PartFour-isitmeyou'rlookingfor - Hisztis Kis Punetti-nek napos az oldala

Harmadik hét (Feb 17-23) Hisztis Kis Punettinak napos az oldala

A Fashion Week még hétfőn és kedden is ment ezerrel.

Viszont hétfőn történt valami más is.

A LinkedIn profilomat is kicsiniztem az első héten, várva, hátha lesz valami kapás.
(Apukám is vaníliás csalival horgászik, pedig szerintem a halak nem is éreznek szagokat. (vagy de?))

Szoktak ügynökök/fejvadászok/recruitment agent-ek, kinek mi tetszik, megtalálni ezen az oldalon egyébként. Igazándiból az összes ügynök, akivel dolgom volt, innen van.
(kivéve a hat évvel ezelőttit, akihez egy szép nyári napon, leizzadva besétáltam, de az egy másik történet és azt az időszakot egyébként is - a gazdasági világválság előttit - úgy hívják az ügynökök, hogy "The Golden Ages")

Szóval jött egy levél hétfő reggel egy teljesen ismeretlen ügynöktől a LinkedIn-en.

Miután az elmúlt hetekben én hívogattam az ügynökömet, hogy esetleg tájékoztasson már a fejleményekről, kicsit szkeptikus voltam.
És mivel volt dolgom délelőtt, igen Fashion Week-es, ezért csak utána válaszoltam rá.

--
Egy kis oktatási segédanyag következik, 
ha csak a sztori érdekel, akkor lapozz a következő Hisztik Kis Punetti bejegyzéshez

Ha valaki olyan is olvassa ezt a blogot most, aki esetleg tanul ebből, akkor annak érdekes lehet egy ilyen levél, úgyhogy - bár ez hangvételre egy icipicit lelkesebb, mint a többi - ezt most idemásolom:
Dear Gabriella, 
I have some fantastic options at the moment for freelance/consulting work. One in particular could be a wonderful opportunity for you. 
They specialise in high end residential work nationally and internationally and offer the very best working conditions. 
Would you be interested in chatting? 
Thanks 
Tom

Ha kapok ehhez hasonló levelet én MINDIG válaszolok rájuk.
Akkor is, ha éppen nem alkalmas. Mert bármennyire is nagynak tűnik otthonról ez a piac, igazándiból nem óriási. És minél előbb megtanul az ember nyitottan és kedvesen kommunikálni, annál befogadóbb.
Természetesen ez a fajta válaszolós dolog nem megy ilyen egyszerűen, ha mi várunk válaszra, vagy ha nem felelünk meg a munkára, vagy ha bármiféle konfliktus helyzet van.

Akkor gyors az "angol" oldalról a kommunikáció, ha 1. akarnak tőled valamit, 2. örömhír van/tetszik amit csinálsz. Ha ennek az ellenkezője van, akkor itt is a nyakukra kell járni, vagy sunnyogni  illetve tűrni a sunnyogást (helyzete válogatja), amíg ki nem borul a bili.

Válaszoltam:

Hi Tom,

Thank you for you email.
It sounds really great and I absolutely would like to chat about it.
My number is: (itt megadtam a mobil számom)

Thank you,
Waiting for your call,
Gabriella

További tanulságok.
1. Az első levélben nem kérdezősködünk. Elhisszük, hogy a másik tényleg ért ahhoz, amit csinál és időben el fognak hozzánk jutni az információk. Furi, mi?
És mivel Ő azon keres, ha nekünk van munkánk, hát itt a fent említett gyors kommunikáció zajlik majd.

2. Lehetőség szerint érdemes verbális kommunikáció felé nyitni.... mert a levélváltás gyors és RÖVID információ halmaz..nincsenek oldalas, több bekezdéses ömlengések!
Ez is saját tapasztalat, én láthatóan szeretek sokat írni, szóval el tudjátok képzelni.

3. A Dear megszólítás hivatalos, a Hi megszólítás közvetlenebb. Ebben a levelezésben ez a váltás OK, de oda kell rá figyelni!
Segédanyag vége
--

Hisztis Kis Punettinek 1 nap alatt lesz újra munkája

Egy perc múlva csörgött a telefonom, én épp a Hyde parkban sétáltam.
Igen, tudom, naaggyon menő!

Elmondta, hogy ki ez a cég, mi a munka, hogy hoszútávú szerződés, de maradhatok freelance státuszban, tehát havonta adok egy számlát. Nagyon lelkes volt és minden nagyon jól hangzott.
Megbeszéltük, hogy amint hazaérek elküldöm neki a portfoliómat. Ami meg is történt.

És ez az ügynök, ellentétben az elmúlt két heti tapasztalattal KOMMUNIKÁLT és nagyon lelkes volt!
Megbeszéltük, hogy másnap találkozunk, de még ma elküldi az anyagomat ennek a cégnek.
Ám legyen.

Másnap reggel (FEBRUÁR 18 ) fél kilenckor megint csörgött a telefon.
Tom (the ügynök) volt az, én abban a pillanatban ébredtem.
Közvetlenül felébredés után soha nem veszem fel a telefont, ha angolul kell beszélni, de most kivételt tettem. Ő pedig felajánlotta, hogy később visszahív, mert az angolom 1o után valószínüleg jobb. Hihi.
De aztán rábírtam mégis, hogy mostmár inkább mondja el, ha már beszélünk.

Azt mondta, hogy a vele való találkozó helyett interjúra kellene menni delután 4-re!!

Innentől kezdve zúzda volt!!

1o:oo
el kellett rohannom valahova.

12:oo
hazaértem.

12:oo-14:oo
új, friss ropogós oldalakat gyártottam a portfóliómba, hogy üssön az interjún. 8 darabot

14:oo
Lerohantam kinyomtatni az indiai boltba..
Az print-shopos srác kedvesen megkérdezte, hogy fáradt vagyok-e.
Mondtam neki, hogy úúristen, fáradtnak nézek ki?!!
Úristen, interjúra mész, mert akkor dehogy is, szuperül nézel ki, de azért igyál egy teát mielőtt elindulsz!
Kicsit még rötyögtünk. Haza, tea, portfolio elrendez, szekrény feltúr, kicsi smink, kicsi hajigazitás és futás.
Még a metró felé menet beugrottam a print shopba hogy csekkolják le, hogy csini vagyok-e. A válasz megnyugtató.

15:55-16:45
Megérkeztem az irodaépülethez, a recepción eligazítottak a második emeltre, és én azzal a lendülettel be is sétáltam Tom Ford stúdiójába..éreztem, hogy valami nem stimmel, mert csomó ruhaállvány volt.
Nem kellett messzire menni onnan, csak a másik ajtó, amin be is néztem, de azt hittem, hogy egy galéria ezért választottam inkább Tom Fordot.

Lement az interjú és tudjátok, hogy milyen az amikor jó, ugye?
Mármint nem azt éreztem, hogy szuperül adtam el magam, (mert istenbizony lehettem volna jobb és ezt nem álszerénységből mondom) hanem hogy jó ez a hely, hogy normális ez az ember akivel beszélek, hogy figyel arra, amit mondok, és hogy örülnék, ha itt dolgozhatnék.

Az ügynököm felhívta a figyelmemet az interjú előtt, hogyha bejön nekem a hely akkor mindenképp mondjam is ezt el. Mert a munkáltató is szeretné tudni, hogy én szeretnék-e ott dolgozni.
És én el is mondtam.
Azt mondtam, hogy nagyon tetszik minden, amit az irodáról mondott és nagyon örülnék, ha itt dolgozhatnék, feltéve persze, ha neki is tetszett a bemutatott anyagom.
És vicces volt, mert itt volt egy pillanatnyi zavar a levegőben, úgy hangzott ugyanis, mintha azonnali visszajelzést várnék. Úgyhogy mikor kedves kitérő választ kezdtem kapni (még felhívják az ügynökömet és megbeszélik vele a részleteket itt az anyagiakat kell érteni), azonnal közbevágtam, és elnézést kértem, és megmondtam, hogy nem csak egy trükkös kis bóknak szántam extra infok miatt.
És kicsit zavartan nevetgéltem is, ügyesen.

Egyébként az ügynökkel munkatalálás nekem ezért fekszik, mert az anyagiakat nem nekem kell megbeszélni. Én megbeszélem az ügynökkel, hogy mi az elvárásom kb. Ő pedig segít ezt letárgyalni.
Nyilván neki is érdeke, hogy jót alkudjon ki, mert százalékot kap utánam.

Hát így.

16:45-17:3o
Kijöttem felhívtam Tom-ot, aki fél óra múlva visszahívott.
Én addigra hazaértem és már a házam lépcsőházában a földön ülve hallgathattam meg, hogy felvettek.
És hogy gratulál, és hogy valamit nagyon jól csináltam, mert ez a felvételi komunikáció nem szokott ennyire gyors lenni ennél a cégnél.

Ugye, mondtam, hogy Hisztis Kis Punetti vagyok?

17:3o- 2o:oo
Végigugráltam a lakást és mindenkit felhívtam.
Beugrottam a printshopba elmondtam a hírt a fiúknak, meg megköszöntem, hogy szépen nyomtattak.

2o:2o
Vacsora.
Hatalmas indiai take away..
Az eladó többször kérdezte meg, hogy ezt mind én egyedül és ma fogom-e megenni. És biztos tippeket adott, hogy hogyan melegítsem fel, ha esetleg mégsem csúszik le annyi kaja egy este alatt.

22:oo-4:oo
Mivel dolgozom a Decorilla nevű amerikai online dekor tanácsadó cégnek is (de ez még nagyon próba fázisban van) csinálni kellett két moodboardot.

4:oo - 4:15
Ima idő - mantra time
A két dolgot ismételgettem, míg el nem aludtam:
Köszönöm szépen!
és
Micsoda egy Hisztis Kis Punetti vagyok.

..
Aztán elmentem Berlinbe csütörtökön megnézni a Sasa családját és a bátyjának a lakását, amit segítettem berendezni.
És szuper hétvége volt. Most hétfőn jöttem vissza.
És megígérem, hogy írok majd az első hetemről is.

PartOne-Hello,isitmeyou'rlookingfor és életem másodpercei Vol2

újra van egy hónapnyi másodperc. juhuu, repül az idő.

azon kívül, hogy majdnem minden nap történt valami, legalábbis a kis videó szerint, 

természetesen még mindig szenvedek küzdök.

Ez a poszt hosszú lesz, úgyhogy tagolom:

Bevezetés

Éppen jól megmutatja magát a valóság, hogy ez a freelance lét, ez bizony nem mindig fenékig tejfel, meg flexibilitás, meg izgalmas munkahelyek, meg pirgi-pörgi, meg kolbászból kerítés.

Úgyhogy most erről mesélek, bár nyilván sokkal jobban esne eltussolni ezt, szépen kussolni, amíg jobbra nem fordulnak a dolgok, vagy legalábbis olyanra, amiről álmodozva azt gondoltam, hogy majd itt énekelni fogok. 

Persze nem kell megijedni, nincs világvége. A dolgok azért haladnak a maguk útján, én legalábbis mindent megteszek azét, hogy haladjanak. És igen, abszolút van is mit csinálni, sőt még pénzt is keresek-kereshetek vele, persze ha nem vagyok olyan ideges, hogy a dolgozás helyett inkább őrületes kuplerájt csinálok és tilosban cigizek az ablakban vagy éppen blogot írok gőzkieresztés gyanánt.

Blogot írni egyébként azért is jó, mert legalább nem az anyukámmal vagyok őrületesen "grumpy" illetve legalább nem a Sasát húzom le energiával..bár igyekszem, hogy ne ez legyen, és mindketten szuperül állják.

...de azért mégis, őszintén szólva én is megszoktam, hogy superwoman vagyok, akinek akkor is jó, amikor nem is.

Szóval, mi az a hatamas katasztrófa, amiről itt sírok? 

Remélem, mire a végére érek ennek a tündéri kis beszámolónak, azt fogom gondolni, hogy minden ok, és ez csak egy ilyen huppanó, amit az amerikai filmekben, meg a sikerkönyvekben, meg az életrajzokban..etc.. szépen becsomagolva mutatnak.

Tavalyi hó

Kezdjük az elejéről.

Tudjuk, hogy felmondtam tavaly és ezt azóta sem, egyetlen percig sem bántam meg. 

Bármikor felteszem magamnak a kérdést, hogy visszamennék-e, ahelyett, hogy itt balfaszkodom próbálkozom, a válasz egyértelműen nem. Egy jó pont.

Tavaly sokminden elindulni látszott, és szeretném hinni, hogy el is indult.

Bemutató standot terveztem az Old Soul Furniture-nek az Ideal Home Show-ra és szép lett.

Sasa bátyja sikeresen Berlinbe költözött és vett magának egy lakást, úgyhogy Neki is segítettem, épp most építk a konyhát..nagyon izgi. Még egy jó pont.

Dolgoztam is itt irodában, szabadúszóként. 

Kétszer jött áldásként munka, ugyanattól a cégtől, ugyanabból a kézből.

Az első kör zseniális volt. 

Ugyan Közel-Keleti a project, de viszonylag előrehaladott állapotban, szuper project vezető tervezővel. Szép látványterveket összerakni Photoshoppal GoogleSketchupra, bútorokat, anyagokat válogatni, gyorsan és hatékonyan dolgozni és keresni némi pénzt. 

Persze a napi díjamat lealkudták... nagyon. De kezdésnek, portfolió bővítésnek, új területet kipróbálni tökéletesen passzolt. Ez még tavaly volt 3 hét.

A második kör ebben már évben volt, de a megkeresés tavaly Decemberben.

Ez a lehetőség is egyébként pont jókor jött, egy átparázott December után, borult égből napsugár.

Visszahívtak, hogy legyek olyan kedves tervezzek már gyerekszobákat egy hatalmas (6ooo m2-es) házba Párizsba, mert nagyon szoros a háridő és olyan ügyes voltam múltkor.

Most már, aztán

És akkor elkezdődött 21o4 Január és én előbb jöttem vissza egy héttel, hogy dolgozzak végre.

A project vezető most valaki más volt. És én életemben először találkoztam olyan angollal, akihez tényleg kell ez a szótár:

És persze nem esett le először. 

És egyébként is gyerekszobát tervezni egy pénz-díszlet projechez egyáltalán nem egyszerű. 

Főleg, ha azt sem tudjuk hány évesek a gyerekek, meg hogy akkor ez most mennyire legyen klasszikus, vagy inkább eklektikus vagy..vagy... egyáltalán kik ezek a gyerekek. 

Kénytelen voltam úgy gondolni rájuk, mintha a világ összes nagyon gazdag családjának a gyerekének terveznék.  Egy teljesen külön szárnyba az épületen belül. Hatalmas folyosóval és lépcsőházzal elválasztva a szülői hálóktól, óriás játszó folyosón, fogadószobán, gyerek játszós nappalin (ez egy hatalmas TV nagy kanapéval) keresztül vezetett a tér a 4 gyerekszobához, amikhez külön gardróbszoba és természetesen fürdőszoba járt.

Nehezen, ha egyáltalán, voltam képes kiverni a fejemből a nemrégiben olvasott Guiness lány Ivana Lowell: Why not say what happened című önéletrajzi regényének gyerekkorra vonatkozó, igen megrázó részeit...azok az oldalak a könyvben olyan történetet mesélnek el, amiért örülsz, hogy nem születtél pénzes familiába.

Röviden összefoglalva: Vért izzadtam.

De végül megoldottam a feladatot. Megtanultam MINDENRE mosolyogni, megtanultam "angolul", és megcsináltam 4 gyerekszobát exponenciálisan csökkenő idő alatt.

Aztán mikor készen voltam, bár még az ígért - és időközben meghosszabbított - szerződésből lett volna még két hét. (Tehát még ezen a héten is vidáman dolgoznék)....Szóval akkor azon a Pénteken (a másodperces videó szivárványt mutat arra a napra) behívtak és sűrű bocsánatkérés közben elmondták, hogy Februárban már nem kell jönnöm. És hogy köszönik és hogy bocsánat.

What to say?

Folyt. köv.

Most el kell mennem brassói aprópecsenyét főzni, mert vendégeim jönnek. Egy olasz, egy ausztrál két mesehős: Filippo és Fiona. :)

Egy csodálatos nap margójára

Szóval azon kívül, hogy tegnap egész nap ŐRÜLETESEN csodálatosan jó idő volt, azon kívül még jó sok helyen is voltunk. Konkrétan egész nap Észak-Londonban tekeregtük.
Barbican, Angel, London Fields, Hoxton, Stepney Green, Old Street, Brick Lane, Shoreditch.
Két dolog van, amit megmutatok  még.
1.
Kezdtük egy jó kis Sketchmob-bal a St. Bartolomew the Great templomban. A Sketchmob egy ingyenes esemény, ami a Drawing at Work weboldalt promotálja, és azt hiszem eléggé sikeresen..Például én is elgondolkoztam, hogy elmegyek a nyári kurzusukra. Ezt (is) rajzoltam, és nem, nem én voltam a legjobb.

2.
Pénteken egyszerűen rabulejtett a GIF..szóval mostantól mozogni fog a blog és kész. (Ez az is jelenti, hogy leszenk újra posztok..remélem:) Ez tegnap este készült, amint Inara és Charlos tornáznak elektronikus zenére az Uniqlo (kvázi üres) Pop-Up shopjában, amiről remélem hamarosan ír a Neverordinary London-on Orsi, aki sajnos nem tudott eljönni, viszont Ő találta az eseményt.

És bár ma már csak délelőtt voltak árnyékok, attól még az élet csodálatos :)

szavak meg képek

Egész héten sütött a nap, azzal a  lusta napsütéssel, amivel csak ősz elején tud, és lettek színek, és valahogy életemben először azt éreztem, hogy jó itt, hogy jó helyen vagyok, hogy ez jó város, hogy ezért az egy hét csodás napsütésért megéri kibekkelni a szürke napokat.

Olyan most mintha valami új kezdődne, mintha nem csak két nagyon pörgős, nyűgös  fáradt hónapnak lenne vége, hanem egy nehéz szakasznak. Kétharmad év - első levegővétel ebben a városban. Úristen, de vártam már. Szeretem ezeket a pillanatokat, mélyből felbukkanós, levegő vevős, könnyen nehéz pillanatokat.

Ezt a hetet magamnak adtam. Teljes mértékben magamnak, mert megérdemlem.
És ettől filmszerűvé vált a város.
A reggeli biciklizésnél csodásnak látszanak
a nagy piros buszok, amiket kerülgetni kell,
a közel elhúzó fekete taxik,
a Globe a ferde napsütésben áthaladva a Southwark Bridgen,
és hazafelé a St Paul kupolája a lemenő napsütésben,
és a Tower Bridge reggel balra, este jobbra
az utca, amire minden reggel széles hosszú árnyékot vet az épülő ház,
előttem a Gherkin, alattam hosszan a kék bicikliút
az iroda ablakán át látszó kék ég és a repülők
a naplementés ég a nappali ablakából
a teljes díszbe öltözött indiai lányok, akiket az étterembe nézve látok, amint kézzel eszik a rántotthúst
az indiai esküvői fotózás a lehúzott redőnyű telefonbolt előtt
rothadt mangószag a boltban
a fák zöldje
a falak sárgája
a reggeli piac, meg az épületkáosz
a spanyolok a hátsó udvarban a végeérhetetlen kerti partijukkal, salsára alszom el és arra ébredek
a könyv, amit olvasok - Ljudmila Ulickaja: Odaadó hívetek, Surik
az elromlott zuhany miatti reggeli kádfürdők-müzlivel meg könyvvel

szóval ezek ezen a héten,
minden
jó.

Feltöltött az otthoni egy hét, bármennyire is rohantam és elfáradtam.
és aztán ez a napsütés..ezt már mondtam.

Szóval, boldog új évet kívánok magamnak! Mert valami elkezdődött.

És akkor most mutatok igazi képeket is, csak úgy összevissza az elmúlt két hónapból:

fakacsáim, amiket Guy-nál és Jan-nél tett látogatásomkor szereztem augusztus végén, boldogan beszélgetnek, ügyet sem vetve a robotra.

új cipők - télre meg valamire, de olyan kényelmes volt, hogy majdnem rávettem a szandálomat, mert elfelejtettem hogy rajtam van

naplemente az ablakból - én mondtam

 peak districbe menet (a kacsák is onnan vannak) a kalauz szívecskével lukasztotta a jegyem

a Tate Modern új épülete, ami még épül, de már üzemel...és zseniális

Ugyanennek az épületrésznek a mosdója

lusta fények a Nagymező utcán

lusta napsütés, bicikliút, sárga és kék, régi és új, valami és valami

maradék anyagok az irodából az EXTRASMALL-nak

és végül minimalista stílusban készült fényképem
a vörös holdról és a dunai fényekről nagymarosi házunk teraszáról

és még valahány esemény a naptárban....amikről majd egyszer, majd később, vagy csak...

na akkor én most ide beleüvöltök..ide

Valaki mondja meg milyen front van, vagy hogy állnak a csillagok, mert

Ma olyan kibaszott hisztis voltam egész nap,
hogyha gyerek lennék, akkor most csak levágám magam a földre és addig üvölétenék, amíg el nem alszom.

De nagyon örülnék egy sokdarabos, nagyon drága étkészletnek is, amit kétkézzel vagdosnék a földhöz, de nem, nem egyenként, hanem úgy két-három tányéronként..a levesestállal egyszerűen csak megkoronáznám az egészet..és jó lenne, ha már az elején nem aggódnék a takarítás miatt. És közben üvöltenék, mint a sakál

Vagy, fociszurkoló (csúnycsúnya általánosítás, de ma nem vagyok valami vigyázzunk-mindenkire-hangulatban) lennék, akkor durva tömegverekedést provokálnék..

Vagy, ha film lennék, akkor most a  Fight Club lennék..és jól laposra verném saját magamat...vagy valaki mást, aki kéri.

Vagy egy bontandó házban egy helyre kis, jól súlyozott kalapáccsal csodálatos munkát végeznék secperc alatt...darabokra...

Vagy csak fröcsögő nyállal üvöltenék valakinek az arcába..bárcsak tudnám kinek és mit mondanék..de, az biztos hogy úgy csinálnám nagyon, hogy fájjon minden egyes mondat, amit odalökök...

vagy csak egyszerűen sírni kéne vagy aludni..nem is tudom...nem is vagyok álmos...és nem is tudom miért  vagyok ennyire feszült....
ott kéne hagyni ezt a munkahelyet..pedig most semmi gond sincs..lenyomom a napokat, meg csinálom itthon is, amit kell....de azt hiszem csak beszorulva érzem magam...
igen igen..rájöttem..hogy pontosan hogy is:
szívem  szerint üvöltenék, mint a fába szorult féreg.
vannak ilyen napok, ugye?

nem a szeretteimre vagyok  dühös, sőt..sőt az előbb volt itt a landlordom, és vele is nagyon kedélyesen elbeszélgettünk, és cuki voltam és nyoma sem volt bennem az agrassziónak..
de olyan, mintha a kis védőburkom ma nagyon vékony lenne..csak egy rossz lélegzetvétel, csak egy félreértett mozdulat..és már robbanok is...és kifejezetten sok energiába kerül ezt kordában tartani..pedig 25 perc alatt biciklizem már a 7,5 kilométert...meg ezt a zenét is feldobta az agyam wurlitzere, csak hogy jobbkedvre derítsem magam.



Egészen fura..van bennem valami ami dühöng és van egy másik, aki nagyon sajnálja és a megoldáson töri a fejét..csak először az okra kell rájönnie..úgyhogy puhán, kedvesen kerülgeti a dühöst..konkrétan 2,5 kiló honey mangót (olyan édes, hogy az már fáj) is vásároltam, hátha...de érzem, hogy itt feszül a vállamban..
nagyon idegesítő.

áááááÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁbrühühühühühühüü

utálok mindenkit, akinek az elbaszott élete nyúzza az enyémet (eztn most nem fejtem ki, nem szívom vissza, nem csinálok belőle vice-versat..de csak azért, mert megengedem magamnak éppen, hogy ezt érezzem..és kész)...hmmm....azt hiszem tényleg ott kell hagyni ezt a munkahelyet....félek, hogy csúnyán be fogok olvasni azoknak akik idegesítenek, csupán azzal, amilyenek..az pedig abszolút karrieröngyilkosság lenne..és ráadásul nem is lenne igazam...és ráadásul, most senki nem is jön közel, aki idegesít...hanem nyugodtan tolom a csomópontokat....
Jó lenne a klaviatúrát belebaszni a monitorba..mondjuk...
De a helyzet az, hogy ez a Take it  or Leave It tipikus esete..
Szóval valójában csak és kizárólag ÖNMAGAMRA lehet dühös....úgyhogy most azt is utálom, hogy ez így van..és nem verhetem le másokon..BASSZAMEG..
hát így.

Mostmár jobb, köszönöm...
hmm...bárcsak az egésze CAPSLOCK-kal írtam volna...
..oké...oké...nekem semmi nem jó..:)

Ti hogy vagytok?

FilmSzínház: The Most Incredible Thing

Tegnap megint kultúra.
Azt már mondtam régen, hogy nem szeretem a kortárs táncot, ugye? Mert nem értem a nyelvet.
De azért újra és újra teszek egy próbát..és az van, hogy a Sadlers Wells-ben valahogy mindig értem a táncot..most már másodszorra mindig. És azt is gondolom, hogy talán kicsit már értem is egyébként is..mivel már nem parázok rajta, hogy úristen ez most mi..egyszerűen csak élvezem és hát nahát, talán pont ez kellett...(kérdezi ezt félszemöldök felhúzva)

The Most Incredible Thing
Andersen, PetShopBoys, Javier de Frutos és Ivan Putrov (vicces, mert elsősorban miatta találtam meg ezt az előadást...ja, hogy nem szeretem a balettet..de ha valaki tud repülni, akkor az izgi azért)

Egyébként meg fent van az interneten az egész, így most megoszthatom az élményt igazán.
(zárójelben megsúgom, hogy élőben jobb volt, különösen a tehetségkutatós rész, de egyébként így sem rossz egyáltalán...mondjuk hozzánk nem beszéltek az alkotók, és néhány dolgot a jelmezekben is megváltoztattak, hogy mééég érthetőbb legyen..különösen amikor az óra életre kel..az évszakokra konkrétan ráírták, hogy tavasz, nyár , ősz, tél..Ádámra Évára pedig, hogy Ádám Éva..és stb...ami kicsit azért bosszantó volt...mert belátom, hogy egyébként hülye vagyok a műfajhoz..de lehet hogy ennyire nem...viszont arra a kérdésre remek válasz, hogy hogyan próbálják emészthetővé tenni a művészetet a TV-től elpuhult agyunknak..és végül is sikerült..szóval minden elismerésem..)

Na, de mindegy is, inkább nézzétek meg Ti is: