Nem tudom, meddig maradok itt de ez tényleg egy nagyon szuper iroda!
Mire a végére érek ennek a sztorinak, fogok tudni többet is mesélni.
Node, lássuk a további kínokat.
Második hét (Feb 1o-16) - Hisztis Kis Punetti pánikol
Sasa vasárnap délben elment, úgyhogy lett egy kis időm bámulni ki a
Próbáltam dolgozni, mert ez olyan, mint valami lánc, te csodát vársz valakitől, és közben meg mások tőled várják a csodát, és tőlük meg mások .. és így tovább, míg körbe nem ér.
De persze most nem tudtam.
Elmentem viszont néha sétálni, ez az új hobbim -low budget kultúrszórakozás- erről ömlengek máskor hosszan. Ezt is akkor találtam és már csomóan láttátok a facebookon, de kell valami kép a bejegyzésbe, hogy azt gondoljatok mielőtt rákattintotok, hogy "ilyen bejegyzés többet nem lesz" (és közben meg tényleg)
A következő dolgokat műveltem még:
0. Vártam és alkalmanként felhívtam az ügynököt.
Sőt egy munkát még vissza is mondtam - ráadásul jót, a Conran and Partners keres embert, in-house designer csapatba, csak szólok, ez egy nagyon jó cég - mondván, én mostmár csak azért sem adom fel, hogy freelance/contract (szabadúszó/szerződéses) munkának adjak egy esélyt, és még van pénzem és időm is.
1. Cigiztem, meg házfelújítós sorozatokat néztem. Ezt és ezt is.
Az összes részt. Tanultam belőlük. Sokat. Megpróbáltam kikutatni, hogy hogy lehet ezeknek a produkcióknak dolgozni. Nem jutottam hozzá közelebb.
2. Elkezdtem utálni a High End "pénz-díszlet" design-t.
3. Felhívtam a helyi önkormányzatot, mivel csomó építkezés van a környéken, visszahívott valaki, aki azt sem értette, mit kérdezek (most az egyszer nem nálam volt a nyelvi probléma), de érthető volt, hogy nem nekem találták ki a skills match szolgáltatásukat.
És még mielőtt itt bárki nagyon elszomorodna, és azt gondolná, hogy mennyire rossz volt nekem, elmondom, hogy HÁROM napról beszélünk, 3 azaz három napról, de a Hisztis Kis Punettik világában 3 nap az maga az örökkévalóság.
Aztán egyszercsak történt valami jó. Valami csodás.
Orsi érkezett meg elképesztő mennyiségű meghívóval a London Fashion Week-re.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy kicsit sem húztam a számat. (Mondjuk tényleg csak kicsit).
Mert egyrészt kit érdekel a divat, a hülye megfizethetetlen high end faszkodás, nyilván soha sem lesz Burberry táskám, és egyébként is mennyivel kényelmesebb pizsamában tölteni a napot.
De nem?
Hát nem! Egyáltalán nem!
Hisztis Kis Punetti rájön valami igazán fontosra
Burberry táskám most sincs, viszont szeretnék.
Ezt most megpóbálom röviden leírni, mert Orsi a Neverordinary.blog.hu-n sokkal alaposabban kidolgozva tolja az információkat erről a néhány napról. Például itt van ez a kis videó, csak a hangulatfokozás miatt.
Ha esetleg itt alant nem jelenne meg a beágyazott video, akkor klikk IDE, és a youtube segít.
Röviden: Csodálatos volt!
Kifejtősen pedig: Egyszercsak - természetesen a nagyobb nevek bemutatói után, lásd fenti videot például - bekattant, hogy miért is fasza a high end, és hogy mennyire kurvára kiváltságos helyzet az, ha valakinek megadatik, hogy ne csak újpesti panellakás felújítást csináljon. És nem a pénz miatt, ami a megrendelőnek van, hanem a pénzzen vásárolható minőség és lehetőség miatt.
Azt is megértettem, hogy a pénzzel rendelekező megrendelőt ugyanúgy kell és lehet edukálni csak meg kell találni és tanulni a módját
Itt most muszáj egy kis kitérőt tennem:
Ha most bárki olvassa ezt a blogot, akinek már dolgoztam magánban, remélem nem érti félre a fentieket.
Nagyon nagyon szeretem az összes alacsonyabb költségvetésből elkészült munkámat.
Sok szempontból sokkal jobban szeretem ezeket, mint a hatalmas hoteles high end munkáimat.
Egy cm2-t tervezést sem cserélnék el belőlük valami másra, ami látszólag jobban csillog.
Csak hogy iskolapéldát mutassak arra hogy miért nem:
a hétvégén EZT a cikket találtam a Travelo-n.
Ez AZ a hotel, amivel a felmondásom előtti másfél évet töltöttem.
Eléggé felelősségteljes pozicióban, a végére teljesen kifingva, öröm nélkül.
Írtam erről is ebben a blogban, tuti ...rosszul vagyok az egésztől.
Ez a világ legnagyobb és legrondább és legdrágább hotele.
Itt egy másik cikk ugyanerről a komplexumról.
Ok, igazándiból csak a projektben nem volt örömem, a team-em csodálatos emberekből állt.
Viszont nyilván rengeteget tanultam benne, és hogy a portfoliómban, illetbe a skill set-emben (ezt hogy mondják szépen magyarul?) milyen erősséggel szerepel ez a tapasztalat, arról gondolom, nem kell sokat beszélni.
A lényeg, hogy a Fashion Week-en megértettem végre valamit, arról, hogy mi a fenét keresek itt, és hogy miért nem enged ez az út el engem, amikor pedig annyiszor próbáltam már róla letérni.
És ez Az Öröm Hír.
Ez nem jelenti azt hogy nem szeretnék és nem fogok elvállalni továbbra is kisebb volumenű tervezési feladatot. Mert DE.
Mert feltölt, hogy közvetlenül látom az eredményt és az örömöt
és
mert nem hiszek a kasztrendszerben.
Ezúton is bocsánat mindenkitől, akit ez elmúlt hónapban
pedig tőlem várják a valamit.
Tamás, Vilma! (... úristen tegnap még emlékeztem valaki másra is...)
Sokkal jobban van minden már, úgyhogy hamarosan jelentkezem! Tényleg!
...
még egy rész van ebből, aztán lassan utolérem magamat!
..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése