását, elmondom, hogy ma volt az első napom az új munkihelyen.
Nem tudom, meddig maradok itt de ez tényleg egy nagyon szuper iroda!
Mire a végére érek ennek a sztorinak, fogok tudni többet is mesélni.
Node, lássuk a további kínokat.

Második hét (Feb 1o-16) - Hisztis Kis Punetti pánikol

Sasa vasárnap délben elment, úgyhogy lett egy kis időm bámulni ki a kibaszottul szürke esőbe és várni a csodát.
Próbáltam dolgozni, mert ez olyan, mint valami lánc, te csodát vársz valakitől, és közben meg mások tőled várják a csodát, és tőlük meg mások .. és így tovább, míg körbe nem ér.

De persze most nem tudtam.

Elmentem viszont néha sétálni, ez az új hobbim -low budget kultúrszórakozás- erről ömlengek máskor hosszan. Ezt is akkor találtam és már csomóan láttátok a facebookon, de kell valami kép a bejegyzésbe, hogy azt gondoljatok mielőtt rákattintotok, hogy "ilyen bejegyzés többet nem lesz" (és közben meg tényleg)

A következő dolgokat műveltem még:
0. Vártam és alkalmanként felhívtam az ügynököt.
Sőt egy munkát még vissza is mondtam - ráadásul jót, a Conran and Partners keres embert, in-house designer csapatba, csak szólok, ez egy nagyon jó cég - mondván, én mostmár csak azért sem adom fel, hogy freelance/contract (szabadúszó/szerződéses) munkának adjak egy esélyt, és még van pénzem és időm is.

1. Cigiztem, meg házfelújítós sorozatokat néztem. Ezt és ezt is.
Az összes részt. Tanultam belőlük. Sokat. Megpróbáltam kikutatni, hogy hogy lehet ezeknek a produkcióknak dolgozni. Nem jutottam hozzá közelebb.

2. Elkezdtem utálni a High End "pénz-díszlet" design-t.

3. Felhívtam a helyi önkormányzatot, mivel csomó építkezés van a környéken, visszahívott valaki, aki azt sem értette, mit kérdezek (most az egyszer nem nálam volt a nyelvi probléma), de érthető volt, hogy nem nekem találták ki a skills match szolgáltatásukat.

És még mielőtt itt bárki nagyon elszomorodna, és azt gondolná, hogy mennyire rossz volt nekem, elmondom, hogy HÁROM napról beszélünk, 3 azaz három napról, de a Hisztis Kis Punettik világában 3 nap az maga az örökkévalóság.

Aztán egyszercsak történt valami jó. Valami csodás.

Orsi érkezett meg elképesztő mennyiségű meghívóval a London Fashion Week-re.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy kicsit sem húztam a számat. (Mondjuk tényleg csak kicsit).

Mert egyrészt kit érdekel a divat, a hülye megfizethetetlen high end faszkodás, nyilván soha sem lesz Burberry táskám, és egyébként is mennyivel kényelmesebb pizsamában tölteni a napot.
De nem?
Hát nem! Egyáltalán nem!

Hisztis Kis Punetti rájön valami igazán fontosra

Burberry táskám most sincs, viszont szeretnék.
Ezt most megpóbálom röviden leírni, mert Orsi a Neverordinary.blog.hu-n sokkal alaposabban kidolgozva tolja az információkat erről a néhány napról. Például itt van ez a kis videó, csak a hangulatfokozás miatt.
Ha esetleg itt alant nem jelenne meg a beágyazott video, akkor klikk IDE, és a youtube segít.

Röviden: Csodálatos volt!
Kifejtősen pedig: Egyszercsak - természetesen a nagyobb nevek bemutatói után, lásd fenti videot például - bekattant, hogy miért is fasza a high end, és hogy mennyire kurvára kiváltságos helyzet az, ha valakinek megadatik, hogy ne csak újpesti panellakás felújítást csináljon. És nem a pénz miatt, ami a megrendelőnek van, hanem a pénzzen vásárolható minőség és lehetőség miatt.
Azt is megértettem, hogy a pénzzel rendelekező megrendelőt ugyanúgy kell és lehet edukálni csak meg kell találni és tanulni a módját (feltéve ha nem kínai).

Itt most muszáj egy kis kitérőt tennem:
Ha most bárki olvassa ezt a blogot, akinek már dolgoztam magánban, remélem nem érti félre a fentieket.
Nagyon nagyon szeretem az összes alacsonyabb költségvetésből elkészült munkámat.
Sok szempontból sokkal jobban szeretem ezeket, mint a hatalmas hoteles high end munkáimat.
Egy cm2-t tervezést sem cserélnék el belőlük valami másra, ami látszólag jobban csillog.

Csak hogy iskolapéldát mutassak arra hogy miért nem: 
a hétvégén EZT a cikket találtam a Travelo-n. 
Ez AZ a hotel, amivel a felmondásom előtti másfél évet töltöttem.
Eléggé felelősségteljes pozicióban, a végére teljesen kifingva, öröm nélkül. 
Írtam erről is ebben a blogban, tuti ...rosszul vagyok az egésztől.

Ez a világ legnagyobb és legrondább és legdrágább hotele.
Itt egy másik cikk ugyanerről a komplexumról.

Ok, igazándiból csak a projektben nem volt örömem, a team-em csodálatos emberekből állt.

Viszont nyilván rengeteget tanultam benne, és hogy a portfoliómban, illetbe a skill set-emben (ezt hogy mondják szépen magyarul?)  milyen erősséggel szerepel ez a tapasztalat, arról gondolom, nem kell sokat beszélni.

A  lényeg, hogy a Fashion Week-en megértettem végre valamit, arról, hogy mi a fenét keresek itt, és hogy miért nem enged ez az út el engem, amikor pedig annyiszor próbáltam már róla letérni.

És ez Az Öröm Hír.

Ez nem jelenti azt hogy nem szeretnék és nem fogok elvállalni továbbra is kisebb volumenű tervezési feladatot.  Mert DE.
Mert feltölt, hogy közvetlenül látom az eredményt és az örömöt
és
mert nem hiszek a kasztrendszerben.

Ezúton is bocsánat mindenkitől, akit ez elmúlt hónapban leszartam elfelejtettem,
pedig tőlem várják a valamit.
Tamás, Vilma! (... úristen tegnap még emlékeztem valaki másra is...)
Sokkal jobban van minden már, úgyhogy hamarosan jelentkezem! Tényleg!

...

még egy rész van ebből, aztán lassan utolérem magamat!
..és akkor megint nem írok majd hónapokig, de jó is lesz

PartTwo-Hello,isitmeyou'rlookingfor - Hisztis Kis Punetti bemutatkozik

Az a helyzet, hogy aznap, amikor újra lett munkám kereken 18 nap után (könnyű volt kiszámolni, mert az előzőnek pont január 31-én lett vége)..szóval, semmi másra nem tudtam gondolni, csak hogy hisztis kis punetti vagyok, meg persze nagyon vigyorogtam is, meg el is voltam fáradva.

Az előző bejegyzés a 13. nehéz napon született.
Úgyhogy most megpróbálom itt összefoglalni, hogy miket tanultam ezalatt a hosszú és kimerítő rövid idő alatt. HKP.

Első hét (Feb 1-9) - Hisztis Kis Punetti munkát keres.

Az első hét remek volt, de tényleg.
Először is, nem voltam elkeseredve, de tényleg nem.
Igazándiból örültem. Mert egyrészt ismerve magamat az álvigyorgás nem megy sokáig, illetve rettentő mennyiségű energiát emészt fel bennem és TUDOM, hogy úgyis látszik. Ha meg egyszer kipukkad, akkor karrier-öngyilkosságot vagyok képes elkövetni vagyis kiakadok és veszettül (értsd szó szerint) azt gondolom, hogy CSAK nekem van igazam.

Másrészt azon a héten jött a Sasa, szóval már a kirugás napján (péntek) elkezdtem annak örülni, hogy mivel nem lesz munkám az első héten, nem is fogom úgy érezni, hogy lógok és nem keresek pénzt, ha nem dolgozom, amikor itt van. Illetve, ha dolgozom, akkor nem nő bennem a feszkó, hogy közben 3 napunk lenne, amit együtt tölthetünk ebben a hónapban és nem csak egy szombat.(csütörtökön jött és vasárnap ment el).
A távkapcsolat csodálatos világa.
nomnomnom.

Hétfőtől szerdáig kicsit kipofásítottam a portfoliómat, raktam mögé menő szürke hátteret, újrarendeztem, elmentettem, kinyomattam, öszeraktam, és elküldtem az ügynököknek, akikkel régebben beszéltem. Fel is hívtam Őket (kettő volt, tudtak egymásról), cseverésztünk is, mindenki örült, hogy mennyire ügyes vagyok, és well-presented és mindenki megígérte, hogy keres nekem munkát.

Én is körülnéztem az oldalakon, elküldtem néhány helyre a kis csomagomat, találkoztam ismerősökkel és barátokkal a szakmából és nekik is elmondtam, hogy munkát keresek és dont be shy to let me know.

És igen, azért írom le ezeket ide, mert erre mind büszke vagyok.
Büszke, hogy nem dugtam a fejem a homokba, hogy ne lássa senki.
Hogy elfogadtam, hogy néma gyereknek anyja sem érti, főleg, hogyha nem is otthon van, az anyukájával, hanem egy kurva nagy városban, ahol alapjáratban mindenki szarik egymás fejére azt válaszolja a hogyvagyra, hogy FINE.

Természetesen lejátszottam magamban az elmúlt egy hónapot, és alaposan körüljártam a kérdést, hogy mit rontottam el, hogy hol bugyogott fel belőlem a kelet-európai agresszív értetlenség, miben nem voltam elég rugalmas, hol gondoltam, hogy én jobban tudom, ahelyett, hogy egy rövid távon használható szuper eszköz lettem volna, amire egyébként szerződtem. És nyilván ezeknek az okai is érdekeltek.

Nem (csak) tiszta önostorozással próbáltam sírva vigadni, ahogy ez alapjáratban genetikailag kódolt bennem, hanem igyekeztem beszerezni az elérhető információkat, hogy reálisan is láthassam a helyzetet.

Egyrészt már a "sorry-goodbye" beszélgetésen megkérdeztem, hogy rendben van, hogy befejeztük azt a szakaszát a projektek, amire felvettek, de ha bármi van, amivel nem voltak megelégedve, akkor szeretném, ha elmondanák, mivel tanulok belőle és segít nekem, hogy jobban végezzem a munkám.

A válasz nem volt angol, és ennek örültem.
Azt mondták, hogy szeretik ahogy dolgozom, de arra számítottak, hogy kicsit gyorsabb leszek. Mondtam nekik, hogy köszönöm, és hogy én is arra számítottam, tudva, hogy az előző alkalommal mennyivel gyorsabban mentek a dolgok.
Kicsit még beszélgettünk és úgy jöttem el, hogy azt éreztem, hogy mindketten látjuk az érem mindkét oldalát úgy, hogy én egyetlen egy kritikus mondatot sem fogalmaztam meg. Titokban megsimogattam a saját fejem, hogy a sok éve fejlődő tárgyalástechnikám, íme használatban van.

Aztán azért itthon még kicsit marcangoltam magam, úgyhogy futottam még egy kört a kérdezősködéssel. Ezt a munkát egy ismerősön keresztül kaptam, aki sok éve dolgozik ennél a cégnél, mostmár nagyon magas pozicióban, és akit a barátomnak mondhatok. Tehát felé még plusz felelősséget is éreztem persze, de Tőle is azt a választ kaptam, hogy minden rendben. A munka, amit csináltam, jó, nagyon is és kiderült az is, hogy Ő például mindig úgy tudta, hogy január végéig maradok, mivel ott van vége a szakasznak. Tárárá. Hát így.

Kő leesik, elgurul.
Közben megérkezett a kifizetés is a számlámra.
Jöhetett egy boldog kis hét(köznapok)vége a Sasával.



..

Folytatom holnap.
Tényleg!
Már megírtam, csak véletlenül egy regény lett, és Te nem akarod egyben elolvasni.
Vagy?...ugye?

Utálom a péntek estét - isten kalapja - 1 másodpercek

..nem..nem..nem..

nem írtam, mert túl sok minden volt
nem írtam, mert a szavak beszélni kellettek
nem írtam, mert a gondolatoknak belül volt helyük

de
de most igen
leginkább, mert UTÁLOM a péntek estéket

mert a péntek este magányos, mert a péntek este béna
még akkor is, ha lehetne sört inni az ismeretlen ismerősökkel
velük is magányos

azoknak, akik azt hiszik, hogy verset írok,
elmondom, hogy nem
csak ilyen szaggatottan jönnek belőlem ezek,
mint egy furcsa kis betűzokogás a senki-mindenki-földjén

először persze Londont hibáztattam,
mert a Sasa közben otthon moziba megy az osztálytársaival...
... ahova persze nem me(het)nék....vagy de?....vagy ez-e a kérdés?
(azt mondta, mehetnék...de mennék-e..de nem ez a kérdés)

szóval Budapesten is ez lenne

kicsit úgy érzem magam, mint egy elengedett héliumos lufi
szépen távolodom mindentől, ami eddig ismerős volt
és persze kínzó és nagyon költőiképes a kérdés, hogy tartok-e valamerre.

ugyanannyira izgi ez, mint überpara.

ha távolodom is, mert igen
akkor nem szeretném magam héliumos lufihoz hasonlítani
a lufik kipukkad(hat)nak és a legkisebb esélyt látom arra,
hogy ott messze az ég kalapjában összegyűlik a sok elszabadult lufi
és boldogan fujdogálja a szellő
(mert nem szél, az biztos, hanem olyan meleg, játszadozós fuvallat az)
Őket, Egymáshoz

mert, mint tudjuk, az égnek nincs is kalapja.
nem, istennek sincs.

akkor mi legyen?

hát röviden ez törént az elmúlt 8 hónapban.

meg még az is, hogy ráírtam arannyal az ékezetes betűket
az angol billentyűzetre
ma este.

----

utóirat:
van ez a kis applikáció, a 1second every day

ez itt 2o12 December 13- 2o13 Január 12 minden napom egy másodperce

Közléskényszertelenség -idő-pénz-miegymás

közléskényszertelenségem van.
ezért úgy döntöttem, hogy most kényszerítem magam, hogy közöljek.
egyrészt mert van mit,
 másrészt meg hogy nehogy véletlenül elmúljon ez a csodálatos adottság, a közléses,
harmadrészt,
mert azt hiszem, nem esik jól,
a közléskényszertelenség
(új szó, én csináltam, most, a google is csak engem fog megtalálni ezzel)
és ezt abból vettem észre, hogy amint hazaérek kinyitom az összes ablakot (kettő van), aztán nyitva is hagyom, hadd jöjjön be valami friss levegő, majd jól lehűl a lakás, és én a hideg kis talpaimat a paplanba bugyolálva próbálok elaludni...
(plusz az anyától kapott elektromos ágymelegítő)
...nehezen.

úgyhogy most írok, mindent ami eszembe jut.
úgy ahogy.

most
értem haza a munkából, Jamie Oliver fish fingerjei melegszenek a sütőben, ömlik a hátamra a hideg, szirénáznak a mentőautók, zúg az ablak alatt a Mile End road.

10 perccel 
ezelőtt még szép kerek mondatok voltak a fejemben, és úgy döntöttem megharcolok a hallgatással, amit szerintem egyedül Sasa nem érzékel, mert valahogy neki nem hallgatok, rá borul, mosolyogva

2 hónapja
dolgozom magasabb pozícióban, tehát senior designer-ként, megkapva a kínai 7 és 5 csillagos hotel (továbbiakban Sanyaként emlegetem majd) Londoni projekt menedzselését, egy szuper kis csapatot, és az összes design development munkát, ugyanazért a fizetésért, amiért előtte harry pottert hallgattam.
hát hiába, mindegy hogy hol de kizsákmányoló országban élünk, és az igazság az, hogy ezt szeretjük.
a fizetés majd meggyógyul, reméljük jövő hónapban..és hogy is mondjam, legalább kifizetik.
őrületesen jó lehet kelet európaiakat dolgoztatni..és ezt most nem magyarázom el jobban.

de egyébként a munkahely meggyógyult.
tényleg meggyógyult. egyik napról a másikra.
És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után.. Jött egy jobb kor.
még Pillangó úr is eltávozott az irodából, ami igazándiból egy furcsa, szomorú történet,
nekem nem sok közöm van hozzá,
én csak egy csendes (belül hangosan káromkodó) szemlélője voltam a történetnek.
de aki magasra képzeli magát, az magasról is fog leesni?

és hogy ehhez mi kellet? 
valószínűleg sok minden.
a magam részéről az, hogy kész legyek,
hogy ne csak az egyik felem legyen itt, hanem egy kicsit az egészem.
(mármint az én egészem, Sasa még mindig Budapesten él:).
befejeztem az otthoni még futó munkákat, a dupla dolgozást.
természetesen még van hátra , vagy előre némi darabocska...
de ezek majd később jönnek. az időm most itt telik.
majd biztosan lesz újra úgy, hogy haza is dolgozom, mert kell, hogy legyen, mert hiányozni fog.
de most van némi csönd.
most itt vagyok.
hát ez kellett, hogy Itt legyek.
hogy rájöjjek, hogy semmi munkámmal nem voltam elégedett az elmúlt fél évben...mármint olyan igazán örülősen elégedett...mert nem voltam valahogy százszázalékosan jelen. szerencsére akiknek dolgoztam, ők elégedettek voltak..

sőt végül is (majdnem) minden kifizetés is megérkezett
természetesen a kicsik először, sőt időben, sőt kb kérve, hogy hadd fizessenek....ez ilyen...
azok nem fizetnek, akik üzletelnek...azok még mindig tartoznak.
akiket alkalmaznak, akik kevés pénzből élnek, ők minél előbb szeretnék letudni a tartozásukat... .
de most egyenes minden....új cipők figyelnek a polcon, és némi megtakarítás a bankszámlán.
kellett hozzá a dupla munka.
kell hozzá a dupla munka.
kell hozzá a dupla munka?

azt hiszem a fizetésmeggyógyuláshoz az kell majd,
hogy elhiszem végre, hogy a munkáért, amit végzek igenis ér pénzt kapni.
többet, mint, ami a lakásra, a kajára, a repülőjegyekre, és némi random kultúrára elég.
még egy kicsit jobban át szeretném lépni a kelet-európaiságomat.
legalábbis ezt az oldalát.

és akkor még a képek
mivel kissé ingerszegény életet élek itt mostanában,
(a sajtkészítőké a mennyek országa)
és igazán csak akkor kezdek el élni,
mikor látogatóim érkeznek (majdnem minden hétvégén a hegy jön Mohamedhez:),
vagy valami megoldandó feladatot kapok,
és újra metrózni kezdtem, mert hidegebb lett,
és az új farmerem, nem volt kényelmes a biciklizéshez,
és a metrózás tényleg zombivá tesz,
és tényleg nagyon sok volt a munka, meg a megtanulandó, meg a rendszerezendő
(őrületes excell táblázatokat vagyok képes kiokádni magamból secperc alatt)

szóval mivel kicsit bezombultam és nincsen semmi NAGY és súlyos dolog,
ami éppen elterelné a figyelmemet,
ezért kicsi dolgokkal szórakoztatom magam.
kicsi történéseket látok meg, kicsi mozdulatokat.

1.
példul a kb hatvanas, de húszat játszó nőt,
csodás, rövidre nyírt, ezüstszürke hajjal,
aki egyszercsak a metrón előkapja a táskájából
az igazán szuper
vörösesbarna, szőke melírral kiegészített
parókáját,
és miközben csicsereg a szemben ülő
szintén hatvanas és húszast játszó barátnőjével,
szép komótosan megfésüli a hajat,
majd hátrafordulva, az ablak felé,
gondosan a fejére helyezi,
és boldogan simogatja, és emelgeti a hátul sűrűn leomló hajzuhatagot,
és igazgatja a paróka frufruját.
eközben a kis barátja,
aki mellette ül,
sikeresen beleszorítja a (saját) kisujját a sörös dobozba.
majd leszállnak.
csodálatos

2.
ma reggel, amint belépek a metróállomásra,
muszáj elképzelnem magam elölről.
mert egy galamb pont abban a pillanatban szállt el a fejem felett,
velem egyirányban,
be az állomásra.
éreztem a szárnysuhanását a fejtetőmön,
közben hátulról ömlik a fény.
azt hiszem angyali tünemény
voltam
ezen a reggelen
egészen egy másodpercig.
olyan ritkán van.

3.
este a London Bridgen átsétálva
esik az eső
én a város helyett
a kezemet nézem,
ahogy a fémkorláton, simán csúszva
söpri a vizet.
szép
szürke
fényes
pettyes.

hát ezek.
most megyek és becsukom az ablakokat.

a varázsló meg a varjak

Nyilván agyamra ment a Harry Potter, amiből már a 6. könyvet hallgatom munka közben,
de ma amikor hazafelé jöttem.....

ezt a muglinak öltözött varázslót láttam a templomkertben, amint térden állva eteti a varjakat.

és azt csak a képen vettem észre, hogy a kerítés mellett kő fejfák vannak...úúú...fejfák, meg varjak, meg varázsló biciklivel..úúú...nagyon nagyon nagyon misztikus...nem is kell magyaráznom.

Rövid hírek - linkben az igazság

1.Munka
Úgy döntöttem elköltöztettem a weblapomat, mert a Weebly borzasztón nehézkesen kezelhető.
Erre mondják, hogy jó ötletnek tűnt...
Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy csak Szeptemberben járok majd aweblapcsinálás  végére, de azért elkezdetem rajta ügyködni.

Naszóval, az új portfóliógyűjtemény, új munkával, azoknak akik még nem látták.
Szép, színes, illatos Behanche portfólió itt:
http://www.behance.net/misssmith

2.Videó
Az előző posztban pedig első videóm,a kávéfőzésről. Valódi ínyencek, kérem, kíméljenek.
Videóvágásban (is) van még mit fejlődni, de ez cseppet sem von le a nagyszerűségemből, naugye..khm.

3.Rajz
egyébként mostanában rajzolok is, van egy új nagy füzetem..és épp abban a fázisban vagyok, hogy nem érdekel, hogy mennyire lesz csinos a végeredmény, csak az, hogy mennyire élvezem én a rajzolást.

Vannak ilyen Sketchmob-nak nevezett események (ajánlom copyzásra a rajziskolás tanár ismerőseimnek), ahova ingyen lehet elmenni, egy-egy estére..és lehet/kell rajzolni, különböző témákban (élőmodell rajzolás, térrajzolás..stb), meg kreatív feladatokat adnak, meg mini verseny van, meg ismerkedés, néha még barbeque-t is csinálnak..és szerintem remek reklámértékkel bír.
Igazi, valóságos, nem social médiás bemutatáson alapulva.
Ezt nem ott rajzoltam, de abba a füzetbe, amit ott kaptam..az egyik ilyenen még nyertem is a közönségszavazáson...nagyon meg voltam lepődve, mert nagyon nagyon szuper rajzosok is vannak. Mindenféle szakmából jönnek.
Ja és mindenki mehet, minden szint..és semmi nem ciki, és nincs teljesítménykényszer, csak szimplán jó mulatság.

4. Vendégek
Voltak übercuki vendégeim is egy hétig. Orr Máté, Régner Viki és Nagy Áron (neki is van blogja, de nem találom), akik sokkal-sokkal jobban rajzolnak, egyenként is mint én. Ezeket a blogokat odalinkelem az oldalsó mezőbe is, hogy bármikor megnézhessétek.
És AZ Anita, Rotterdamból..akivel valahogy sikerül mindig ugyanazon gyötrődnünk, szóval megint be nem állt a szánk...
Július kedvenc hetét köszönhetem Nekik. Köszönöm, hát, Július kedvenc hetét Nektek!

5.Olimpia - saját test tudat
A város egyébként valóban üres volt az olimpia ideje alatt.
Tegnap futottunk Dalmával bele először a tömegbe.
Viszont a tömegközlekedés zsúfoltság ijesztgetés miatt, elkezdtem biciklizni ( I Love Barcleys Bike) és ennek köszönhetően elkezdett újra shapeülni a fenekem és újra elkezdtek izmaim lenni, és el is határoztam, hogy keresek valami táncos mozgásformát, hogy kicsit kidugjam végre az orrom a monitor elől..és persze, hogy ennek a fenékformálásnak még inkább utánajárjak.
Mondjuk az is van, hogy valahogy ebben az országban sokkal csinosabbnak érzem magam, és nem azért mert itt több a túlsúlyos..egyszerűen csak sokkal kevesebb ember gondolja azt, hogy többet  érsz, ha beleférsz a 10-es ruhákba (ami utoljára, szerintem általános iskolás koromban történt meg).

6. Eső
Azt hiszem esik mostanában, meg mindenki sír, hogy mennyire szar ez a nyár...de én nem érzékelem.
Nyár ez, csak nem 40 fokos..a lábamon ott a szandál nyoma a napsütéstől. Szóval ezt a nyarat én kipipálom.

Hát ezek.

csend és panoráma

csendem vagyok

egyszerűen nem érdekelnek a mondatok éppen.
csend.
csend van bennem.
nem csend-féle csend.
hanem történős, jó csend.
nem ijesztő, nem unalmas.
az én csendem.
szeretem ezt a csendem.

sokadszorra leírva látom itt,
hogy mélyen cseng a csendem.
vagyis nem csengve zeng,
hanem csendve zend.
pont.

--
tessék itt van néhány fénykép is a nyüzsgő nagyvárosról,
ami képes bennem csendet csinálni
panorámás utcaképek mozgó járműből..
a technika csodálatos ördöge csodálatos

 

fél lábon állva visszaszámol

teljesen üres a fejem
kiüríti a várakozás

már csak öt nap
és beköltözés
pénzszámolás
"úgy hajtanám, rohanón az időt"
várakozás
lófrálás

várni fárasztó
nagyon

és mindig, mindenhol emberek vannak
és mindig, mindenhol valaki jön-megy
és már nagyon várom, hogy végre
újra én döntsem el, ne csak legyen
ez az örökös emberáradat.

és 5,5 hete vendég vagyok
itt is ott is
jövök-megyek.

vendégnek lenni fárasztó
vendégnek lenni szerencsés
vendégnek jobb lenni, mint sehol lenni

de
jó lesz végre egyedül lakni
már csak öt nap
és akkor végre
nekem lehetnek vendégeim
de jó lesz...uuu..de jó lesz.

mondjuk az jó volt, hogy múlt hétvégén
ketten voltunk vendégek.
nagyon jó. volt.

lehet, hogy ketten azért jobb vendégnek lenni,
mert legalább egymásnak otthon vagyunk?

Munkamérleg

Ez itt az asztalom az irodában
fülhallgató, rajz és alaprajz, filcek, móka, kacagás

Gondolkoztam.
Még mindig/már megint van bennem valami nyavajgás a hotel tervezéssel kapcsolatban, amit nem teljesen érzek fairnek, úgyhogy most megpróbálom összeszedni a jó és rosszat.

Mi a jó a mostani munkámban?
-a tervezés nem igazán a költségtakarékosságról szól
-nagy a lépték,
-szélesebb sávon szárnyalhat a fantázia a térnek és a pénznek köszönhetően
-7+1órás a munkanapom, abszolút van időm a nap után
-kifizetnek, és nem aggódom a jövő hónap miatt
-remek emberekkel dolgozom együtt
-csapatmunka van
-nyugodt vagyok
-ez is csak egy munka, mindeféle rosszával és jójával...nem stresszelek.
-már ismernek, visszajöttem, mert visszahívtak..tehát meg is becsüljük egymást

Mi a nem jó a mostani munkámban?
-a legnagyobb bajom, hogy nem gondolom, hogy bárkit is boldoggá tesz ez az egész, sőt nem gondolom, hogy bárkit is érdekelni fog, aki általában 5+ csillagos hotelekben száll meg, hogy "nézd már milyen szépen világít az az oszlop"..míg mondjuk egy kisebb projectnél, minden egyes jól sikerült részletnek örülni lehet a megrendelővel együtt..és tudom, hogy hat és tudom, hogy jóhelyen van és megérte a befeketett energia.
-inkább tradicionális, mint kortárs a vonal, amit az iroda követ..ezért kicsit sötétnek és öregesnek érzem a terveket, amikhez csatlakozni kell és amiket tovább kell fejleszteni...mondjuk lehetőségem az van belepiszkálni...szóval ez még kismértékben változhat.
-egyelőre nincs ablaka az irodának és csak ígérgetik, hogy elköltözünk..kb egy éve..talán megtörténik...vagy nem.

Mi a konklúzió?
-a fentiek szerint nekem elég fontos, hogy lássam a munkám eredményét, mégpedig arcokon tükröződve..lehetőleg boldogság/öröm/megelégedés formájában..ez elég erősen motivál, sokkal jobban motivál, mint a pénz vagy a designer-ego..
-nagyon érdekel a személy és a tere közötti kapcsolat...a tömeg és a tér közötti kapcsolatot egyelőre üresnek érzem ebben a formában
-lehet hogy zavar a tradicionálisabb design vonal...és tényleg unalmasnak gondolom az egész pompájával együtt..nem érzem, hogy kapcsolódna a mai célközönséghez..ha már tömeg, hát "üssük meg" őket...de szerintem ez nem üt. Lenyűgöz egy pillanatra, de holnapra elfelejtem érzésem van...

hmm..hmmm.hmm...

többféle módon is lehet változtatni a nyajgásomon
azt hiszem először azon fogok elgondolkozni, hogy hogyan tudnám megtalálni a kapcsolatot a tömeg és a tér között ebben az esetben..és ez teljesen biztosan hatással lesz a tervezésre...

hmm..hmm.hmm..
maradjunk annál a példánál, hogy az (belső)építészet megfagyott zene
és ha így, akkor:
kicsit olyan ez, minta mostanáig házi muzsikus lettem volna, de most el kell kezdeni koncertezni...és még nem igazán tudom, hogy egy stadionnyi emberrel mit lehet kezdeni...hogyan lehet őket boldoggá tenni?

az a következő kérdés lesz majd, hogy vajon azokat a darabokat szeretném-e játszani- és ha igen, akkor meddig- amiket a mostani iroda zeneszerzője szerez?

és a következő pedig az, hogy ugyan házi muzsikusként én magam is írok darabokat, a mini közönségem és saját magam megelégedésére...de vajon a össze tudok-e rakni egy zenekart is? és velük együtt szerezni zenét? és ki lesz a közönség?.
nagyon szeretek lakásokban egyedül "zenélni"... és remélem, hogy ez még marad is
de úgy tűnik, hogy az élet szeretné (szépen lépésről-lépésre tol), ha néha nagyobb közönségnek is elhúznám a nótáját...

meglátjuk, képes vagyok-e megtanulni...

--

ui.:
sem a blogom a kinézetét, sem a címét nem bírom valahogy..
szóval valószínűleg eszközölök, majd némi változást...
Ti mit gondoltok?