közléskényszertelenségem van.
ezért úgy döntöttem, hogy most kényszerítem magam, hogy közöljek.
egyrészt mert van mit,
másrészt meg hogy nehogy véletlenül elmúljon ez a csodálatos adottság, a közléses,
harmadrészt,
mert azt hiszem, nem esik jól,
a közléskényszertelenség
(új szó, én csináltam, most, a google is csak engem fog megtalálni ezzel)
és ezt abból vettem észre, hogy amint hazaérek kinyitom az összes ablakot (kettő van), aztán nyitva is hagyom, hadd jöjjön be valami friss levegő, majd jól lehűl a lakás, és én a hideg kis talpaimat a paplanba bugyolálva próbálok elaludni...
(plusz az anyától kapott elektromos ágymelegítő)
...nehezen.
úgyhogy most írok, mindent ami eszembe jut.
úgy ahogy.
most
értem haza a munkából, Jamie Oliver fish fingerjei melegszenek a sütőben, ömlik a hátamra a hideg, szirénáznak a mentőautók, zúg az ablak alatt a Mile End road.
10 perccel
ezelőtt még szép kerek mondatok voltak a fejemben, és úgy döntöttem megharcolok a hallgatással, amit szerintem egyedül Sasa nem érzékel, mert valahogy neki nem hallgatok, rá borul, mosolyogva
2 hónapja
dolgozom magasabb pozícióban, tehát senior designer-ként, megkapva a kínai 7 és 5 csillagos hotel (továbbiakban Sanyaként emlegetem majd) Londoni projekt menedzselését, egy szuper kis csapatot, és az összes design development munkát, ugyanazért a fizetésért, amiért előtte harry pottert hallgattam.
hát hiába, mindegy hogy hol de kizsákmányoló országban élünk, és az igazság az, hogy ezt szeretjük.
a fizetés majd meggyógyul, reméljük jövő hónapban..és hogy is mondjam, legalább kifizetik.
őrületesen jó lehet kelet európaiakat dolgoztatni..és ezt most nem magyarázom el jobban.
de egyébként a munkahely meggyógyult.
tényleg meggyógyult. egyik napról a másikra.
És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után.. Jött egy jobb kor.
még Pillangó úr is eltávozott az irodából, ami igazándiból egy furcsa, szomorú történet,
nekem nem sok közöm van hozzá,
én csak egy csendes (belül hangosan káromkodó) szemlélője voltam a történetnek.
de aki magasra képzeli magát, az magasról is fog leesni?
és hogy ehhez mi kellet?
valószínűleg sok minden.
a magam részéről az, hogy kész legyek,
hogy ne csak az egyik felem legyen itt, hanem egy kicsit az egészem.
(mármint az én egészem, Sasa még mindig Budapesten él:).
befejeztem az otthoni még futó munkákat, a dupla dolgozást.
természetesen még van hátra , vagy előre némi darabocska...
de ezek majd később jönnek. az időm most itt telik.
majd biztosan lesz újra úgy, hogy haza is dolgozom, mert kell, hogy legyen, mert hiányozni fog.
de most van némi csönd.
most itt vagyok.
hát ez kellett, hogy Itt legyek.
hogy rájöjjek, hogy semmi munkámmal nem voltam elégedett az elmúlt fél évben...mármint olyan igazán örülősen elégedett...mert nem voltam valahogy százszázalékosan jelen. szerencsére akiknek dolgoztam, ők elégedettek voltak..
sőt végül is (majdnem) minden kifizetés is megérkezett
természetesen a kicsik először, sőt időben, sőt kb kérve, hogy hadd fizessenek....ez ilyen...
azok nem fizetnek, akik üzletelnek...azok még mindig tartoznak.
akiket alkalmaznak, akik kevés pénzből élnek, ők minél előbb szeretnék letudni a tartozásukat... .
de most egyenes minden....új cipők figyelnek a polcon, és némi megtakarítás a bankszámlán.
kellett hozzá a dupla munka.
kell hozzá a dupla munka.
kell hozzá a dupla munka?
azt hiszem a fizetésmeggyógyuláshoz az kell majd,
hogy elhiszem végre, hogy a munkáért, amit végzek igenis ér pénzt kapni.
többet, mint, ami a lakásra, a kajára, a repülőjegyekre, és némi random kultúrára elég.
még egy kicsit jobban át szeretném lépni a kelet-európaiságomat.
legalábbis ezt az oldalát.
és akkor még a képek
mivel kissé ingerszegény életet élek itt mostanában,
(a sajtkészítőké a mennyek országa)
és igazán csak akkor kezdek el élni,
mikor látogatóim érkeznek (majdnem minden hétvégén a hegy jön Mohamedhez:),
vagy valami megoldandó feladatot kapok,
és újra metrózni kezdtem, mert hidegebb lett,
és az új farmerem, nem volt kényelmes a biciklizéshez,
és a metrózás tényleg zombivá tesz,
és tényleg nagyon sok volt a munka, meg a megtanulandó, meg a rendszerezendő
(őrületes excell táblázatokat vagyok képes kiokádni magamból secperc alatt)
szóval mivel kicsit bezombultam és nincsen semmi NAGY és súlyos dolog,
ami éppen elterelné a figyelmemet,
ezért kicsi dolgokkal szórakoztatom magam.
kicsi történéseket látok meg, kicsi mozdulatokat.
1.
példul a kb hatvanas, de húszat játszó nőt,
csodás, rövidre nyírt, ezüstszürke hajjal,
aki egyszercsak a metrón előkapja a táskájából
az igazán szuper
vörösesbarna, szőke melírral kiegészített
parókáját,
és miközben csicsereg a szemben ülő
szintén hatvanas és húszast játszó barátnőjével,
szép komótosan megfésüli a hajat,
majd hátrafordulva, az ablak felé,
gondosan a fejére helyezi,
és boldogan simogatja, és emelgeti a hátul sűrűn leomló hajzuhatagot,
és igazgatja a paróka frufruját.
eközben a kis barátja,
aki mellette ül,
sikeresen beleszorítja a (saját) kisujját a sörös dobozba.
majd leszállnak.
csodálatos
2.
ma reggel, amint belépek a metróállomásra,
muszáj elképzelnem magam elölről.
mert egy galamb pont abban a pillanatban szállt el a fejem felett,
velem egyirányban,
be az állomásra.
éreztem a szárnysuhanását a fejtetőmön,
közben hátulról ömlik a fény.
azt hiszem angyali tünemény
voltam
ezen a reggelen
egészen egy másodpercig.
olyan ritkán van.
3.
este a London Bridgen átsétálva
esik az eső
én a város helyett
a kezemet nézem,
ahogy a fémkorláton, simán csúszva
söpri a vizet.
szép
szürke
fényes
pettyes.
hát ezek.
most megyek és becsukom az ablakokat.
ezért úgy döntöttem, hogy most kényszerítem magam, hogy közöljek.
egyrészt mert van mit,
másrészt meg hogy nehogy véletlenül elmúljon ez a csodálatos adottság, a közléses,
harmadrészt,
mert azt hiszem, nem esik jól,
a közléskényszertelenség
(új szó, én csináltam, most, a google is csak engem fog megtalálni ezzel)
és ezt abból vettem észre, hogy amint hazaérek kinyitom az összes ablakot (kettő van), aztán nyitva is hagyom, hadd jöjjön be valami friss levegő, majd jól lehűl a lakás, és én a hideg kis talpaimat a paplanba bugyolálva próbálok elaludni...
(plusz az anyától kapott elektromos ágymelegítő)
...nehezen.
úgyhogy most írok, mindent ami eszembe jut.
úgy ahogy.
most
értem haza a munkából, Jamie Oliver fish fingerjei melegszenek a sütőben, ömlik a hátamra a hideg, szirénáznak a mentőautók, zúg az ablak alatt a Mile End road.
10 perccel
ezelőtt még szép kerek mondatok voltak a fejemben, és úgy döntöttem megharcolok a hallgatással, amit szerintem egyedül Sasa nem érzékel, mert valahogy neki nem hallgatok, rá borul, mosolyogva
2 hónapja
dolgozom magasabb pozícióban, tehát senior designer-ként, megkapva a kínai 7 és 5 csillagos hotel (továbbiakban Sanyaként emlegetem majd) Londoni projekt menedzselését, egy szuper kis csapatot, és az összes design development munkát, ugyanazért a fizetésért, amiért előtte harry pottert hallgattam.
hát hiába, mindegy hogy hol de kizsákmányoló országban élünk, és az igazság az, hogy ezt szeretjük.
a fizetés majd meggyógyul, reméljük jövő hónapban..és hogy is mondjam, legalább kifizetik.
őrületesen jó lehet kelet európaiakat dolgoztatni..és ezt most nem magyarázom el jobban.
de egyébként a munkahely meggyógyult.
tényleg meggyógyult. egyik napról a másikra.
És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után.. Jött egy jobb kor.
még Pillangó úr is eltávozott az irodából, ami igazándiból egy furcsa, szomorú történet,
nekem nem sok közöm van hozzá,
én csak egy csendes (belül hangosan káromkodó) szemlélője voltam a történetnek.
de aki magasra képzeli magát, az magasról is fog leesni?
és hogy ehhez mi kellet?
valószínűleg sok minden.
a magam részéről az, hogy kész legyek,
hogy ne csak az egyik felem legyen itt, hanem egy kicsit az egészem.
(mármint az én egészem, Sasa még mindig Budapesten él:).
befejeztem az otthoni még futó munkákat, a dupla dolgozást.
természetesen még van hátra , vagy előre némi darabocska...
de ezek majd később jönnek. az időm most itt telik.
majd biztosan lesz újra úgy, hogy haza is dolgozom, mert kell, hogy legyen, mert hiányozni fog.
de most van némi csönd.
most itt vagyok.
hát ez kellett, hogy Itt legyek.
hogy rájöjjek, hogy semmi munkámmal nem voltam elégedett az elmúlt fél évben...mármint olyan igazán örülősen elégedett...mert nem voltam valahogy százszázalékosan jelen. szerencsére akiknek dolgoztam, ők elégedettek voltak..
sőt végül is (majdnem) minden kifizetés is megérkezett
természetesen a kicsik először, sőt időben, sőt kb kérve, hogy hadd fizessenek....ez ilyen...
azok nem fizetnek, akik üzletelnek...azok még mindig tartoznak.
akiket alkalmaznak, akik kevés pénzből élnek, ők minél előbb szeretnék letudni a tartozásukat... .
de most egyenes minden....új cipők figyelnek a polcon, és némi megtakarítás a bankszámlán.
kellett hozzá a dupla munka.
kell hozzá a dupla munka.
kell hozzá a dupla munka?
azt hiszem a fizetésmeggyógyuláshoz az kell majd,
hogy elhiszem végre, hogy a munkáért, amit végzek igenis ér pénzt kapni.
többet, mint, ami a lakásra, a kajára, a repülőjegyekre, és némi random kultúrára elég.
még egy kicsit jobban át szeretném lépni a kelet-európaiságomat.
legalábbis ezt az oldalát.
és akkor még a képek
mivel kissé ingerszegény életet élek itt mostanában,
(a sajtkészítőké a mennyek országa)
és igazán csak akkor kezdek el élni,
mikor látogatóim érkeznek (majdnem minden hétvégén a hegy jön Mohamedhez:),
vagy valami megoldandó feladatot kapok,
és újra metrózni kezdtem, mert hidegebb lett,
és az új farmerem, nem volt kényelmes a biciklizéshez,
és a metrózás tényleg zombivá tesz,
és tényleg nagyon sok volt a munka, meg a megtanulandó, meg a rendszerezendő
(őrületes excell táblázatokat vagyok képes kiokádni magamból secperc alatt)
szóval mivel kicsit bezombultam és nincsen semmi NAGY és súlyos dolog,
ami éppen elterelné a figyelmemet,
ezért kicsi dolgokkal szórakoztatom magam.
kicsi történéseket látok meg, kicsi mozdulatokat.
1.
példul a kb hatvanas, de húszat játszó nőt,
csodás, rövidre nyírt, ezüstszürke hajjal,
aki egyszercsak a metrón előkapja a táskájából
az igazán szuper
vörösesbarna, szőke melírral kiegészített
parókáját,
és miközben csicsereg a szemben ülő
szintén hatvanas és húszast játszó barátnőjével,
szép komótosan megfésüli a hajat,
majd hátrafordulva, az ablak felé,
gondosan a fejére helyezi,
és boldogan simogatja, és emelgeti a hátul sűrűn leomló hajzuhatagot,
és igazgatja a paróka frufruját.
eközben a kis barátja,
aki mellette ül,
sikeresen beleszorítja a (saját) kisujját a sörös dobozba.
majd leszállnak.
csodálatos
2.
ma reggel, amint belépek a metróállomásra,
muszáj elképzelnem magam elölről.
mert egy galamb pont abban a pillanatban szállt el a fejem felett,
velem egyirányban,
be az állomásra.
éreztem a szárnysuhanását a fejtetőmön,
közben hátulról ömlik a fény.
azt hiszem angyali tünemény
voltam
ezen a reggelen
egészen egy másodpercig.
olyan ritkán van.
3.
este a London Bridgen átsétálva
esik az eső
én a város helyett
a kezemet nézem,
ahogy a fémkorláton, simán csúszva
söpri a vizet.
szép
szürke
fényes
pettyes.
hát ezek.
most megyek és becsukom az ablakokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése