Ventillálok 2014 publikaltlan poszt - vigyázat, tényleg nyomasztó poszt

arra gondoltam, megprobalok megint irni, es majd lesz ujra magyar billentyuzetem is ekezetekkel.
es kinyitottam ezt a felbemaradt blogot es talaltam ezt a publikalatlan bejegyzest 2014.08.03-bol.
es ugy gondolom, hogy ugy fair magammal szemben - es a tobbi most nem erdekel - ha ezzel kezdek
..
meghat, igy kevesebbet is kell gepelni ma,
es azt, hogy mi tortent az elmult ket evben - jesszus, mar ketto-
na, azt meg majd ezekutan...
mert valojaban pont emiatt szeretnek irni ujra

ime a hosszu ventillacios posztom
olvassatok
ma mar nem irnek ilyet
hmmm..dehogynem...

itt kezdodik:
(2014.08.03)

...es azt meséltem, hogy mielőtt kiköltöztem Londonba másodszorra (2o12 januárvége), akkor eléggé paráztam, (igazándiból nagyon szorongtam) hogy újra nagyon magányos leszek itt?

emlékszem ültem a Hollánban a konyhaasztalnál és mikor kinyögtem ezt, akkor S azt mondta, hogy amit otthon én csinálok az olyan, mintha Ő esküvői videókat vágna....

nem mintha nem lettek volna barátaim itt, nem mintha nem egy állás miatt jöttem volna vissza... hanem hogy.. hogy valami olyan intimitás és közelség fog hiányozni az életemből, amiről akkor még azt gondoltam, hogy minden esélyem megvan, hogy otthon meglegyen...

mert mikor először hazaköltöztem innen (2oo8 július), akkor őszintén szólva eléggé ki voltam fingva..emlészem leszálltam a repülőről és aztán még órákon keresztül sírtam...azt hiszem a megkönnyebbüléstől....pedig előző este csodás leaving party-m volt, és tudtam hogy sok mindenki fog hiányozni innen... szóval valójában egyáltalán nem voltam magányos...
de mégis úgy hívtam -és hívom még mindig- magamban azt a néhány évet, hogy én a világ egyik legnyüzsgőbb városába jöttem meditálni...3 évre...

---
...és azt meséltem, hogy az első este S unokatestvére csinált nekem egy welcome party-t, ahova meghívta az összes barátját és én csak ültem ott az asztalnál és nem is értettem mindent..és tökre hülyének és kivülállónak éreztem magamat, miközben tudtam, hogy igazándiból ez szeretetből van és valaki most éppen jót akar nekem..
és aztán egyszercsak nem bírtam tovább és elkezdtek potyogni a könnyeim és gyorsan berohantam a hálóba.. iszonyatosan szégyelltem magam...?

aztán laktam abban a hálószobában két hetet, a nagyon hideg szoba után és a lakás előtt amit azóta is bérlek

---
...és azt meséltem, hogy az első néhány hétben béreltem egy szobát. Egy nagyon hideg szobát, és a hó is esett. És elkezdtem dolgozni is..de valahogy minden más volt az irodában, mint mielőtt elmentem.
És egyszer bejött a nagyfőnök, és elképesztően üvöltött egész nap.
...és én aznap éjjel (másnap hajnalban) bepisiltem... 35 évesen...?

azóta minden lefekvés előtt elmegyek pisilni,
a szüleim aznap hajnalban, amikor bőgve hívtam őket, miközben megróbáltam eltüntetni minden nyomot és még az ágy huzatát is kimostam, megnyugtattak, hogy ez más felnőtt emberekkel is előfordul. S is elmesélte, hogy egyik barátja egyszer nagyon részegen, szintén bepisilt... mondjuk én nem voltam részeg..
aztán ittam reggel egy kávét a házigazdával és nem mondtam el neki és bementem mosolyogva dolgozni és 7 csillagos hotel lakosztály kiviteli terveket rajzolni ultrarövid hatéridővel.

---
...és azt meséltem, hogy annyira utáltam ott lakni, hogy számoltam a napokat, hogy mennyi van még hátra.... és minden este munka után még órákig kóboroltam a városban egyedül, hogy minél később érjek "haza" , hogy ne kelljen beszélnem a háziakkal, akik egyebként kedvesek voltak.... és én voltam az aki valami teljesen furán viselkedett...?

és most, 2,5 évvel később, minden csütörtökön elsétálok a ház előtt... és a gyomorszorítás helyett... hmm..nem is tudom.. még mindig nagyon szomorú vagyok abban az utcában, de aztán odaérek a festős helyre, akkor kezd mindig valahogy kicsit jobb lenni..

---
...és azt meséltem, hogy a munkahelyemen legalább fél évig úgy éreztem, mintha sarokba ültettek volna, és aztán sohatöbbé nem kaptam ott tervezős munkát?

viszont rajzolhattam belsőépítészeti kiviteli terveket a világ második 7 csillagos hoteljéhez, és lett később egy team-em is és ott dolgoztam másfél évig, és a végére egészen szuper kis komfortzóna lett, amit nem is hagytam volna ott, nyilván lustaságból és parázásból, pedig kezdett már nagyon kényelmetlen lenni, ha nem robbanok fel az egyik nap....meghát pont annyi pénzt is kerestem, amiből nagy nehezen tudtam csak félre rakni...ez is ott tartott..és minden hónapban újra kalkuláltam, hogy hogyan is kéne (nyilván közben fenntartottam egy kb otthoni életszínvonalat, aminek megvan az ára..szóval nagyon sírni nem kell)

de valahogy azóta sem hiszem el magamról, hogy én jó tervező lennék..pedig igyekszem becsszó...
meg mondják is mások...szóval csak meglesz egyszercsak megint.

---
...és azt meséltem, hogy amikor egy évvel ezelőtt felmondtam a munkahelyemen, akkor hirtelen elkezdtem parázni az utazástól...a biciklizést azt még értettem valamennyire..de amikor a repülés is felkerült a listára, akkor megijedtem, hogy éppen valami pánikbetegséget fejlesztek magamban...?

fel is hívtam a pszichológust, aki segített is megoldani a problémát.. mondván, hogy az új helyzet bizonytalanágától és a kontrollvesztéstől félek... make sense!
aztán egy hónappal ezelőtt, amikor kirúgott egy szakadozó skype beszélgetés kellemes alkalmával, akkor elmondta, hogy már akkor sem szívesen vállalt, csak gondolta segít találni egy jó kis munkát.
hát, ha abban nem is, de sok másik dologban segített.

---
...és azt meséltem, hogy amikor felmondtam, akkor egy havi félretett pénzem volt és annyira paráztam, hogy nem lesz munkám, és nem fogom tudni fizetni a lakást, hogy kiadtam a hálószobámat az airbnb-n?

ami nagyon jó is volt, kisegített a bajban, én meg jót aludtam a nappaliban a kanapé párnáin, de tényleg. és bár kb az összes bérlőm pasi volt, soha semmi baj nem volt...mondjuk az utolsó bérlőm egy féllábú ürge az utolsó estén miközben én szorgosan toltam a második (fusi) műszakot az asztalomnál éjjel, megjegyezte, hogy I could seduce you all night_...mire én közöltem vele, hogy nem szeretném érteni hogy mire gondol, erre kiröhögött, hogy nem tudom, mit jelent a seduce szó?
ennél több nem történt...azt hiszem ezt sosem meséltem el S-nek, valahogy nem volt rá megfelelő helyzet.. valahogy mindig volt valami más...

---
...és azt meséltem, hogy a munka amiről itt is írtam (hisztis kis punettiként), ultrafos volt, mert eléggé lekezeltek az elején... és a kis 29 éves "főnököm" előszeretettel darlingozott, ha valami nem tetszett neki..mondjuk egészen addig amíg egyszer jól ki nem osztottam meg nem beszéltük?

annyira nyomasztott, hogy amikor a S szülei voltak itt látogatóban, akkor amikor a mamája megkérdezte, hogy milyen az új munka akkor én csak bőgni tudtam....viszont végre kerestem ezzel a munkával elég pénzt ami tartalékokat is

---
....és azt meséltem, hogy ezzel párhuzamosan lebuktam az airbnb-n..a főbérlőm megtalálta a hirdetésemet...igazándiból várható volt...?
és rettentően rendesen viselkedett, de tényleg..nyilván azonnal leszedtem mindent..és nagyon bocsánatot kértem...Ő cserébe nem rugott ki, és továbbra is jóban vagyunk

és nem is a befolyt pénzösszeg hiányzott, hanem  az emberek (kivéve az utolsót)..
de annyira, hogy mondtam is S-nek, egy telefonbeszélgetés alkalmával, hogy úgy érzem magam, mint egy drogos, akitől elvették a cuccot..
de megnyugtatott, hogy hamar túl leszek rajta, ne aggódjak, hiszen nem vagyok egy függő típus...
....néha még mindig hiányoznak

---
..és azt meséltem, hogy amikor egyszer nagyon eltört a mécses és elmeséltem S-nek, hogy úgy érzem én vagyok az egyedüli, aki tesz valamit a kapcsolatunkért, és furcsa, de elegem van a könyörgésből..és neki mindig ott a munka, meg az iskola, meg a munka, meg az iskola, meg a munka meg az iskola, meg még valamik, akkor Ő azt javasolta megoldásnak, hogy inkább engedjük el egymást?

de aztán megbeszéltük hosszan két hónap alatt és mikor július közepén, nyári szabadságomat otthon töltve kiköltöztem a lakásából, akkor végül is tényleg nagyon szépen és szeretetben zártuk le a kapcsolatunkat és lettünk két egymástól függőből két függetlenné, ami nagy eredmény szerintem, mindkettőnk életében...
de legalább vitt bennünket valahova végül is...
aztán már csak rajtunk múlik, mit is kezdünk ezzel a saját életünkben.

---
...és azt meséltem, hogy amikor megnyugodva visszatértem, akkor másnap az apukám felhívott, hogy anya kórházban van, mert stroke-ot kapott?

legalább már tudom, hogy wifin is lehet repjegyet vásárolni a Serpentine pavilon előtt, és tényleg bármikor haza lehet menni.
és anya már jól van, nem bénult le, nincs nagyobb visszamaradás, hogy mi és hogyan fog változni az életükben, azon még eléggé izgulok...eléggé...lehet szorongásnak is nevezni...szülősített gyerek
merthogy közben persze apa is küzd, Ő a Bechterew-vel... és ennek kapcsán egyébb dolgokkal is.

de

van új munkám is, és most tényleg jónak tűnik,
lassan talán lesznek terveim is a jövőre nézve,
vannak barátaim újak és régiek,
tudok sírni,
meg nevetni is.
és még mindig itt vagyok
és még mindig életben vagyok
és még mindig tudok örülni dolgoknak
(na jó mostanában azért random sírok egy kicsit,
de olyan elképesztő emberek vesznek körül és én megtanultam befogadni is, hogy...
hogy magam is meglepődök)

---
...és azt meséltem, hogy magamban úgy hívom az elmúlt időszakot, de a legutolsó egy évet biztosan, hogy a megaláztatás éve?

pedig nagyon sokat tanultam és nagyon sokat erősödtem jól.
és végül is tényleg megoldottam az összes helyzetet, ami adódott..jól.
és becsszó voltak nagyon jó dolgok is.

és persze tudom azt is, hogy az emberek kb 9o százaléka tapsikolna örömében, ha ilyen fajta és csak ennyi megaláztatás érte volna....vagy legalábbis, ha mindig lenne perspektíva miközben a megaláztatás éri....

de legalább beláttam, hogy egy elkényeztetett, puhaseggű, kis hülye, álmodozó vagyok.

most ezt a könyvet olvasom, és néha azt kívánom bárcsak a pszichológusok, akikhez jártam elmondták volna, hogy mi a neve annak a fosnak, amivel küzdök hosszú évek óta, de mindegy..biztosan sosem késő rájönni..és biztos sokkal jobb akkor rájönni, amikor az ember már megtanult néhány eszközt, hogy kezelni tudja..
nem tudom, nem vagyok pszichológus..
csak egy kicsit dühös:
http://www.libri.hu/konyv/torj-ki-a-tarsfuggosegbol-dvd-melleklettel.html

de angolul olvasom, mert magyarul felkúr a címe.. a co-dependency-t jobban be tudom fogadni
de ajánlom mindenkinek..tényleg mindenkinek, mert jó. becsszó..én nem vagyok egy nagy önsegítőkönyv fan (de csak azért mert már olvastam néhányat)
meg ezt is:
http://www.libri.hu/konyv/dr_barry_k_weinhold.intimitaskerules-ajandek-dvd-vel.html

hello realitás, hello én, hello új kérdések, hello élet, hello barátok, hello munka, hello festés

 --
...és megígérem, hogy majd egy másik posztban megírom azt is, hogy mik azok az igen jó dolgok is amik történtek velem az elmúlt években..mert azt hiszem abból sokkal több van...végül is ez a blog, meg az előzőek is általában a jobb dolgokról szólnak.

....és előre a sárga köves úton.

PartFour-isitmeyou'rlookingfor - Hisztis Kis Punetti-nek napos az oldala

Harmadik hét (Feb 17-23) Hisztis Kis Punettinak napos az oldala

A Fashion Week még hétfőn és kedden is ment ezerrel.

Viszont hétfőn történt valami más is.

A LinkedIn profilomat is kicsiniztem az első héten, várva, hátha lesz valami kapás.
(Apukám is vaníliás csalival horgászik, pedig szerintem a halak nem is éreznek szagokat. (vagy de?))

Szoktak ügynökök/fejvadászok/recruitment agent-ek, kinek mi tetszik, megtalálni ezen az oldalon egyébként. Igazándiból az összes ügynök, akivel dolgom volt, innen van.
(kivéve a hat évvel ezelőttit, akihez egy szép nyári napon, leizzadva besétáltam, de az egy másik történet és azt az időszakot egyébként is - a gazdasági világválság előttit - úgy hívják az ügynökök, hogy "The Golden Ages")

Szóval jött egy levél hétfő reggel egy teljesen ismeretlen ügynöktől a LinkedIn-en.

Miután az elmúlt hetekben én hívogattam az ügynökömet, hogy esetleg tájékoztasson már a fejleményekről, kicsit szkeptikus voltam.
És mivel volt dolgom délelőtt, igen Fashion Week-es, ezért csak utána válaszoltam rá.

--
Egy kis oktatási segédanyag következik, 
ha csak a sztori érdekel, akkor lapozz a következő Hisztik Kis Punetti bejegyzéshez

Ha valaki olyan is olvassa ezt a blogot most, aki esetleg tanul ebből, akkor annak érdekes lehet egy ilyen levél, úgyhogy - bár ez hangvételre egy icipicit lelkesebb, mint a többi - ezt most idemásolom:
Dear Gabriella, 
I have some fantastic options at the moment for freelance/consulting work. One in particular could be a wonderful opportunity for you. 
They specialise in high end residential work nationally and internationally and offer the very best working conditions. 
Would you be interested in chatting? 
Thanks 
Tom

Ha kapok ehhez hasonló levelet én MINDIG válaszolok rájuk.
Akkor is, ha éppen nem alkalmas. Mert bármennyire is nagynak tűnik otthonról ez a piac, igazándiból nem óriási. És minél előbb megtanul az ember nyitottan és kedvesen kommunikálni, annál befogadóbb.
Természetesen ez a fajta válaszolós dolog nem megy ilyen egyszerűen, ha mi várunk válaszra, vagy ha nem felelünk meg a munkára, vagy ha bármiféle konfliktus helyzet van.

Akkor gyors az "angol" oldalról a kommunikáció, ha 1. akarnak tőled valamit, 2. örömhír van/tetszik amit csinálsz. Ha ennek az ellenkezője van, akkor itt is a nyakukra kell járni, vagy sunnyogni  illetve tűrni a sunnyogást (helyzete válogatja), amíg ki nem borul a bili.

Válaszoltam:

Hi Tom,

Thank you for you email.
It sounds really great and I absolutely would like to chat about it.
My number is: (itt megadtam a mobil számom)

Thank you,
Waiting for your call,
Gabriella

További tanulságok.
1. Az első levélben nem kérdezősködünk. Elhisszük, hogy a másik tényleg ért ahhoz, amit csinál és időben el fognak hozzánk jutni az információk. Furi, mi?
És mivel Ő azon keres, ha nekünk van munkánk, hát itt a fent említett gyors kommunikáció zajlik majd.

2. Lehetőség szerint érdemes verbális kommunikáció felé nyitni.... mert a levélváltás gyors és RÖVID információ halmaz..nincsenek oldalas, több bekezdéses ömlengések!
Ez is saját tapasztalat, én láthatóan szeretek sokat írni, szóval el tudjátok képzelni.

3. A Dear megszólítás hivatalos, a Hi megszólítás közvetlenebb. Ebben a levelezésben ez a váltás OK, de oda kell rá figyelni!
Segédanyag vége
--

Hisztis Kis Punettinek 1 nap alatt lesz újra munkája

Egy perc múlva csörgött a telefonom, én épp a Hyde parkban sétáltam.
Igen, tudom, naaggyon menő!

Elmondta, hogy ki ez a cég, mi a munka, hogy hoszútávú szerződés, de maradhatok freelance státuszban, tehát havonta adok egy számlát. Nagyon lelkes volt és minden nagyon jól hangzott.
Megbeszéltük, hogy amint hazaérek elküldöm neki a portfoliómat. Ami meg is történt.

És ez az ügynök, ellentétben az elmúlt két heti tapasztalattal KOMMUNIKÁLT és nagyon lelkes volt!
Megbeszéltük, hogy másnap találkozunk, de még ma elküldi az anyagomat ennek a cégnek.
Ám legyen.

Másnap reggel (FEBRUÁR 18 ) fél kilenckor megint csörgött a telefon.
Tom (the ügynök) volt az, én abban a pillanatban ébredtem.
Közvetlenül felébredés után soha nem veszem fel a telefont, ha angolul kell beszélni, de most kivételt tettem. Ő pedig felajánlotta, hogy később visszahív, mert az angolom 1o után valószínüleg jobb. Hihi.
De aztán rábírtam mégis, hogy mostmár inkább mondja el, ha már beszélünk.

Azt mondta, hogy a vele való találkozó helyett interjúra kellene menni delután 4-re!!

Innentől kezdve zúzda volt!!

1o:oo
el kellett rohannom valahova.

12:oo
hazaértem.

12:oo-14:oo
új, friss ropogós oldalakat gyártottam a portfóliómba, hogy üssön az interjún. 8 darabot

14:oo
Lerohantam kinyomtatni az indiai boltba..
Az print-shopos srác kedvesen megkérdezte, hogy fáradt vagyok-e.
Mondtam neki, hogy úúristen, fáradtnak nézek ki?!!
Úristen, interjúra mész, mert akkor dehogy is, szuperül nézel ki, de azért igyál egy teát mielőtt elindulsz!
Kicsit még rötyögtünk. Haza, tea, portfolio elrendez, szekrény feltúr, kicsi smink, kicsi hajigazitás és futás.
Még a metró felé menet beugrottam a print shopba hogy csekkolják le, hogy csini vagyok-e. A válasz megnyugtató.

15:55-16:45
Megérkeztem az irodaépülethez, a recepción eligazítottak a második emeltre, és én azzal a lendülettel be is sétáltam Tom Ford stúdiójába..éreztem, hogy valami nem stimmel, mert csomó ruhaállvány volt.
Nem kellett messzire menni onnan, csak a másik ajtó, amin be is néztem, de azt hittem, hogy egy galéria ezért választottam inkább Tom Fordot.

Lement az interjú és tudjátok, hogy milyen az amikor jó, ugye?
Mármint nem azt éreztem, hogy szuperül adtam el magam, (mert istenbizony lehettem volna jobb és ezt nem álszerénységből mondom) hanem hogy jó ez a hely, hogy normális ez az ember akivel beszélek, hogy figyel arra, amit mondok, és hogy örülnék, ha itt dolgozhatnék.

Az ügynököm felhívta a figyelmemet az interjú előtt, hogyha bejön nekem a hely akkor mindenképp mondjam is ezt el. Mert a munkáltató is szeretné tudni, hogy én szeretnék-e ott dolgozni.
És én el is mondtam.
Azt mondtam, hogy nagyon tetszik minden, amit az irodáról mondott és nagyon örülnék, ha itt dolgozhatnék, feltéve persze, ha neki is tetszett a bemutatott anyagom.
És vicces volt, mert itt volt egy pillanatnyi zavar a levegőben, úgy hangzott ugyanis, mintha azonnali visszajelzést várnék. Úgyhogy mikor kedves kitérő választ kezdtem kapni (még felhívják az ügynökömet és megbeszélik vele a részleteket itt az anyagiakat kell érteni), azonnal közbevágtam, és elnézést kértem, és megmondtam, hogy nem csak egy trükkös kis bóknak szántam extra infok miatt.
És kicsit zavartan nevetgéltem is, ügyesen.

Egyébként az ügynökkel munkatalálás nekem ezért fekszik, mert az anyagiakat nem nekem kell megbeszélni. Én megbeszélem az ügynökkel, hogy mi az elvárásom kb. Ő pedig segít ezt letárgyalni.
Nyilván neki is érdeke, hogy jót alkudjon ki, mert százalékot kap utánam.

Hát így.

16:45-17:3o
Kijöttem felhívtam Tom-ot, aki fél óra múlva visszahívott.
Én addigra hazaértem és már a házam lépcsőházában a földön ülve hallgathattam meg, hogy felvettek.
És hogy gratulál, és hogy valamit nagyon jól csináltam, mert ez a felvételi komunikáció nem szokott ennyire gyors lenni ennél a cégnél.

Ugye, mondtam, hogy Hisztis Kis Punetti vagyok?

17:3o- 2o:oo
Végigugráltam a lakást és mindenkit felhívtam.
Beugrottam a printshopba elmondtam a hírt a fiúknak, meg megköszöntem, hogy szépen nyomtattak.

2o:2o
Vacsora.
Hatalmas indiai take away..
Az eladó többször kérdezte meg, hogy ezt mind én egyedül és ma fogom-e megenni. És biztos tippeket adott, hogy hogyan melegítsem fel, ha esetleg mégsem csúszik le annyi kaja egy este alatt.

22:oo-4:oo
Mivel dolgozom a Decorilla nevű amerikai online dekor tanácsadó cégnek is (de ez még nagyon próba fázisban van) csinálni kellett két moodboardot.

4:oo - 4:15
Ima idő - mantra time
A két dolgot ismételgettem, míg el nem aludtam:
Köszönöm szépen!
és
Micsoda egy Hisztis Kis Punetti vagyok.

..
Aztán elmentem Berlinbe csütörtökön megnézni a Sasa családját és a bátyjának a lakását, amit segítettem berendezni.
És szuper hétvége volt. Most hétfőn jöttem vissza.
És megígérem, hogy írok majd az első hetemről is.

PartThree-isitmeyou'rlookingfor - Hisztis Kis Punetti ráébred

Mielőtt idemásolom tegnapi bejegyzés folytatását, elmondom, hogy ma volt az első napom az új munkihelyen.
Nem tudom, meddig maradok itt de ez tényleg egy nagyon szuper iroda!
Mire a végére érek ennek a sztorinak, fogok tudni többet is mesélni.
Node, lássuk a további kínokat.

Második hét (Feb 1o-16) - Hisztis Kis Punetti pánikol

Sasa vasárnap délben elment, úgyhogy lett egy kis időm bámulni ki a kibaszottul szürke esőbe és várni a csodát.
Próbáltam dolgozni, mert ez olyan, mint valami lánc, te csodát vársz valakitől, és közben meg mások tőled várják a csodát, és tőlük meg mások .. és így tovább, míg körbe nem ér.

De persze most nem tudtam.

Elmentem viszont néha sétálni, ez az új hobbim -low budget kultúrszórakozás- erről ömlengek máskor hosszan. Ezt is akkor találtam és már csomóan láttátok a facebookon, de kell valami kép a bejegyzésbe, hogy azt gondoljatok mielőtt rákattintotok, hogy "ilyen bejegyzés többet nem lesz" (és közben meg tényleg)

A következő dolgokat műveltem még:
0. Vártam és alkalmanként felhívtam az ügynököt.
Sőt egy munkát még vissza is mondtam - ráadásul jót, a Conran and Partners keres embert, in-house designer csapatba, csak szólok, ez egy nagyon jó cég - mondván, én mostmár csak azért sem adom fel, hogy freelance/contract (szabadúszó/szerződéses) munkának adjak egy esélyt, és még van pénzem és időm is.

1. Cigiztem, meg házfelújítós sorozatokat néztem. Ezt és ezt is.
Az összes részt. Tanultam belőlük. Sokat. Megpróbáltam kikutatni, hogy hogy lehet ezeknek a produkcióknak dolgozni. Nem jutottam hozzá közelebb.

2. Elkezdtem utálni a High End "pénz-díszlet" design-t.

3. Felhívtam a helyi önkormányzatot, mivel csomó építkezés van a környéken, visszahívott valaki, aki azt sem értette, mit kérdezek (most az egyszer nem nálam volt a nyelvi probléma), de érthető volt, hogy nem nekem találták ki a skills match szolgáltatásukat.

És még mielőtt itt bárki nagyon elszomorodna, és azt gondolná, hogy mennyire rossz volt nekem, elmondom, hogy HÁROM napról beszélünk, 3 azaz három napról, de a Hisztis Kis Punettik világában 3 nap az maga az örökkévalóság.

Aztán egyszercsak történt valami jó. Valami csodás.

Orsi érkezett meg elképesztő mennyiségű meghívóval a London Fashion Week-re.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy kicsit sem húztam a számat. (Mondjuk tényleg csak kicsit).

Mert egyrészt kit érdekel a divat, a hülye megfizethetetlen high end faszkodás, nyilván soha sem lesz Burberry táskám, és egyébként is mennyivel kényelmesebb pizsamában tölteni a napot.
De nem?
Hát nem! Egyáltalán nem!

Hisztis Kis Punetti rájön valami igazán fontosra

Burberry táskám most sincs, viszont szeretnék.
Ezt most megpóbálom röviden leírni, mert Orsi a Neverordinary.blog.hu-n sokkal alaposabban kidolgozva tolja az információkat erről a néhány napról. Például itt van ez a kis videó, csak a hangulatfokozás miatt.
Ha esetleg itt alant nem jelenne meg a beágyazott video, akkor klikk IDE, és a youtube segít.

Röviden: Csodálatos volt!
Kifejtősen pedig: Egyszercsak - természetesen a nagyobb nevek bemutatói után, lásd fenti videot például - bekattant, hogy miért is fasza a high end, és hogy mennyire kurvára kiváltságos helyzet az, ha valakinek megadatik, hogy ne csak újpesti panellakás felújítást csináljon. És nem a pénz miatt, ami a megrendelőnek van, hanem a pénzzen vásárolható minőség és lehetőség miatt.
Azt is megértettem, hogy a pénzzel rendelekező megrendelőt ugyanúgy kell és lehet edukálni csak meg kell találni és tanulni a módját (feltéve ha nem kínai).

Itt most muszáj egy kis kitérőt tennem:
Ha most bárki olvassa ezt a blogot, akinek már dolgoztam magánban, remélem nem érti félre a fentieket.
Nagyon nagyon szeretem az összes alacsonyabb költségvetésből elkészült munkámat.
Sok szempontból sokkal jobban szeretem ezeket, mint a hatalmas hoteles high end munkáimat.
Egy cm2-t tervezést sem cserélnék el belőlük valami másra, ami látszólag jobban csillog.

Csak hogy iskolapéldát mutassak arra hogy miért nem: 
a hétvégén EZT a cikket találtam a Travelo-n. 
Ez AZ a hotel, amivel a felmondásom előtti másfél évet töltöttem.
Eléggé felelősségteljes pozicióban, a végére teljesen kifingva, öröm nélkül. 
Írtam erről is ebben a blogban, tuti ...rosszul vagyok az egésztől.

Ez a világ legnagyobb és legrondább és legdrágább hotele.
Itt egy másik cikk ugyanerről a komplexumról.

Ok, igazándiból csak a projektben nem volt örömem, a team-em csodálatos emberekből állt.

Viszont nyilván rengeteget tanultam benne, és hogy a portfoliómban, illetbe a skill set-emben (ezt hogy mondják szépen magyarul?)  milyen erősséggel szerepel ez a tapasztalat, arról gondolom, nem kell sokat beszélni.

A  lényeg, hogy a Fashion Week-en megértettem végre valamit, arról, hogy mi a fenét keresek itt, és hogy miért nem enged ez az út el engem, amikor pedig annyiszor próbáltam már róla letérni.

És ez Az Öröm Hír.

Ez nem jelenti azt hogy nem szeretnék és nem fogok elvállalni továbbra is kisebb volumenű tervezési feladatot.  Mert DE.
Mert feltölt, hogy közvetlenül látom az eredményt és az örömöt
és
mert nem hiszek a kasztrendszerben.

Ezúton is bocsánat mindenkitől, akit ez elmúlt hónapban leszartam elfelejtettem,
pedig tőlem várják a valamit.
Tamás, Vilma! (... úristen tegnap még emlékeztem valaki másra is...)
Sokkal jobban van minden már, úgyhogy hamarosan jelentkezem! Tényleg!

...

még egy rész van ebből, aztán lassan utolérem magamat!
..és akkor megint nem írok majd hónapokig, de jó is lesz

PartTwo-Hello,isitmeyou'rlookingfor - Hisztis Kis Punetti bemutatkozik

Az a helyzet, hogy aznap, amikor újra lett munkám kereken 18 nap után (könnyű volt kiszámolni, mert az előzőnek pont január 31-én lett vége)..szóval, semmi másra nem tudtam gondolni, csak hogy hisztis kis punetti vagyok, meg persze nagyon vigyorogtam is, meg el is voltam fáradva.

Az előző bejegyzés a 13. nehéz napon született.
Úgyhogy most megpróbálom itt összefoglalni, hogy miket tanultam ezalatt a hosszú és kimerítő rövid idő alatt. HKP.

Első hét (Feb 1-9) - Hisztis Kis Punetti munkát keres.

Az első hét remek volt, de tényleg.
Először is, nem voltam elkeseredve, de tényleg nem.
Igazándiból örültem. Mert egyrészt ismerve magamat az álvigyorgás nem megy sokáig, illetve rettentő mennyiségű energiát emészt fel bennem és TUDOM, hogy úgyis látszik. Ha meg egyszer kipukkad, akkor karrier-öngyilkosságot vagyok képes elkövetni vagyis kiakadok és veszettül (értsd szó szerint) azt gondolom, hogy CSAK nekem van igazam.

Másrészt azon a héten jött a Sasa, szóval már a kirugás napján (péntek) elkezdtem annak örülni, hogy mivel nem lesz munkám az első héten, nem is fogom úgy érezni, hogy lógok és nem keresek pénzt, ha nem dolgozom, amikor itt van. Illetve, ha dolgozom, akkor nem nő bennem a feszkó, hogy közben 3 napunk lenne, amit együtt tölthetünk ebben a hónapban és nem csak egy szombat.(csütörtökön jött és vasárnap ment el).
A távkapcsolat csodálatos világa.
nomnomnom.

Hétfőtől szerdáig kicsit kipofásítottam a portfoliómat, raktam mögé menő szürke hátteret, újrarendeztem, elmentettem, kinyomattam, öszeraktam, és elküldtem az ügynököknek, akikkel régebben beszéltem. Fel is hívtam Őket (kettő volt, tudtak egymásról), cseverésztünk is, mindenki örült, hogy mennyire ügyes vagyok, és well-presented és mindenki megígérte, hogy keres nekem munkát.

Én is körülnéztem az oldalakon, elküldtem néhány helyre a kis csomagomat, találkoztam ismerősökkel és barátokkal a szakmából és nekik is elmondtam, hogy munkát keresek és dont be shy to let me know.

És igen, azért írom le ezeket ide, mert erre mind büszke vagyok.
Büszke, hogy nem dugtam a fejem a homokba, hogy ne lássa senki.
Hogy elfogadtam, hogy néma gyereknek anyja sem érti, főleg, hogyha nem is otthon van, az anyukájával, hanem egy kurva nagy városban, ahol alapjáratban mindenki szarik egymás fejére azt válaszolja a hogyvagyra, hogy FINE.

Természetesen lejátszottam magamban az elmúlt egy hónapot, és alaposan körüljártam a kérdést, hogy mit rontottam el, hogy hol bugyogott fel belőlem a kelet-európai agresszív értetlenség, miben nem voltam elég rugalmas, hol gondoltam, hogy én jobban tudom, ahelyett, hogy egy rövid távon használható szuper eszköz lettem volna, amire egyébként szerződtem. És nyilván ezeknek az okai is érdekeltek.

Nem (csak) tiszta önostorozással próbáltam sírva vigadni, ahogy ez alapjáratban genetikailag kódolt bennem, hanem igyekeztem beszerezni az elérhető információkat, hogy reálisan is láthassam a helyzetet.

Egyrészt már a "sorry-goodbye" beszélgetésen megkérdeztem, hogy rendben van, hogy befejeztük azt a szakaszát a projektek, amire felvettek, de ha bármi van, amivel nem voltak megelégedve, akkor szeretném, ha elmondanák, mivel tanulok belőle és segít nekem, hogy jobban végezzem a munkám.

A válasz nem volt angol, és ennek örültem.
Azt mondták, hogy szeretik ahogy dolgozom, de arra számítottak, hogy kicsit gyorsabb leszek. Mondtam nekik, hogy köszönöm, és hogy én is arra számítottam, tudva, hogy az előző alkalommal mennyivel gyorsabban mentek a dolgok.
Kicsit még beszélgettünk és úgy jöttem el, hogy azt éreztem, hogy mindketten látjuk az érem mindkét oldalát úgy, hogy én egyetlen egy kritikus mondatot sem fogalmaztam meg. Titokban megsimogattam a saját fejem, hogy a sok éve fejlődő tárgyalástechnikám, íme használatban van.

Aztán azért itthon még kicsit marcangoltam magam, úgyhogy futottam még egy kört a kérdezősködéssel. Ezt a munkát egy ismerősön keresztül kaptam, aki sok éve dolgozik ennél a cégnél, mostmár nagyon magas pozicióban, és akit a barátomnak mondhatok. Tehát felé még plusz felelősséget is éreztem persze, de Tőle is azt a választ kaptam, hogy minden rendben. A munka, amit csináltam, jó, nagyon is és kiderült az is, hogy Ő például mindig úgy tudta, hogy január végéig maradok, mivel ott van vége a szakasznak. Tárárá. Hát így.

Kő leesik, elgurul.
Közben megérkezett a kifizetés is a számlámra.
Jöhetett egy boldog kis hét(köznapok)vége a Sasával.



..

Folytatom holnap.
Tényleg!
Már megírtam, csak véletlenül egy regény lett, és Te nem akarod egyben elolvasni.
Vagy?...ugye?

PartOne-Hello,isitmeyou'rlookingfor és életem másodpercei Vol2

újra van egy hónapnyi másodperc. juhuu, repül az idő.

azon kívül, hogy majdnem minden nap történt valami, legalábbis a kis videó szerint, 

természetesen még mindig szenvedek küzdök.

Ez a poszt hosszú lesz, úgyhogy tagolom:

Bevezetés

Éppen jól megmutatja magát a valóság, hogy ez a freelance lét, ez bizony nem mindig fenékig tejfel, meg flexibilitás, meg izgalmas munkahelyek, meg pirgi-pörgi, meg kolbászból kerítés.

Úgyhogy most erről mesélek, bár nyilván sokkal jobban esne eltussolni ezt, szépen kussolni, amíg jobbra nem fordulnak a dolgok, vagy legalábbis olyanra, amiről álmodozva azt gondoltam, hogy majd itt énekelni fogok. 

Persze nem kell megijedni, nincs világvége. A dolgok azért haladnak a maguk útján, én legalábbis mindent megteszek azét, hogy haladjanak. És igen, abszolút van is mit csinálni, sőt még pénzt is keresek-kereshetek vele, persze ha nem vagyok olyan ideges, hogy a dolgozás helyett inkább őrületes kuplerájt csinálok és tilosban cigizek az ablakban vagy éppen blogot írok gőzkieresztés gyanánt.

Blogot írni egyébként azért is jó, mert legalább nem az anyukámmal vagyok őrületesen "grumpy" illetve legalább nem a Sasát húzom le energiával..bár igyekszem, hogy ne ez legyen, és mindketten szuperül állják.

...de azért mégis, őszintén szólva én is megszoktam, hogy superwoman vagyok, akinek akkor is jó, amikor nem is.

Szóval, mi az a hatamas katasztrófa, amiről itt sírok? 

Remélem, mire a végére érek ennek a tündéri kis beszámolónak, azt fogom gondolni, hogy minden ok, és ez csak egy ilyen huppanó, amit az amerikai filmekben, meg a sikerkönyvekben, meg az életrajzokban..etc.. szépen becsomagolva mutatnak.

Tavalyi hó

Kezdjük az elejéről.

Tudjuk, hogy felmondtam tavaly és ezt azóta sem, egyetlen percig sem bántam meg. 

Bármikor felteszem magamnak a kérdést, hogy visszamennék-e, ahelyett, hogy itt balfaszkodom próbálkozom, a válasz egyértelműen nem. Egy jó pont.

Tavaly sokminden elindulni látszott, és szeretném hinni, hogy el is indult.

Bemutató standot terveztem az Old Soul Furniture-nek az Ideal Home Show-ra és szép lett.

Sasa bátyja sikeresen Berlinbe költözött és vett magának egy lakást, úgyhogy Neki is segítettem, épp most építk a konyhát..nagyon izgi. Még egy jó pont.

Dolgoztam is itt irodában, szabadúszóként. 

Kétszer jött áldásként munka, ugyanattól a cégtől, ugyanabból a kézből.

Az első kör zseniális volt. 

Ugyan Közel-Keleti a project, de viszonylag előrehaladott állapotban, szuper project vezető tervezővel. Szép látványterveket összerakni Photoshoppal GoogleSketchupra, bútorokat, anyagokat válogatni, gyorsan és hatékonyan dolgozni és keresni némi pénzt. 

Persze a napi díjamat lealkudták... nagyon. De kezdésnek, portfolió bővítésnek, új területet kipróbálni tökéletesen passzolt. Ez még tavaly volt 3 hét.

A második kör ebben már évben volt, de a megkeresés tavaly Decemberben.

Ez a lehetőség is egyébként pont jókor jött, egy átparázott December után, borult égből napsugár.

Visszahívtak, hogy legyek olyan kedves tervezzek már gyerekszobákat egy hatalmas (6ooo m2-es) házba Párizsba, mert nagyon szoros a háridő és olyan ügyes voltam múltkor.

Most már, aztán

És akkor elkezdődött 21o4 Január és én előbb jöttem vissza egy héttel, hogy dolgozzak végre.

A project vezető most valaki más volt. És én életemben először találkoztam olyan angollal, akihez tényleg kell ez a szótár:

És persze nem esett le először. 

És egyébként is gyerekszobát tervezni egy pénz-díszlet projechez egyáltalán nem egyszerű. 

Főleg, ha azt sem tudjuk hány évesek a gyerekek, meg hogy akkor ez most mennyire legyen klasszikus, vagy inkább eklektikus vagy..vagy... egyáltalán kik ezek a gyerekek. 

Kénytelen voltam úgy gondolni rájuk, mintha a világ összes nagyon gazdag családjának a gyerekének terveznék.  Egy teljesen külön szárnyba az épületen belül. Hatalmas folyosóval és lépcsőházzal elválasztva a szülői hálóktól, óriás játszó folyosón, fogadószobán, gyerek játszós nappalin (ez egy hatalmas TV nagy kanapéval) keresztül vezetett a tér a 4 gyerekszobához, amikhez külön gardróbszoba és természetesen fürdőszoba járt.

Nehezen, ha egyáltalán, voltam képes kiverni a fejemből a nemrégiben olvasott Guiness lány Ivana Lowell: Why not say what happened című önéletrajzi regényének gyerekkorra vonatkozó, igen megrázó részeit...azok az oldalak a könyvben olyan történetet mesélnek el, amiért örülsz, hogy nem születtél pénzes familiába.

Röviden összefoglalva: Vért izzadtam.

De végül megoldottam a feladatot. Megtanultam MINDENRE mosolyogni, megtanultam "angolul", és megcsináltam 4 gyerekszobát exponenciálisan csökkenő idő alatt.

Aztán mikor készen voltam, bár még az ígért - és időközben meghosszabbított - szerződésből lett volna még két hét. (Tehát még ezen a héten is vidáman dolgoznék)....Szóval akkor azon a Pénteken (a másodperces videó szivárványt mutat arra a napra) behívtak és sűrű bocsánatkérés közben elmondták, hogy Februárban már nem kell jönnöm. És hogy köszönik és hogy bocsánat.

What to say?

Folyt. köv.

Most el kell mennem brassói aprópecsenyét főzni, mert vendégeim jönnek. Egy olasz, egy ausztrál két mesehős: Filippo és Fiona. :)

Történet a telefonvásárlásról..kisebb tanulságokkal közben és a végén.

Az a helyzet, hogy technikailag új szerelmem van..úgy értem technikailag..mármint szó szerint.
Új telefon in da house..jeeee...

Gyanútlanul mentem be a boltba, hogy magamévá tegyem az egyik hiperszuper készüléket, miközben feltöltőkártyás szerződésemet előfizetésesre cserélem. ÍÍÍÍÍzzzzziiii
Az eladó is gyanútlanul és lelkesedve ült le velem, gondolván 10 perc és Ő is boldog és én is bolog vagyok.

Aztán persze minden másképp történt.
Mivel az internetem is az O2-nál van és az eddigi telefonszámom is az O2-nál van, és idestova egy éve ismét ebben az országban dolgozom, tényleg..akár..könnyen s mehetett volna.

Első forduló: 15 perc
Először a vonalas telefonszámom volt a kérdés...
Itt amikor internettye lesz az embernek, akkor kell vonalat is bérelni..amihez vagy csatlakoztat az ember készüléket vagy sem. Én nem tettem, és el sem mentettem az itthoni telefonszámomat, gondolván sosem lesz rá szükség.
Úgyhogy meglepetésként ért a kérdés, és aztán az is, hogy az O2 sem tudja zsigerből, a nevem és a címem alapján a vonalas számomat
Szóval szépen átültem az eladó helyére, fel a netre, kutatás a leveleim között..SEMMI..
Csupán egy emailt találtam, ami arról szólt, hogy amint aktiválják a vonalat elküldik a telefonszámot.
Ezt valószínűleg megtették..én meg eltüntettem az emailt...
Aztán nagy nehezen az O2 rendszerének titkos bugyrából előkerült.

Második forduló: 20 perc
Lakcím és állandóság ellenőrzés.
A mostani címemen szintén kb 1 éve lakom, ezzel nem is volt gond.
Viszont hogy ezt a telefon eladják nekem, ahhoz már három éve itt kellene laknom. Nem gond.
Össze-vissza már 4 éve lakom itt.
De az előző, 4 évvel ezelőtti címem az istennek nem jutott eszembe..csupán az utca neve...Nem is hiszem ezt el..3 évet laktam ott.
De tényleg semmi se a házszám, se a postcode... Bár le tudtam volna rajzolni, hogy hogyan kell oda menni. De sajnos rajzokat nem fogadnak el.
Szóval szépen átültem az eladó helyére 2.0 és Google maps...valami postcode van..aztán egy kb házszámot is benyögök.
Az eladó még mindig mosolyog...és sűrűn sorry-zom..és nem hiszem el magamat.

Harmadik forduló:15 perc
Mivel ide-oda költözgetek, ezért vásárlás szempontból, ekkora értéknél és ennél a szolgáltatónál úgymond gyanúsnak minősülök, úgyhogy kidob a rendszer egy csekély (egyáltalán nem az) depozit összeget. A fülem kettéáll...a szám tátva marad.
Viszont, mivel tényleg csak depozit és három hónap múlva, ha tényleg rendes és megbízható vevő vagyok, visszautalják a számlámra, ráállok a befizetésre.
Csakhogy ehhez a megtakarításos számlámról kell áttenni pénzt a folyószámlámra (ami egyébként nem jár banki költséggel)
Szóval szépen átültem az eladó helyére 3.0 és fel a banki oldalra, átcsoportosítás megtörtént.
Készen állok a depozit fizetésre.

Negyedik forduló: 5 perc
Bedugom a kártyaolvasóba a kártyámat, de nem jelenik meg rajta semmi...
Hmm..
Eladó felál, toszogatja kicsit a kábeleket..és ELKÉPESZTŐ, de még mindig lelkes és mosolyog..a kollégái lassan zárják az üzletet.
A kártyaolvasó nem működik.
Szerencsére a kalviatúrán is van kártyalehúzó..hurrá célegyenesben vagyunk.

Ötödik forduló: 25 perc
Telefonálni kezd, hogy aktiválja a szerződésemet.
Ekkor csörög az én telefonom is. a BANKOM az.
Ahol a következőt közlik velem:
A kártyámat lemásolták, úgyhogy akkor ezt most letiltják, öt-hét nap múlva megkapom a következő kártyámat. Mondom hogy ácsi-ácsi, de én épp itt ülök az O2-nál és próbáltam fizetni vele, de nem működött a leolvasó. Aha, mondja a kedves hölgy a másikoldalon, de Ők akkor is letiltják és most.
Ekkor az eladó a kezembe nyomja az ő telefonját is. Ígyhát SZIMULTÁN beszélek mindkét telefonba.
A bankos azt kiabálja nekem, hogy nehogy letegyem, mert Ő segíteni akaar, a másik meg az O2-s accountomat akarja aktiválni.
Ez a beszélgetés kb 20 percig tartott. Közben magamon is elképedtem, hogy képes vagyok ilyenre. Ezen a nyelven egyszerre két telefonba beszélni...
Végül elment az utolsó átutalás az O2-nak, letiltották a kártyámat is, és aktiválták az előfizetésemet.
Kérdeztem az eladót, hogy szerinte lehetséges-e hogy itt másolták le a kártyámat.
Azt válaszolta: Hölgyem, mi itt az O2-nál nem másolunk kártyákat...Make sense...

Hatodik forduló: 15 perc
Már csak a készüléket kell kifizetnem. Ezt még az elején jeleztem, hogy készpénzben fizetném. Éshát a fentiek fényében esélyem sem lenne kártyával kifizetni.
Rettenetesen gyorsan kapok árengedmény, tokot, egy plusz telefont feltöltőkártyával feltöltve, hogy olcsón hívhassam Magyarországot, és egy plusz töltőt..és így is kevesebbet fizetek a telefonért, mint ami eredetileg lett volna.
(Ez kb úgy lehetséges, miután megnéztem a számlát, hogy a telefon eredetileg 250 fontba került volna, de valami belső céges lehetőség volt olcsóbban megvenni tehát 100-ért, de aztán a csávó feltornázta 170-re, a hozzáadott dolgokkal..kb felezve a különbözetet...gondolom, a hozzáadott dolgokért jutalékot kap, és nekem is maradt 80 font a zsebemben..szóval ez a deal: fifty-fifyt..ügyes volt..engem boldoggá tett)
Majd mindezeket beüti, hogy akkor kártyás vásárlás...
Mondom nem, mert készpénzes.
Ekkor már zárva van a bolt..és mindketten mennénk.
És ekkor azt mondja, hogy akkor Ő most ezt kifizetni a saját kártyájával..én meg odaadom neki készpénzben..és ekkor majdnem bedugja a kártyáját a rossz kártyaleolvasóban..de szerencsére emlékeztetem rá, hogy a kalviatúrát használja.

Na így.
Így lett nekem Samsung Galaxy Note 2-m.
És közben MINDENKI még a bankos hölgy is, aki szerintem ritkán találkozik ekkora idiótával, rettenetesen kedves volt, és türelmes, és odafigyelő.
Na ezért....is!!

És nem azt értem ezalatt, hogy ebben az országban mindenki pillecukorból van és a kerítés meg kolbászból.
Hanem azt, hogy úgy van felépítve a rendszer, hogy MEGÉRJE az embereknek elvégezni a munkájukat, rendesen, még a komplikált esetekben és6vagy vevőkkel is.

ui.: a bankkártyám pedig két nap múlva megérkezett..

na még ezek hiányoztak

mielőtt
kiborítottam a rizses, sajtos, szójaszószos vacsorámat az előszobai padlószőnyegre,
na azelőtt
beleborítottam egy adag sót a kámzsa nyakú pulóverem nyakába
de még ezelőtt
kettétéptem véletlenül a kávés zacskót, beborítva a konyhát kávéval.

ma
összesen 2 órát töltöttem háztartási ügyetlenkedéssel.

de ennél sokkal viccesebb volt
az iroda menedzserre okosan (nem) rábámulni,
egyszerűen nem értés miatt,
majd zavaromban beégni rettenetesen.

részletezem:
cigizünk,
általában nem beszélünk
de ő azt mondja
imthinkingabouttopaytheovertime
én nézek, hátha folytatja
és akkor összerakom
de ő kérdez
whatdoyouthink
és akkor muszáj volt elárulni, hogy
nem értettem, bocs
(meglepett, na)
ekkor bepöccen
elismétli
megértem
még jobban meglepődöm,
aztán szép magyar angolsággal a következőt javaslom:
why dont you make 40 hours working day?
erre ő
day??
erre én
week
de akkor már nem volt ott.

a csapatom felelős vezetője vagyok.
külföldreszakadthazánkfia kicsi angoltudása vagyok.

csodálatosan szórakozom.
de tényleg.
egyébként.
is.

Heggesztek és összevissza

Igen, lett net..igazi..kábelen jön..szóval heggesztem a blogot.
Még nem vagyok százszázalékosan elégedett, a HTML szerkesztés még döcög kicsit.
Nem, a cuki kis képet nem én rajzoltam, de ettől még...
Elvileg van telefonvonal is...de nincs készülék..majd
A kapcsolattartásról még, hogy van viszont call-me számom, ami olyan, mintha egy budapesti szám lenne, akinek hiányzom, annak majd elárulom..és bármikor felhívhattok..semmi extra.

Ezen kívül megérkeztek a személyes tárgyaim is otthonról,
Tehát ezzel otthon is lett ez az itthon, ami jó.
Elektromos kicsi csavarhúzóm, egy rakat színes papír, meg filctollak, meg színes kisfiókos, meg ecsetek, meg tapétaragasztó, meg mindenféle ragasztószalagok, meg mini csiszológép..meg... minden ami egy boldogan eltöltött egyedüli estéhez kell...jó. De persze már voltam itt is barkácsboltban, mert kellett ez az.
És voltam Habitatban, cuki tigrises műanyag tányért is árulnak és az utcámban pedig tandoori csirkecombot, szalmakrumplival (ezt leírom még egyszer: szalmakrumpli...hehe)

Még majd könyvek, mert mostanában olvasok. Sokat. És ez jó. Meg rádiójátékokat hallgatok.
ÓÓÓÓ..és színházban is voltam..voltunk, merthogy Sasa is éppen akkor itt..de jó volt...hogy itt.
Meg a darab is...régóta nem volt ennyire nagyon színházélményem, ennyire nagyon jó..tátott szájjal bámultam három órán keresztül másik 1000 ember társaságában (biztos nem volt ezer..csak sok).
: http://www.barbican.org.uk/theatre/event-detail.asp?ID=12872

Van bazsalikomom is, itt üldögél egy csészében az asztalon, mint egy kis szobanövény, a boltban a pénztárossal szanaszét szagolgattuk, ő még magyarázott valami fagyasztott pizzáról extra friss bazsalikom feltéttel..I love the smell..mondta miközben arcát fúrta a növényembe és indiaiul mosolygott a férfi.
 

Hát ezek.
Ja, meg a munka.

És voltam otthon is..és jövő héten megint megyek...juhu

fél lábon állva visszaszámol

teljesen üres a fejem
kiüríti a várakozás

már csak öt nap
és beköltözés
pénzszámolás
"úgy hajtanám, rohanón az időt"
várakozás
lófrálás

várni fárasztó
nagyon

és mindig, mindenhol emberek vannak
és mindig, mindenhol valaki jön-megy
és már nagyon várom, hogy végre
újra én döntsem el, ne csak legyen
ez az örökös emberáradat.

és 5,5 hete vendég vagyok
itt is ott is
jövök-megyek.

vendégnek lenni fárasztó
vendégnek lenni szerencsés
vendégnek jobb lenni, mint sehol lenni

de
jó lesz végre egyedül lakni
már csak öt nap
és akkor végre
nekem lehetnek vendégeim
de jó lesz...uuu..de jó lesz.

mondjuk az jó volt, hogy múlt hétvégén
ketten voltunk vendégek.
nagyon jó. volt.

lehet, hogy ketten azért jobb vendégnek lenni,
mert legalább egymásnak otthon vagyunk?

Elkezdődött

megérkeztem,
elkezdődött
9 napja

sorolom az élet dolgokat:
-újraindítottam a bankszámlámat, telefonomat, életem itteni részét nagyjából
-megkaptam az első fizetésemet kemény hét nap után máris, és nem kellett érte könyörögni
-lakásról lakásra költözöm éppen, és...és éppen reménykedem, és számolok..
(erről majd többet, ha...)
-és elkezdtem dolgozni, mármint nem csak bejárok és ismerkedem a helyzettel, hanem TÉNYLEG elkezdtem dolgozni.
Három nap alatt újra megtanultam a programot, amivel rajzolunk és egy (nem a 7, de a mellette lévő 5 csillagos) luxushotel legfelső szintjét nézegettem egy ideig.
Itt lesz a recepció, kicsit rendbe raktam, amit kellett, terveztünk bele lépcsőt, és berendeztem a VIP bárt, szóval némi "space planning"....ééééésss...ééésss....és ma végre tényleg sikerült léptéket váltanom,(az angol ügyesn úgy mondja, "scale up") és elkezdhetem tervezni a bárpultot és környékét is, ami azt jelenti, hogy újra dolgozom, hogy újra tervezek az irodában....mármint úgy....úgy igazán...
nem tudom mennyire érthető ez....elmagyarázzam jobban is, hogy megy ez?
jó, oké, egyszer mindenképp elmagyarázom...mert nem bírom ki, hogy ne magyarázzam el...


..és újra bele kell jönnöm a blogolásba, hátha nem csak anyukám olvassa majd...
---
is it raining? no.
nem esik, csak hideg van, kicsit a nap is sütött,
a felhők továbbra is alacsonyan vannak, amit utálok.