PartFour-isitmeyou'rlookingfor - Hisztis Kis Punetti-nek napos az oldala

Harmadik hét (Feb 17-23) Hisztis Kis Punettinak napos az oldala

A Fashion Week még hétfőn és kedden is ment ezerrel.

Viszont hétfőn történt valami más is.

A LinkedIn profilomat is kicsiniztem az első héten, várva, hátha lesz valami kapás.
(Apukám is vaníliás csalival horgászik, pedig szerintem a halak nem is éreznek szagokat. (vagy de?))

Szoktak ügynökök/fejvadászok/recruitment agent-ek, kinek mi tetszik, megtalálni ezen az oldalon egyébként. Igazándiból az összes ügynök, akivel dolgom volt, innen van.
(kivéve a hat évvel ezelőttit, akihez egy szép nyári napon, leizzadva besétáltam, de az egy másik történet és azt az időszakot egyébként is - a gazdasági világválság előttit - úgy hívják az ügynökök, hogy "The Golden Ages")

Szóval jött egy levél hétfő reggel egy teljesen ismeretlen ügynöktől a LinkedIn-en.

Miután az elmúlt hetekben én hívogattam az ügynökömet, hogy esetleg tájékoztasson már a fejleményekről, kicsit szkeptikus voltam.
És mivel volt dolgom délelőtt, igen Fashion Week-es, ezért csak utána válaszoltam rá.

--
Egy kis oktatási segédanyag következik, 
ha csak a sztori érdekel, akkor lapozz a következő Hisztik Kis Punetti bejegyzéshez

Ha valaki olyan is olvassa ezt a blogot most, aki esetleg tanul ebből, akkor annak érdekes lehet egy ilyen levél, úgyhogy - bár ez hangvételre egy icipicit lelkesebb, mint a többi - ezt most idemásolom:
Dear Gabriella, 
I have some fantastic options at the moment for freelance/consulting work. One in particular could be a wonderful opportunity for you. 
They specialise in high end residential work nationally and internationally and offer the very best working conditions. 
Would you be interested in chatting? 
Thanks 
Tom

Ha kapok ehhez hasonló levelet én MINDIG válaszolok rájuk.
Akkor is, ha éppen nem alkalmas. Mert bármennyire is nagynak tűnik otthonról ez a piac, igazándiból nem óriási. És minél előbb megtanul az ember nyitottan és kedvesen kommunikálni, annál befogadóbb.
Természetesen ez a fajta válaszolós dolog nem megy ilyen egyszerűen, ha mi várunk válaszra, vagy ha nem felelünk meg a munkára, vagy ha bármiféle konfliktus helyzet van.

Akkor gyors az "angol" oldalról a kommunikáció, ha 1. akarnak tőled valamit, 2. örömhír van/tetszik amit csinálsz. Ha ennek az ellenkezője van, akkor itt is a nyakukra kell járni, vagy sunnyogni  illetve tűrni a sunnyogást (helyzete válogatja), amíg ki nem borul a bili.

Válaszoltam:

Hi Tom,

Thank you for you email.
It sounds really great and I absolutely would like to chat about it.
My number is: (itt megadtam a mobil számom)

Thank you,
Waiting for your call,
Gabriella

További tanulságok.
1. Az első levélben nem kérdezősködünk. Elhisszük, hogy a másik tényleg ért ahhoz, amit csinál és időben el fognak hozzánk jutni az információk. Furi, mi?
És mivel Ő azon keres, ha nekünk van munkánk, hát itt a fent említett gyors kommunikáció zajlik majd.

2. Lehetőség szerint érdemes verbális kommunikáció felé nyitni.... mert a levélváltás gyors és RÖVID információ halmaz..nincsenek oldalas, több bekezdéses ömlengések!
Ez is saját tapasztalat, én láthatóan szeretek sokat írni, szóval el tudjátok képzelni.

3. A Dear megszólítás hivatalos, a Hi megszólítás közvetlenebb. Ebben a levelezésben ez a váltás OK, de oda kell rá figyelni!
Segédanyag vége
--

Hisztis Kis Punettinek 1 nap alatt lesz újra munkája

Egy perc múlva csörgött a telefonom, én épp a Hyde parkban sétáltam.
Igen, tudom, naaggyon menő!

Elmondta, hogy ki ez a cég, mi a munka, hogy hoszútávú szerződés, de maradhatok freelance státuszban, tehát havonta adok egy számlát. Nagyon lelkes volt és minden nagyon jól hangzott.
Megbeszéltük, hogy amint hazaérek elküldöm neki a portfoliómat. Ami meg is történt.

És ez az ügynök, ellentétben az elmúlt két heti tapasztalattal KOMMUNIKÁLT és nagyon lelkes volt!
Megbeszéltük, hogy másnap találkozunk, de még ma elküldi az anyagomat ennek a cégnek.
Ám legyen.

Másnap reggel (FEBRUÁR 18 ) fél kilenckor megint csörgött a telefon.
Tom (the ügynök) volt az, én abban a pillanatban ébredtem.
Közvetlenül felébredés után soha nem veszem fel a telefont, ha angolul kell beszélni, de most kivételt tettem. Ő pedig felajánlotta, hogy később visszahív, mert az angolom 1o után valószínüleg jobb. Hihi.
De aztán rábírtam mégis, hogy mostmár inkább mondja el, ha már beszélünk.

Azt mondta, hogy a vele való találkozó helyett interjúra kellene menni delután 4-re!!

Innentől kezdve zúzda volt!!

1o:oo
el kellett rohannom valahova.

12:oo
hazaértem.

12:oo-14:oo
új, friss ropogós oldalakat gyártottam a portfóliómba, hogy üssön az interjún. 8 darabot

14:oo
Lerohantam kinyomtatni az indiai boltba..
Az print-shopos srác kedvesen megkérdezte, hogy fáradt vagyok-e.
Mondtam neki, hogy úúristen, fáradtnak nézek ki?!!
Úristen, interjúra mész, mert akkor dehogy is, szuperül nézel ki, de azért igyál egy teát mielőtt elindulsz!
Kicsit még rötyögtünk. Haza, tea, portfolio elrendez, szekrény feltúr, kicsi smink, kicsi hajigazitás és futás.
Még a metró felé menet beugrottam a print shopba hogy csekkolják le, hogy csini vagyok-e. A válasz megnyugtató.

15:55-16:45
Megérkeztem az irodaépülethez, a recepción eligazítottak a második emeltre, és én azzal a lendülettel be is sétáltam Tom Ford stúdiójába..éreztem, hogy valami nem stimmel, mert csomó ruhaállvány volt.
Nem kellett messzire menni onnan, csak a másik ajtó, amin be is néztem, de azt hittem, hogy egy galéria ezért választottam inkább Tom Fordot.

Lement az interjú és tudjátok, hogy milyen az amikor jó, ugye?
Mármint nem azt éreztem, hogy szuperül adtam el magam, (mert istenbizony lehettem volna jobb és ezt nem álszerénységből mondom) hanem hogy jó ez a hely, hogy normális ez az ember akivel beszélek, hogy figyel arra, amit mondok, és hogy örülnék, ha itt dolgozhatnék.

Az ügynököm felhívta a figyelmemet az interjú előtt, hogyha bejön nekem a hely akkor mindenképp mondjam is ezt el. Mert a munkáltató is szeretné tudni, hogy én szeretnék-e ott dolgozni.
És én el is mondtam.
Azt mondtam, hogy nagyon tetszik minden, amit az irodáról mondott és nagyon örülnék, ha itt dolgozhatnék, feltéve persze, ha neki is tetszett a bemutatott anyagom.
És vicces volt, mert itt volt egy pillanatnyi zavar a levegőben, úgy hangzott ugyanis, mintha azonnali visszajelzést várnék. Úgyhogy mikor kedves kitérő választ kezdtem kapni (még felhívják az ügynökömet és megbeszélik vele a részleteket itt az anyagiakat kell érteni), azonnal közbevágtam, és elnézést kértem, és megmondtam, hogy nem csak egy trükkös kis bóknak szántam extra infok miatt.
És kicsit zavartan nevetgéltem is, ügyesen.

Egyébként az ügynökkel munkatalálás nekem ezért fekszik, mert az anyagiakat nem nekem kell megbeszélni. Én megbeszélem az ügynökkel, hogy mi az elvárásom kb. Ő pedig segít ezt letárgyalni.
Nyilván neki is érdeke, hogy jót alkudjon ki, mert százalékot kap utánam.

Hát így.

16:45-17:3o
Kijöttem felhívtam Tom-ot, aki fél óra múlva visszahívott.
Én addigra hazaértem és már a házam lépcsőházában a földön ülve hallgathattam meg, hogy felvettek.
És hogy gratulál, és hogy valamit nagyon jól csináltam, mert ez a felvételi komunikáció nem szokott ennyire gyors lenni ennél a cégnél.

Ugye, mondtam, hogy Hisztis Kis Punetti vagyok?

17:3o- 2o:oo
Végigugráltam a lakást és mindenkit felhívtam.
Beugrottam a printshopba elmondtam a hírt a fiúknak, meg megköszöntem, hogy szépen nyomtattak.

2o:2o
Vacsora.
Hatalmas indiai take away..
Az eladó többször kérdezte meg, hogy ezt mind én egyedül és ma fogom-e megenni. És biztos tippeket adott, hogy hogyan melegítsem fel, ha esetleg mégsem csúszik le annyi kaja egy este alatt.

22:oo-4:oo
Mivel dolgozom a Decorilla nevű amerikai online dekor tanácsadó cégnek is (de ez még nagyon próba fázisban van) csinálni kellett két moodboardot.

4:oo - 4:15
Ima idő - mantra time
A két dolgot ismételgettem, míg el nem aludtam:
Köszönöm szépen!
és
Micsoda egy Hisztis Kis Punetti vagyok.

..
Aztán elmentem Berlinbe csütörtökön megnézni a Sasa családját és a bátyjának a lakását, amit segítettem berendezni.
És szuper hétvége volt. Most hétfőn jöttem vissza.
És megígérem, hogy írok majd az első hetemről is.

PartThree-isitmeyou'rlookingfor - Hisztis Kis Punetti ráébred

Mielőtt idemásolom tegnapi bejegyzés folytatását, elmondom, hogy ma volt az első napom az új munkihelyen.
Nem tudom, meddig maradok itt de ez tényleg egy nagyon szuper iroda!
Mire a végére érek ennek a sztorinak, fogok tudni többet is mesélni.
Node, lássuk a további kínokat.

Második hét (Feb 1o-16) - Hisztis Kis Punetti pánikol

Sasa vasárnap délben elment, úgyhogy lett egy kis időm bámulni ki a kibaszottul szürke esőbe és várni a csodát.
Próbáltam dolgozni, mert ez olyan, mint valami lánc, te csodát vársz valakitől, és közben meg mások tőled várják a csodát, és tőlük meg mások .. és így tovább, míg körbe nem ér.

De persze most nem tudtam.

Elmentem viszont néha sétálni, ez az új hobbim -low budget kultúrszórakozás- erről ömlengek máskor hosszan. Ezt is akkor találtam és már csomóan láttátok a facebookon, de kell valami kép a bejegyzésbe, hogy azt gondoljatok mielőtt rákattintotok, hogy "ilyen bejegyzés többet nem lesz" (és közben meg tényleg)

A következő dolgokat műveltem még:
0. Vártam és alkalmanként felhívtam az ügynököt.
Sőt egy munkát még vissza is mondtam - ráadásul jót, a Conran and Partners keres embert, in-house designer csapatba, csak szólok, ez egy nagyon jó cég - mondván, én mostmár csak azért sem adom fel, hogy freelance/contract (szabadúszó/szerződéses) munkának adjak egy esélyt, és még van pénzem és időm is.

1. Cigiztem, meg házfelújítós sorozatokat néztem. Ezt és ezt is.
Az összes részt. Tanultam belőlük. Sokat. Megpróbáltam kikutatni, hogy hogy lehet ezeknek a produkcióknak dolgozni. Nem jutottam hozzá közelebb.

2. Elkezdtem utálni a High End "pénz-díszlet" design-t.

3. Felhívtam a helyi önkormányzatot, mivel csomó építkezés van a környéken, visszahívott valaki, aki azt sem értette, mit kérdezek (most az egyszer nem nálam volt a nyelvi probléma), de érthető volt, hogy nem nekem találták ki a skills match szolgáltatásukat.

És még mielőtt itt bárki nagyon elszomorodna, és azt gondolná, hogy mennyire rossz volt nekem, elmondom, hogy HÁROM napról beszélünk, 3 azaz három napról, de a Hisztis Kis Punettik világában 3 nap az maga az örökkévalóság.

Aztán egyszercsak történt valami jó. Valami csodás.

Orsi érkezett meg elképesztő mennyiségű meghívóval a London Fashion Week-re.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy kicsit sem húztam a számat. (Mondjuk tényleg csak kicsit).

Mert egyrészt kit érdekel a divat, a hülye megfizethetetlen high end faszkodás, nyilván soha sem lesz Burberry táskám, és egyébként is mennyivel kényelmesebb pizsamában tölteni a napot.
De nem?
Hát nem! Egyáltalán nem!

Hisztis Kis Punetti rájön valami igazán fontosra

Burberry táskám most sincs, viszont szeretnék.
Ezt most megpóbálom röviden leírni, mert Orsi a Neverordinary.blog.hu-n sokkal alaposabban kidolgozva tolja az információkat erről a néhány napról. Például itt van ez a kis videó, csak a hangulatfokozás miatt.
Ha esetleg itt alant nem jelenne meg a beágyazott video, akkor klikk IDE, és a youtube segít.

Röviden: Csodálatos volt!
Kifejtősen pedig: Egyszercsak - természetesen a nagyobb nevek bemutatói után, lásd fenti videot például - bekattant, hogy miért is fasza a high end, és hogy mennyire kurvára kiváltságos helyzet az, ha valakinek megadatik, hogy ne csak újpesti panellakás felújítást csináljon. És nem a pénz miatt, ami a megrendelőnek van, hanem a pénzzen vásárolható minőség és lehetőség miatt.
Azt is megértettem, hogy a pénzzel rendelekező megrendelőt ugyanúgy kell és lehet edukálni csak meg kell találni és tanulni a módját (feltéve ha nem kínai).

Itt most muszáj egy kis kitérőt tennem:
Ha most bárki olvassa ezt a blogot, akinek már dolgoztam magánban, remélem nem érti félre a fentieket.
Nagyon nagyon szeretem az összes alacsonyabb költségvetésből elkészült munkámat.
Sok szempontból sokkal jobban szeretem ezeket, mint a hatalmas hoteles high end munkáimat.
Egy cm2-t tervezést sem cserélnék el belőlük valami másra, ami látszólag jobban csillog.

Csak hogy iskolapéldát mutassak arra hogy miért nem: 
a hétvégén EZT a cikket találtam a Travelo-n. 
Ez AZ a hotel, amivel a felmondásom előtti másfél évet töltöttem.
Eléggé felelősségteljes pozicióban, a végére teljesen kifingva, öröm nélkül. 
Írtam erről is ebben a blogban, tuti ...rosszul vagyok az egésztől.

Ez a világ legnagyobb és legrondább és legdrágább hotele.
Itt egy másik cikk ugyanerről a komplexumról.

Ok, igazándiból csak a projektben nem volt örömem, a team-em csodálatos emberekből állt.

Viszont nyilván rengeteget tanultam benne, és hogy a portfoliómban, illetbe a skill set-emben (ezt hogy mondják szépen magyarul?)  milyen erősséggel szerepel ez a tapasztalat, arról gondolom, nem kell sokat beszélni.

A  lényeg, hogy a Fashion Week-en megértettem végre valamit, arról, hogy mi a fenét keresek itt, és hogy miért nem enged ez az út el engem, amikor pedig annyiszor próbáltam már róla letérni.

És ez Az Öröm Hír.

Ez nem jelenti azt hogy nem szeretnék és nem fogok elvállalni továbbra is kisebb volumenű tervezési feladatot.  Mert DE.
Mert feltölt, hogy közvetlenül látom az eredményt és az örömöt
és
mert nem hiszek a kasztrendszerben.

Ezúton is bocsánat mindenkitől, akit ez elmúlt hónapban leszartam elfelejtettem,
pedig tőlem várják a valamit.
Tamás, Vilma! (... úristen tegnap még emlékeztem valaki másra is...)
Sokkal jobban van minden már, úgyhogy hamarosan jelentkezem! Tényleg!

...

még egy rész van ebből, aztán lassan utolérem magamat!
..és akkor megint nem írok majd hónapokig, de jó is lesz

PartTwo-Hello,isitmeyou'rlookingfor - Hisztis Kis Punetti bemutatkozik

Az a helyzet, hogy aznap, amikor újra lett munkám kereken 18 nap után (könnyű volt kiszámolni, mert az előzőnek pont január 31-én lett vége)..szóval, semmi másra nem tudtam gondolni, csak hogy hisztis kis punetti vagyok, meg persze nagyon vigyorogtam is, meg el is voltam fáradva.

Az előző bejegyzés a 13. nehéz napon született.
Úgyhogy most megpróbálom itt összefoglalni, hogy miket tanultam ezalatt a hosszú és kimerítő rövid idő alatt. HKP.

Első hét (Feb 1-9) - Hisztis Kis Punetti munkát keres.

Az első hét remek volt, de tényleg.
Először is, nem voltam elkeseredve, de tényleg nem.
Igazándiból örültem. Mert egyrészt ismerve magamat az álvigyorgás nem megy sokáig, illetve rettentő mennyiségű energiát emészt fel bennem és TUDOM, hogy úgyis látszik. Ha meg egyszer kipukkad, akkor karrier-öngyilkosságot vagyok képes elkövetni vagyis kiakadok és veszettül (értsd szó szerint) azt gondolom, hogy CSAK nekem van igazam.

Másrészt azon a héten jött a Sasa, szóval már a kirugás napján (péntek) elkezdtem annak örülni, hogy mivel nem lesz munkám az első héten, nem is fogom úgy érezni, hogy lógok és nem keresek pénzt, ha nem dolgozom, amikor itt van. Illetve, ha dolgozom, akkor nem nő bennem a feszkó, hogy közben 3 napunk lenne, amit együtt tölthetünk ebben a hónapban és nem csak egy szombat.(csütörtökön jött és vasárnap ment el).
A távkapcsolat csodálatos világa.
nomnomnom.

Hétfőtől szerdáig kicsit kipofásítottam a portfoliómat, raktam mögé menő szürke hátteret, újrarendeztem, elmentettem, kinyomattam, öszeraktam, és elküldtem az ügynököknek, akikkel régebben beszéltem. Fel is hívtam Őket (kettő volt, tudtak egymásról), cseverésztünk is, mindenki örült, hogy mennyire ügyes vagyok, és well-presented és mindenki megígérte, hogy keres nekem munkát.

Én is körülnéztem az oldalakon, elküldtem néhány helyre a kis csomagomat, találkoztam ismerősökkel és barátokkal a szakmából és nekik is elmondtam, hogy munkát keresek és dont be shy to let me know.

És igen, azért írom le ezeket ide, mert erre mind büszke vagyok.
Büszke, hogy nem dugtam a fejem a homokba, hogy ne lássa senki.
Hogy elfogadtam, hogy néma gyereknek anyja sem érti, főleg, hogyha nem is otthon van, az anyukájával, hanem egy kurva nagy városban, ahol alapjáratban mindenki szarik egymás fejére azt válaszolja a hogyvagyra, hogy FINE.

Természetesen lejátszottam magamban az elmúlt egy hónapot, és alaposan körüljártam a kérdést, hogy mit rontottam el, hogy hol bugyogott fel belőlem a kelet-európai agresszív értetlenség, miben nem voltam elég rugalmas, hol gondoltam, hogy én jobban tudom, ahelyett, hogy egy rövid távon használható szuper eszköz lettem volna, amire egyébként szerződtem. És nyilván ezeknek az okai is érdekeltek.

Nem (csak) tiszta önostorozással próbáltam sírva vigadni, ahogy ez alapjáratban genetikailag kódolt bennem, hanem igyekeztem beszerezni az elérhető információkat, hogy reálisan is láthassam a helyzetet.

Egyrészt már a "sorry-goodbye" beszélgetésen megkérdeztem, hogy rendben van, hogy befejeztük azt a szakaszát a projektek, amire felvettek, de ha bármi van, amivel nem voltak megelégedve, akkor szeretném, ha elmondanák, mivel tanulok belőle és segít nekem, hogy jobban végezzem a munkám.

A válasz nem volt angol, és ennek örültem.
Azt mondták, hogy szeretik ahogy dolgozom, de arra számítottak, hogy kicsit gyorsabb leszek. Mondtam nekik, hogy köszönöm, és hogy én is arra számítottam, tudva, hogy az előző alkalommal mennyivel gyorsabban mentek a dolgok.
Kicsit még beszélgettünk és úgy jöttem el, hogy azt éreztem, hogy mindketten látjuk az érem mindkét oldalát úgy, hogy én egyetlen egy kritikus mondatot sem fogalmaztam meg. Titokban megsimogattam a saját fejem, hogy a sok éve fejlődő tárgyalástechnikám, íme használatban van.

Aztán azért itthon még kicsit marcangoltam magam, úgyhogy futottam még egy kört a kérdezősködéssel. Ezt a munkát egy ismerősön keresztül kaptam, aki sok éve dolgozik ennél a cégnél, mostmár nagyon magas pozicióban, és akit a barátomnak mondhatok. Tehát felé még plusz felelősséget is éreztem persze, de Tőle is azt a választ kaptam, hogy minden rendben. A munka, amit csináltam, jó, nagyon is és kiderült az is, hogy Ő például mindig úgy tudta, hogy január végéig maradok, mivel ott van vége a szakasznak. Tárárá. Hát így.

Kő leesik, elgurul.
Közben megérkezett a kifizetés is a számlámra.
Jöhetett egy boldog kis hét(köznapok)vége a Sasával.



..

Folytatom holnap.
Tényleg!
Már megírtam, csak véletlenül egy regény lett, és Te nem akarod egyben elolvasni.
Vagy?...ugye?

PartOne-Hello,isitmeyou'rlookingfor és életem másodpercei Vol2

újra van egy hónapnyi másodperc. juhuu, repül az idő.

azon kívül, hogy majdnem minden nap történt valami, legalábbis a kis videó szerint, 

természetesen még mindig szenvedek küzdök.

Ez a poszt hosszú lesz, úgyhogy tagolom:

Bevezetés

Éppen jól megmutatja magát a valóság, hogy ez a freelance lét, ez bizony nem mindig fenékig tejfel, meg flexibilitás, meg izgalmas munkahelyek, meg pirgi-pörgi, meg kolbászból kerítés.

Úgyhogy most erről mesélek, bár nyilván sokkal jobban esne eltussolni ezt, szépen kussolni, amíg jobbra nem fordulnak a dolgok, vagy legalábbis olyanra, amiről álmodozva azt gondoltam, hogy majd itt énekelni fogok. 

Persze nem kell megijedni, nincs világvége. A dolgok azért haladnak a maguk útján, én legalábbis mindent megteszek azét, hogy haladjanak. És igen, abszolút van is mit csinálni, sőt még pénzt is keresek-kereshetek vele, persze ha nem vagyok olyan ideges, hogy a dolgozás helyett inkább őrületes kuplerájt csinálok és tilosban cigizek az ablakban vagy éppen blogot írok gőzkieresztés gyanánt.

Blogot írni egyébként azért is jó, mert legalább nem az anyukámmal vagyok őrületesen "grumpy" illetve legalább nem a Sasát húzom le energiával..bár igyekszem, hogy ne ez legyen, és mindketten szuperül állják.

...de azért mégis, őszintén szólva én is megszoktam, hogy superwoman vagyok, akinek akkor is jó, amikor nem is.

Szóval, mi az a hatamas katasztrófa, amiről itt sírok? 

Remélem, mire a végére érek ennek a tündéri kis beszámolónak, azt fogom gondolni, hogy minden ok, és ez csak egy ilyen huppanó, amit az amerikai filmekben, meg a sikerkönyvekben, meg az életrajzokban..etc.. szépen becsomagolva mutatnak.

Tavalyi hó

Kezdjük az elejéről.

Tudjuk, hogy felmondtam tavaly és ezt azóta sem, egyetlen percig sem bántam meg. 

Bármikor felteszem magamnak a kérdést, hogy visszamennék-e, ahelyett, hogy itt balfaszkodom próbálkozom, a válasz egyértelműen nem. Egy jó pont.

Tavaly sokminden elindulni látszott, és szeretném hinni, hogy el is indult.

Bemutató standot terveztem az Old Soul Furniture-nek az Ideal Home Show-ra és szép lett.

Sasa bátyja sikeresen Berlinbe költözött és vett magának egy lakást, úgyhogy Neki is segítettem, épp most építk a konyhát..nagyon izgi. Még egy jó pont.

Dolgoztam is itt irodában, szabadúszóként. 

Kétszer jött áldásként munka, ugyanattól a cégtől, ugyanabból a kézből.

Az első kör zseniális volt. 

Ugyan Közel-Keleti a project, de viszonylag előrehaladott állapotban, szuper project vezető tervezővel. Szép látványterveket összerakni Photoshoppal GoogleSketchupra, bútorokat, anyagokat válogatni, gyorsan és hatékonyan dolgozni és keresni némi pénzt. 

Persze a napi díjamat lealkudták... nagyon. De kezdésnek, portfolió bővítésnek, új területet kipróbálni tökéletesen passzolt. Ez még tavaly volt 3 hét.

A második kör ebben már évben volt, de a megkeresés tavaly Decemberben.

Ez a lehetőség is egyébként pont jókor jött, egy átparázott December után, borult égből napsugár.

Visszahívtak, hogy legyek olyan kedves tervezzek már gyerekszobákat egy hatalmas (6ooo m2-es) házba Párizsba, mert nagyon szoros a háridő és olyan ügyes voltam múltkor.

Most már, aztán

És akkor elkezdődött 21o4 Január és én előbb jöttem vissza egy héttel, hogy dolgozzak végre.

A project vezető most valaki más volt. És én életemben először találkoztam olyan angollal, akihez tényleg kell ez a szótár:

És persze nem esett le először. 

És egyébként is gyerekszobát tervezni egy pénz-díszlet projechez egyáltalán nem egyszerű. 

Főleg, ha azt sem tudjuk hány évesek a gyerekek, meg hogy akkor ez most mennyire legyen klasszikus, vagy inkább eklektikus vagy..vagy... egyáltalán kik ezek a gyerekek. 

Kénytelen voltam úgy gondolni rájuk, mintha a világ összes nagyon gazdag családjának a gyerekének terveznék.  Egy teljesen külön szárnyba az épületen belül. Hatalmas folyosóval és lépcsőházzal elválasztva a szülői hálóktól, óriás játszó folyosón, fogadószobán, gyerek játszós nappalin (ez egy hatalmas TV nagy kanapéval) keresztül vezetett a tér a 4 gyerekszobához, amikhez külön gardróbszoba és természetesen fürdőszoba járt.

Nehezen, ha egyáltalán, voltam képes kiverni a fejemből a nemrégiben olvasott Guiness lány Ivana Lowell: Why not say what happened című önéletrajzi regényének gyerekkorra vonatkozó, igen megrázó részeit...azok az oldalak a könyvben olyan történetet mesélnek el, amiért örülsz, hogy nem születtél pénzes familiába.

Röviden összefoglalva: Vért izzadtam.

De végül megoldottam a feladatot. Megtanultam MINDENRE mosolyogni, megtanultam "angolul", és megcsináltam 4 gyerekszobát exponenciálisan csökkenő idő alatt.

Aztán mikor készen voltam, bár még az ígért - és időközben meghosszabbított - szerződésből lett volna még két hét. (Tehát még ezen a héten is vidáman dolgoznék)....Szóval akkor azon a Pénteken (a másodperces videó szivárványt mutat arra a napra) behívtak és sűrű bocsánatkérés közben elmondták, hogy Februárban már nem kell jönnöm. És hogy köszönik és hogy bocsánat.

What to say?

Folyt. köv.

Most el kell mennem brassói aprópecsenyét főzni, mert vendégeim jönnek. Egy olasz, egy ausztrál két mesehős: Filippo és Fiona. :)

na akkor én most ide beleüvöltök..ide

Valaki mondja meg milyen front van, vagy hogy állnak a csillagok, mert

Ma olyan kibaszott hisztis voltam egész nap,
hogyha gyerek lennék, akkor most csak levágám magam a földre és addig üvölétenék, amíg el nem alszom.

De nagyon örülnék egy sokdarabos, nagyon drága étkészletnek is, amit kétkézzel vagdosnék a földhöz, de nem, nem egyenként, hanem úgy két-három tányéronként..a levesestállal egyszerűen csak megkoronáznám az egészet..és jó lenne, ha már az elején nem aggódnék a takarítás miatt. És közben üvöltenék, mint a sakál

Vagy, fociszurkoló (csúnycsúnya általánosítás, de ma nem vagyok valami vigyázzunk-mindenkire-hangulatban) lennék, akkor durva tömegverekedést provokálnék..

Vagy, ha film lennék, akkor most a  Fight Club lennék..és jól laposra verném saját magamat...vagy valaki mást, aki kéri.

Vagy egy bontandó házban egy helyre kis, jól súlyozott kalapáccsal csodálatos munkát végeznék secperc alatt...darabokra...

Vagy csak fröcsögő nyállal üvöltenék valakinek az arcába..bárcsak tudnám kinek és mit mondanék..de, az biztos hogy úgy csinálnám nagyon, hogy fájjon minden egyes mondat, amit odalökök...

vagy csak egyszerűen sírni kéne vagy aludni..nem is tudom...nem is vagyok álmos...és nem is tudom miért  vagyok ennyire feszült....
ott kéne hagyni ezt a munkahelyet..pedig most semmi gond sincs..lenyomom a napokat, meg csinálom itthon is, amit kell....de azt hiszem csak beszorulva érzem magam...
igen igen..rájöttem..hogy pontosan hogy is:
szívem  szerint üvöltenék, mint a fába szorult féreg.
vannak ilyen napok, ugye?

nem a szeretteimre vagyok  dühös, sőt..sőt az előbb volt itt a landlordom, és vele is nagyon kedélyesen elbeszélgettünk, és cuki voltam és nyoma sem volt bennem az agrassziónak..
de olyan, mintha a kis védőburkom ma nagyon vékony lenne..csak egy rossz lélegzetvétel, csak egy félreértett mozdulat..és már robbanok is...és kifejezetten sok energiába kerül ezt kordában tartani..pedig 25 perc alatt biciklizem már a 7,5 kilométert...meg ezt a zenét is feldobta az agyam wurlitzere, csak hogy jobbkedvre derítsem magam.



Egészen fura..van bennem valami ami dühöng és van egy másik, aki nagyon sajnálja és a megoldáson töri a fejét..csak először az okra kell rájönnie..úgyhogy puhán, kedvesen kerülgeti a dühöst..konkrétan 2,5 kiló honey mangót (olyan édes, hogy az már fáj) is vásároltam, hátha...de érzem, hogy itt feszül a vállamban..
nagyon idegesítő.

áááááÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁbrühühühühühühüü

utálok mindenkit, akinek az elbaszott élete nyúzza az enyémet (eztn most nem fejtem ki, nem szívom vissza, nem csinálok belőle vice-versat..de csak azért, mert megengedem magamnak éppen, hogy ezt érezzem..és kész)...hmmm....azt hiszem tényleg ott kell hagyni ezt a munkahelyet....félek, hogy csúnyán be fogok olvasni azoknak akik idegesítenek, csupán azzal, amilyenek..az pedig abszolút karrieröngyilkosság lenne..és ráadásul nem is lenne igazam...és ráadásul, most senki nem is jön közel, aki idegesít...hanem nyugodtan tolom a csomópontokat....
Jó lenne a klaviatúrát belebaszni a monitorba..mondjuk...
De a helyzet az, hogy ez a Take it  or Leave It tipikus esete..
Szóval valójában csak és kizárólag ÖNMAGAMRA lehet dühös....úgyhogy most azt is utálom, hogy ez így van..és nem verhetem le másokon..BASSZAMEG..
hát így.

Mostmár jobb, köszönöm...
hmm...bárcsak az egésze CAPSLOCK-kal írtam volna...
..oké...oké...nekem semmi nem jó..:)

Ti hogy vagytok?

fonok

Fo-fonokom Milanoban...csak hogy tudjatok ki az:

munka-idő és szabad-rajzok

Mik is vannak, mik is vannak..
Egyrészt mostanában esik, elég sokat.

Másrészt viszont elmondom, mire jó nekem az irodai munka.
Megfelelő kereteket teremt arra, hogy legyen kedvem mást csinálni.
A 9-f6-ig munka és igen, a pénz, és a vágy a szabadságra bennem szabadságot generál.
Minthogy 8 óra így is úgy is elfogy az életemből, úgy hogy valaki másnak dolgozom, ígyhát a fennmaradó idő nagyon értékes lesz. Nagyon nagyon. A maradék 16 óra az enyém, és (jelenleg) csak az enyém.
A vállalkozásomat nem sikerül így csinálni, pedig így kellene.
A vállalkozósdival idő szempontjából, könnyen átvertem magamat és nem koncentráltan osztottam ki magamnak az időt, hanem szétszórva a napban és az egész héten, aminek nem az feltétlenül az eredménye, hogy azt éreztem, hogy minden perc az enyém, hanem azt, hogy minden percem másé...a megrendelőké, a könyvelőé, csekkeké, a számítógépé, a pénzbehajtásé...és a mosatlané, és a kávéé, és a gyors beszélgetéseké, és a rohanásé, és a következő óráé.
Itt azzal, hogy attól szenvedek, hogy másnak dolgozom, egyszerűen a fennmaradó idő tényleg örömmel és tervekkel tölt el. És tényleg magamnak adom, mert megérdemlem.

Természetesen ez nem ilyen fekete és fehér, és nem gondolom, hogy na ez a tuti és hogy húú, de szuper 8 órát odaadni az életemből, miután 3 évig én osztottam a perceket magamnak....de azt tudom, hogy ha majd újra a magam ura leszek, akkor mi az, amire biztosan oda kell majd figyelmem.
Nekem,  úgy tűnik, ezek a dolgok másodszorra esnek le. Bár már múltkor is azt hittem, hogy tudom...de úgy tűnik első próbálkozásra nem sikerült...végig zakatolt a fejem, ami nyilván a tanulási folyamat része..és amit nyilván baromira élveztem is.

És érzem én is, hogy a fenti okfejtés sántít egy kicsit, nem tudom pontosan, hol, de szeretem a hétvégéimet, mert vannak, és szeretem az estéimet, amikor vagy a saját munkáimat csinálom, vagy egyszerűen csak beülök a kádba és filmet nézek, vagy főzök..és beszélgetek..és gondolkozom...és utazok..és csinálom....magamért, magamnak..mert nagyon fontossá válik, hogy magamért tegyem..
Mert az én időm az, amit itt eladok heti 5x8 órában, de nyilván ezt is magamért teszem..azért, hogy a maradék 16 óra nyugodtan telhessen. Nincs másom, amit eladhatnék most...és amim (idő) van, azt pedig itt veszik meg, legalábbis egy részét...azt a 40 órát.....
na nem zavarodom ebben tovább most...majd ha levezettem igazán, vagy ha valaki meg tudja helyettem fogalmazni, akkor...
  Harmadrészt pedig újra előkerült a telefonomban a rajzolós..és a másik változás pedig, hogy nem csak a telefonnal, hanem a tollal-papírra is elkezdtek emberek megjelenni a képeken.....és ennek felethhhébb örülök.
úgyhogy ennyi szófosás után, tessék, a mai termés a metróból.

csillagok és munka

még egy dologról azért nagyon hiányzik itt a feljegyzés
ez pedig a munka, amit itt csinálok.

nem írok róla, mert elég disszonáns érzéseim vannak...
és még várom, hogy merre billen el bennem a mérleg,
és ha elbillen akkor merre majd tovább, a sárga úton.

Mert az ugye nagyon jó dolog, hogy van munkám.
Meg az is, hogy kapok fizetést, rendesen,
pontosan annyit, amennyiben megállapodtunk, szó nélkül, időre.
Meg, hogy nagyon barátságos a munkaidőm is,
és olyan sok időm van magamra, hogy néha csak nézek...
Meg az is, hogy van ez a project, ez a 7 csillagos (le secönd one of the world...merthogy az első is ebben az irodában készült..édesistenem mennyire unom már ezt elmondani..és egyébként is idegen tollak), amin éppen dolgozom én is, és ez mennyire pöpecül fog már mutatni a portfolióban.

Ez a porjekt, mint ahogy még néhány másik is az irodában, Kínában van,
Hainan szigetének Sanya nevű városában: itt


Nagyobb térképre váltás

Az általános lakosztály, ami szerintem úgy néz ki, mint egy kék színű vidámpark, (és most nagyon finom voltam, de mit tudhatok én  egy sokcsillagos, kínai ízléséről), szóval ez a lakosztály foglalkoztat ebben a hónapban.
És hogy mit is csinálok vele..hmm..
elmondom, de el kell képzelned, különben nem ér az egész:

Képzeld el, hogy valaki mutat neked sok képet egy egyszobás lakásról..minden szobáról több nézetből..és aztán te lehunyod a szemed és ott vagy a szobában, és szépen egyenként, centiméterről centiméterre végigtapogatod az egészet.
Az összes kis sarkot, bútort, lámpát, függönyt, tapétát, burkolatot, ajtókat, lábazatot, mennyezetet, világítást, konnektorokat, tv-t, bárszekrényt, mosdópultot...szóval TÉNYLEG minden egyes négyzetcentimétert, nem viccelek...aztán kinyitod a szemed és megrajzolod..de úgy, hogy azokból a rajzokból bárki, aki kicsit  is ért a barkácsoláshoz, megépíthesse.
 Ez egyébként jó, azért is mert nem esik nehezemre..de egyáltalán nem...és hát őszintén szólva, kicsit unatkozom is, ezt csinálni.

Na ezt, az első héten még szórakoztatott, a másodikon még érdekes volt, mostmár a vége felé járok, szóval nincs sok új részlet hátra...(mondjuk így is kicsit sok..és úgy sok..úgy tudod, mint amikor valami sok)..és nagyon várom már, hogy készen legyek...szerintem kb 30db A1-es lap lesz a dokumentációja, ennek az egy lakosztálynak
És akkor elküldjük Kínába, még egy kicsit ping-pongozunk a rajzokkal, és aztán megépítik egy az egyben, hogy kiderüljön mennyibe is fog ez kerülni pontosan (nagyon nagyon nagyon drága lesz..sokkal drágább, mint, ami végül kikerekedik majd)..
Szóval megépítik egy az egyben, ez általános dolog, tényleg...mindig így van a drága hoteleknél,,,aztán kiderül, hogy mit kell még változtatni, hogy az ár-érték arány tökéletes legyen...és aztán megépítik z összeset.

Azt a nyalánkságot még elárulom, hogy ez a világmásodik7csillagoshotelje úgy fog kinézni mint egy fa....kívülről..mint egy nagy alma fa, amit egy 3 éves gyerek rajzolt....biztosan megvan ennek is az értelme...
És úgy, de úgy raknék fel róla képet, de nem tudom, hogy lehet-e..valami azt súgja, hogy nem....

Hát ez.
Előtte pedig egy másik hotelnek a prezentációja (az tervezős volt) volt a soros..a 49. emelet onnan az enyém..itt van a recepció..a prezentáció jól sikerült, mi mindannyian-a sok kis fogaskerekek-remekül teljesítettünk...de ez egy másik történet..szóval ez a Sanya is csak egy munka...semmi több...
munka közben nincs pátosz...

Szóval nem szeretnék itt nagyon vállon sírni senkit, mert nincs miért,
de nagyon nehéz eldönteni (az én kis porszemnyi személyes életemben és alá globál is),
hogy mit adtak nekünk a kínai..rómaiak.

Munkamérleg

Ez itt az asztalom az irodában
fülhallgató, rajz és alaprajz, filcek, móka, kacagás

Gondolkoztam.
Még mindig/már megint van bennem valami nyavajgás a hotel tervezéssel kapcsolatban, amit nem teljesen érzek fairnek, úgyhogy most megpróbálom összeszedni a jó és rosszat.

Mi a jó a mostani munkámban?
-a tervezés nem igazán a költségtakarékosságról szól
-nagy a lépték,
-szélesebb sávon szárnyalhat a fantázia a térnek és a pénznek köszönhetően
-7+1órás a munkanapom, abszolút van időm a nap után
-kifizetnek, és nem aggódom a jövő hónap miatt
-remek emberekkel dolgozom együtt
-csapatmunka van
-nyugodt vagyok
-ez is csak egy munka, mindeféle rosszával és jójával...nem stresszelek.
-már ismernek, visszajöttem, mert visszahívtak..tehát meg is becsüljük egymást

Mi a nem jó a mostani munkámban?
-a legnagyobb bajom, hogy nem gondolom, hogy bárkit is boldoggá tesz ez az egész, sőt nem gondolom, hogy bárkit is érdekelni fog, aki általában 5+ csillagos hotelekben száll meg, hogy "nézd már milyen szépen világít az az oszlop"..míg mondjuk egy kisebb projectnél, minden egyes jól sikerült részletnek örülni lehet a megrendelővel együtt..és tudom, hogy hat és tudom, hogy jóhelyen van és megérte a befeketett energia.
-inkább tradicionális, mint kortárs a vonal, amit az iroda követ..ezért kicsit sötétnek és öregesnek érzem a terveket, amikhez csatlakozni kell és amiket tovább kell fejleszteni...mondjuk lehetőségem az van belepiszkálni...szóval ez még kismértékben változhat.
-egyelőre nincs ablaka az irodának és csak ígérgetik, hogy elköltözünk..kb egy éve..talán megtörténik...vagy nem.

Mi a konklúzió?
-a fentiek szerint nekem elég fontos, hogy lássam a munkám eredményét, mégpedig arcokon tükröződve..lehetőleg boldogság/öröm/megelégedés formájában..ez elég erősen motivál, sokkal jobban motivál, mint a pénz vagy a designer-ego..
-nagyon érdekel a személy és a tere közötti kapcsolat...a tömeg és a tér közötti kapcsolatot egyelőre üresnek érzem ebben a formában
-lehet hogy zavar a tradicionálisabb design vonal...és tényleg unalmasnak gondolom az egész pompájával együtt..nem érzem, hogy kapcsolódna a mai célközönséghez..ha már tömeg, hát "üssük meg" őket...de szerintem ez nem üt. Lenyűgöz egy pillanatra, de holnapra elfelejtem érzésem van...

hmm..hmmm.hmm...

többféle módon is lehet változtatni a nyajgásomon
azt hiszem először azon fogok elgondolkozni, hogy hogyan tudnám megtalálni a kapcsolatot a tömeg és a tér között ebben az esetben..és ez teljesen biztosan hatással lesz a tervezésre...

hmm..hmm.hmm..
maradjunk annál a példánál, hogy az (belső)építészet megfagyott zene
és ha így, akkor:
kicsit olyan ez, minta mostanáig házi muzsikus lettem volna, de most el kell kezdeni koncertezni...és még nem igazán tudom, hogy egy stadionnyi emberrel mit lehet kezdeni...hogyan lehet őket boldoggá tenni?

az a következő kérdés lesz majd, hogy vajon azokat a darabokat szeretném-e játszani- és ha igen, akkor meddig- amiket a mostani iroda zeneszerzője szerez?

és a következő pedig az, hogy ugyan házi muzsikusként én magam is írok darabokat, a mini közönségem és saját magam megelégedésére...de vajon a össze tudok-e rakni egy zenekart is? és velük együtt szerezni zenét? és ki lesz a közönség?.
nagyon szeretek lakásokban egyedül "zenélni"... és remélem, hogy ez még marad is
de úgy tűnik, hogy az élet szeretné (szépen lépésről-lépésre tol), ha néha nagyobb közönségnek is elhúznám a nótáját...

meglátjuk, képes vagyok-e megtanulni...

--

ui.:
sem a blogom a kinézetét, sem a címét nem bírom valahogy..
szóval valószínűleg eszközölök, majd némi változást...
Ti mit gondoltok?

ritmus

egyrészt sokkal nehezebb blogolni
ha van kinek elmesélni a történéseket nap mint nap.
igen, igen ez egyébként nagyon nagyon jó dolog.

másrészt az is van, hogy most van nagyon az eleje mindennek
és inkább egy retrospektív kis  bejegyzést írok majd erről
mert most éppen nagyon zajlik
a
ritmusfelvevés.

és még az is van
hogy 13 napja vagyok csak még itt
és tudtam, hoogy nincs kolbászból a kerítés,
de persze azért azt hittem.
és RETTENETESEN türelmetlen vagyok MAGAMMAL.
borzasztó
olyan elvárásokat tolok belül,
mintha sosem mentem volna kicsit vissza Budapestre,
mintha onnan folytatnám, ahol abbahagytam és ez mintha tegnap reggel lett volna.

pedig nem onnan folytatom
hanem kicist előrébbről, ami a saját tapasztalataimat illeti,és az én saját magam belső idejét és világát
és egy kicsit hátrébbról, minthogy azért itt is telt-múlt az idő és történtek a jó meg a rossz dolgok,
és ezt frissíteni kell...

és ennek a mixnek az eredménye, hogy most ebben a fázisban,
már nem csak az a vágyam van, hogy befogadjam ezt a várost,
hanem az is, hogy a város is befogadjon engem

...na és ezt még nem tudom, hogy kell.
egyelőre,
éppen hanganyagokat töltök le az internetről: improve your British English pronunciation
mert, ha tényleg az a hosszzú távú cél,
hogy eladjam itt magam és ezen alkotói szabadságot vásároljak,
na akkor itt az idő belátni
hogy az (is) vagyok, amit kiejtek a számon.
és ebben a cuki szakmában, a beszéd ugyanolyan fontos, mint a rajzolás,
ha megrendelőkről van szó,
a kreatívok motyogva és mutogatva és vonalhuzogatva is megértik egymást..
aminek egyébként nagyon örülök, de ez nekem nem elég most...

aztán ha majd levegőt veszek, amikor majd beköltöztem a szuper kis lakásba,
amire ma rábólintottam, és kivettem,
(IGEN ez egy mellékesen megjegyzett, NAGYON fontos hír)
akkor majd átggondolom, hogy mik is az én álmaim valójában.

vagyis röviden:
eseményekkel  és tanulással teli évnek nézünk elébe megintcsak! juhu!
azt hiszem, hogy mindegyik évem ilyen lesz..mindig van mit molyolni..
ez az élet élés dolog is olyan lehet mint a rajzolás (vagy fordítva)
nem lehet befejezni, csak abbahagyni...de minek..

--
is it raining? no!
sőt a nap is süt már két napja, de a csontomig mar a hideg...
és lassan megtanulok 18 fokban aludni is

Elkezdődött

megérkeztem,
elkezdődött
9 napja

sorolom az élet dolgokat:
-újraindítottam a bankszámlámat, telefonomat, életem itteni részét nagyjából
-megkaptam az első fizetésemet kemény hét nap után máris, és nem kellett érte könyörögni
-lakásról lakásra költözöm éppen, és...és éppen reménykedem, és számolok..
(erről majd többet, ha...)
-és elkezdtem dolgozni, mármint nem csak bejárok és ismerkedem a helyzettel, hanem TÉNYLEG elkezdtem dolgozni.
Három nap alatt újra megtanultam a programot, amivel rajzolunk és egy (nem a 7, de a mellette lévő 5 csillagos) luxushotel legfelső szintjét nézegettem egy ideig.
Itt lesz a recepció, kicsit rendbe raktam, amit kellett, terveztünk bele lépcsőt, és berendeztem a VIP bárt, szóval némi "space planning"....ééééésss...ééésss....és ma végre tényleg sikerült léptéket váltanom,(az angol ügyesn úgy mondja, "scale up") és elkezdhetem tervezni a bárpultot és környékét is, ami azt jelenti, hogy újra dolgozom, hogy újra tervezek az irodában....mármint úgy....úgy igazán...
nem tudom mennyire érthető ez....elmagyarázzam jobban is, hogy megy ez?
jó, oké, egyszer mindenképp elmagyarázom...mert nem bírom ki, hogy ne magyarázzam el...


..és újra bele kell jönnöm a blogolásba, hátha nem csak anyukám olvassa majd...
---
is it raining? no.
nem esik, csak hideg van, kicsit a nap is sütött,
a felhők továbbra is alacsonyan vannak, amit utálok.