Ventillálok 2014 publikaltlan poszt - vigyázat, tényleg nyomasztó poszt

arra gondoltam, megprobalok megint irni, es majd lesz ujra magyar billentyuzetem is ekezetekkel.
es kinyitottam ezt a felbemaradt blogot es talaltam ezt a publikalatlan bejegyzest 2014.08.03-bol.
es ugy gondolom, hogy ugy fair magammal szemben - es a tobbi most nem erdekel - ha ezzel kezdek
..
meghat, igy kevesebbet is kell gepelni ma,
es azt, hogy mi tortent az elmult ket evben - jesszus, mar ketto-
na, azt meg majd ezekutan...
mert valojaban pont emiatt szeretnek irni ujra

ime a hosszu ventillacios posztom
olvassatok
ma mar nem irnek ilyet
hmmm..dehogynem...

itt kezdodik:
(2014.08.03)

...es azt meséltem, hogy mielőtt kiköltöztem Londonba másodszorra (2o12 januárvége), akkor eléggé paráztam, (igazándiból nagyon szorongtam) hogy újra nagyon magányos leszek itt?

emlékszem ültem a Hollánban a konyhaasztalnál és mikor kinyögtem ezt, akkor S azt mondta, hogy amit otthon én csinálok az olyan, mintha Ő esküvői videókat vágna....

nem mintha nem lettek volna barátaim itt, nem mintha nem egy állás miatt jöttem volna vissza... hanem hogy.. hogy valami olyan intimitás és közelség fog hiányozni az életemből, amiről akkor még azt gondoltam, hogy minden esélyem megvan, hogy otthon meglegyen...

mert mikor először hazaköltöztem innen (2oo8 július), akkor őszintén szólva eléggé ki voltam fingva..emlészem leszálltam a repülőről és aztán még órákon keresztül sírtam...azt hiszem a megkönnyebbüléstől....pedig előző este csodás leaving party-m volt, és tudtam hogy sok mindenki fog hiányozni innen... szóval valójában egyáltalán nem voltam magányos...
de mégis úgy hívtam -és hívom még mindig- magamban azt a néhány évet, hogy én a világ egyik legnyüzsgőbb városába jöttem meditálni...3 évre...

---
...és azt meséltem, hogy az első este S unokatestvére csinált nekem egy welcome party-t, ahova meghívta az összes barátját és én csak ültem ott az asztalnál és nem is értettem mindent..és tökre hülyének és kivülállónak éreztem magamat, miközben tudtam, hogy igazándiból ez szeretetből van és valaki most éppen jót akar nekem..
és aztán egyszercsak nem bírtam tovább és elkezdtek potyogni a könnyeim és gyorsan berohantam a hálóba.. iszonyatosan szégyelltem magam...?

aztán laktam abban a hálószobában két hetet, a nagyon hideg szoba után és a lakás előtt amit azóta is bérlek

---
...és azt meséltem, hogy az első néhány hétben béreltem egy szobát. Egy nagyon hideg szobát, és a hó is esett. És elkezdtem dolgozni is..de valahogy minden más volt az irodában, mint mielőtt elmentem.
És egyszer bejött a nagyfőnök, és elképesztően üvöltött egész nap.
...és én aznap éjjel (másnap hajnalban) bepisiltem... 35 évesen...?

azóta minden lefekvés előtt elmegyek pisilni,
a szüleim aznap hajnalban, amikor bőgve hívtam őket, miközben megróbáltam eltüntetni minden nyomot és még az ágy huzatát is kimostam, megnyugtattak, hogy ez más felnőtt emberekkel is előfordul. S is elmesélte, hogy egyik barátja egyszer nagyon részegen, szintén bepisilt... mondjuk én nem voltam részeg..
aztán ittam reggel egy kávét a házigazdával és nem mondtam el neki és bementem mosolyogva dolgozni és 7 csillagos hotel lakosztály kiviteli terveket rajzolni ultrarövid hatéridővel.

---
...és azt meséltem, hogy annyira utáltam ott lakni, hogy számoltam a napokat, hogy mennyi van még hátra.... és minden este munka után még órákig kóboroltam a városban egyedül, hogy minél később érjek "haza" , hogy ne kelljen beszélnem a háziakkal, akik egyebként kedvesek voltak.... és én voltam az aki valami teljesen furán viselkedett...?

és most, 2,5 évvel később, minden csütörtökön elsétálok a ház előtt... és a gyomorszorítás helyett... hmm..nem is tudom.. még mindig nagyon szomorú vagyok abban az utcában, de aztán odaérek a festős helyre, akkor kezd mindig valahogy kicsit jobb lenni..

---
...és azt meséltem, hogy a munkahelyemen legalább fél évig úgy éreztem, mintha sarokba ültettek volna, és aztán sohatöbbé nem kaptam ott tervezős munkát?

viszont rajzolhattam belsőépítészeti kiviteli terveket a világ második 7 csillagos hoteljéhez, és lett később egy team-em is és ott dolgoztam másfél évig, és a végére egészen szuper kis komfortzóna lett, amit nem is hagytam volna ott, nyilván lustaságból és parázásból, pedig kezdett már nagyon kényelmetlen lenni, ha nem robbanok fel az egyik nap....meghát pont annyi pénzt is kerestem, amiből nagy nehezen tudtam csak félre rakni...ez is ott tartott..és minden hónapban újra kalkuláltam, hogy hogyan is kéne (nyilván közben fenntartottam egy kb otthoni életszínvonalat, aminek megvan az ára..szóval nagyon sírni nem kell)

de valahogy azóta sem hiszem el magamról, hogy én jó tervező lennék..pedig igyekszem becsszó...
meg mondják is mások...szóval csak meglesz egyszercsak megint.

---
...és azt meséltem, hogy amikor egy évvel ezelőtt felmondtam a munkahelyemen, akkor hirtelen elkezdtem parázni az utazástól...a biciklizést azt még értettem valamennyire..de amikor a repülés is felkerült a listára, akkor megijedtem, hogy éppen valami pánikbetegséget fejlesztek magamban...?

fel is hívtam a pszichológust, aki segített is megoldani a problémát.. mondván, hogy az új helyzet bizonytalanágától és a kontrollvesztéstől félek... make sense!
aztán egy hónappal ezelőtt, amikor kirúgott egy szakadozó skype beszélgetés kellemes alkalmával, akkor elmondta, hogy már akkor sem szívesen vállalt, csak gondolta segít találni egy jó kis munkát.
hát, ha abban nem is, de sok másik dologban segített.

---
...és azt meséltem, hogy amikor felmondtam, akkor egy havi félretett pénzem volt és annyira paráztam, hogy nem lesz munkám, és nem fogom tudni fizetni a lakást, hogy kiadtam a hálószobámat az airbnb-n?

ami nagyon jó is volt, kisegített a bajban, én meg jót aludtam a nappaliban a kanapé párnáin, de tényleg. és bár kb az összes bérlőm pasi volt, soha semmi baj nem volt...mondjuk az utolsó bérlőm egy féllábú ürge az utolsó estén miközben én szorgosan toltam a második (fusi) műszakot az asztalomnál éjjel, megjegyezte, hogy I could seduce you all night_...mire én közöltem vele, hogy nem szeretném érteni hogy mire gondol, erre kiröhögött, hogy nem tudom, mit jelent a seduce szó?
ennél több nem történt...azt hiszem ezt sosem meséltem el S-nek, valahogy nem volt rá megfelelő helyzet.. valahogy mindig volt valami más...

---
...és azt meséltem, hogy a munka amiről itt is írtam (hisztis kis punettiként), ultrafos volt, mert eléggé lekezeltek az elején... és a kis 29 éves "főnököm" előszeretettel darlingozott, ha valami nem tetszett neki..mondjuk egészen addig amíg egyszer jól ki nem osztottam meg nem beszéltük?

annyira nyomasztott, hogy amikor a S szülei voltak itt látogatóban, akkor amikor a mamája megkérdezte, hogy milyen az új munka akkor én csak bőgni tudtam....viszont végre kerestem ezzel a munkával elég pénzt ami tartalékokat is

---
....és azt meséltem, hogy ezzel párhuzamosan lebuktam az airbnb-n..a főbérlőm megtalálta a hirdetésemet...igazándiból várható volt...?
és rettentően rendesen viselkedett, de tényleg..nyilván azonnal leszedtem mindent..és nagyon bocsánatot kértem...Ő cserébe nem rugott ki, és továbbra is jóban vagyunk

és nem is a befolyt pénzösszeg hiányzott, hanem  az emberek (kivéve az utolsót)..
de annyira, hogy mondtam is S-nek, egy telefonbeszélgetés alkalmával, hogy úgy érzem magam, mint egy drogos, akitől elvették a cuccot..
de megnyugtatott, hogy hamar túl leszek rajta, ne aggódjak, hiszen nem vagyok egy függő típus...
....néha még mindig hiányoznak

---
..és azt meséltem, hogy amikor egyszer nagyon eltört a mécses és elmeséltem S-nek, hogy úgy érzem én vagyok az egyedüli, aki tesz valamit a kapcsolatunkért, és furcsa, de elegem van a könyörgésből..és neki mindig ott a munka, meg az iskola, meg a munka, meg az iskola, meg a munka meg az iskola, meg még valamik, akkor Ő azt javasolta megoldásnak, hogy inkább engedjük el egymást?

de aztán megbeszéltük hosszan két hónap alatt és mikor július közepén, nyári szabadságomat otthon töltve kiköltöztem a lakásából, akkor végül is tényleg nagyon szépen és szeretetben zártuk le a kapcsolatunkat és lettünk két egymástól függőből két függetlenné, ami nagy eredmény szerintem, mindkettőnk életében...
de legalább vitt bennünket valahova végül is...
aztán már csak rajtunk múlik, mit is kezdünk ezzel a saját életünkben.

---
...és azt meséltem, hogy amikor megnyugodva visszatértem, akkor másnap az apukám felhívott, hogy anya kórházban van, mert stroke-ot kapott?

legalább már tudom, hogy wifin is lehet repjegyet vásárolni a Serpentine pavilon előtt, és tényleg bármikor haza lehet menni.
és anya már jól van, nem bénult le, nincs nagyobb visszamaradás, hogy mi és hogyan fog változni az életükben, azon még eléggé izgulok...eléggé...lehet szorongásnak is nevezni...szülősített gyerek
merthogy közben persze apa is küzd, Ő a Bechterew-vel... és ennek kapcsán egyébb dolgokkal is.

de

van új munkám is, és most tényleg jónak tűnik,
lassan talán lesznek terveim is a jövőre nézve,
vannak barátaim újak és régiek,
tudok sírni,
meg nevetni is.
és még mindig itt vagyok
és még mindig életben vagyok
és még mindig tudok örülni dolgoknak
(na jó mostanában azért random sírok egy kicsit,
de olyan elképesztő emberek vesznek körül és én megtanultam befogadni is, hogy...
hogy magam is meglepődök)

---
...és azt meséltem, hogy magamban úgy hívom az elmúlt időszakot, de a legutolsó egy évet biztosan, hogy a megaláztatás éve?

pedig nagyon sokat tanultam és nagyon sokat erősödtem jól.
és végül is tényleg megoldottam az összes helyzetet, ami adódott..jól.
és becsszó voltak nagyon jó dolgok is.

és persze tudom azt is, hogy az emberek kb 9o százaléka tapsikolna örömében, ha ilyen fajta és csak ennyi megaláztatás érte volna....vagy legalábbis, ha mindig lenne perspektíva miközben a megaláztatás éri....

de legalább beláttam, hogy egy elkényeztetett, puhaseggű, kis hülye, álmodozó vagyok.

most ezt a könyvet olvasom, és néha azt kívánom bárcsak a pszichológusok, akikhez jártam elmondták volna, hogy mi a neve annak a fosnak, amivel küzdök hosszú évek óta, de mindegy..biztosan sosem késő rájönni..és biztos sokkal jobb akkor rájönni, amikor az ember már megtanult néhány eszközt, hogy kezelni tudja..
nem tudom, nem vagyok pszichológus..
csak egy kicsit dühös:
http://www.libri.hu/konyv/torj-ki-a-tarsfuggosegbol-dvd-melleklettel.html

de angolul olvasom, mert magyarul felkúr a címe.. a co-dependency-t jobban be tudom fogadni
de ajánlom mindenkinek..tényleg mindenkinek, mert jó. becsszó..én nem vagyok egy nagy önsegítőkönyv fan (de csak azért mert már olvastam néhányat)
meg ezt is:
http://www.libri.hu/konyv/dr_barry_k_weinhold.intimitaskerules-ajandek-dvd-vel.html

hello realitás, hello én, hello új kérdések, hello élet, hello barátok, hello munka, hello festés

 --
...és megígérem, hogy majd egy másik posztban megírom azt is, hogy mik azok az igen jó dolgok is amik történtek velem az elmúlt években..mert azt hiszem abból sokkal több van...végül is ez a blog, meg az előzőek is általában a jobb dolgokról szólnak.

....és előre a sárga köves úton.

PartOne-Hello,isitmeyou'rlookingfor és életem másodpercei Vol2

újra van egy hónapnyi másodperc. juhuu, repül az idő.

azon kívül, hogy majdnem minden nap történt valami, legalábbis a kis videó szerint, 

természetesen még mindig szenvedek küzdök.

Ez a poszt hosszú lesz, úgyhogy tagolom:

Bevezetés

Éppen jól megmutatja magát a valóság, hogy ez a freelance lét, ez bizony nem mindig fenékig tejfel, meg flexibilitás, meg izgalmas munkahelyek, meg pirgi-pörgi, meg kolbászból kerítés.

Úgyhogy most erről mesélek, bár nyilván sokkal jobban esne eltussolni ezt, szépen kussolni, amíg jobbra nem fordulnak a dolgok, vagy legalábbis olyanra, amiről álmodozva azt gondoltam, hogy majd itt énekelni fogok. 

Persze nem kell megijedni, nincs világvége. A dolgok azért haladnak a maguk útján, én legalábbis mindent megteszek azét, hogy haladjanak. És igen, abszolút van is mit csinálni, sőt még pénzt is keresek-kereshetek vele, persze ha nem vagyok olyan ideges, hogy a dolgozás helyett inkább őrületes kuplerájt csinálok és tilosban cigizek az ablakban vagy éppen blogot írok gőzkieresztés gyanánt.

Blogot írni egyébként azért is jó, mert legalább nem az anyukámmal vagyok őrületesen "grumpy" illetve legalább nem a Sasát húzom le energiával..bár igyekszem, hogy ne ez legyen, és mindketten szuperül állják.

...de azért mégis, őszintén szólva én is megszoktam, hogy superwoman vagyok, akinek akkor is jó, amikor nem is.

Szóval, mi az a hatamas katasztrófa, amiről itt sírok? 

Remélem, mire a végére érek ennek a tündéri kis beszámolónak, azt fogom gondolni, hogy minden ok, és ez csak egy ilyen huppanó, amit az amerikai filmekben, meg a sikerkönyvekben, meg az életrajzokban..etc.. szépen becsomagolva mutatnak.

Tavalyi hó

Kezdjük az elejéről.

Tudjuk, hogy felmondtam tavaly és ezt azóta sem, egyetlen percig sem bántam meg. 

Bármikor felteszem magamnak a kérdést, hogy visszamennék-e, ahelyett, hogy itt balfaszkodom próbálkozom, a válasz egyértelműen nem. Egy jó pont.

Tavaly sokminden elindulni látszott, és szeretném hinni, hogy el is indult.

Bemutató standot terveztem az Old Soul Furniture-nek az Ideal Home Show-ra és szép lett.

Sasa bátyja sikeresen Berlinbe költözött és vett magának egy lakást, úgyhogy Neki is segítettem, épp most építk a konyhát..nagyon izgi. Még egy jó pont.

Dolgoztam is itt irodában, szabadúszóként. 

Kétszer jött áldásként munka, ugyanattól a cégtől, ugyanabból a kézből.

Az első kör zseniális volt. 

Ugyan Közel-Keleti a project, de viszonylag előrehaladott állapotban, szuper project vezető tervezővel. Szép látványterveket összerakni Photoshoppal GoogleSketchupra, bútorokat, anyagokat válogatni, gyorsan és hatékonyan dolgozni és keresni némi pénzt. 

Persze a napi díjamat lealkudták... nagyon. De kezdésnek, portfolió bővítésnek, új területet kipróbálni tökéletesen passzolt. Ez még tavaly volt 3 hét.

A második kör ebben már évben volt, de a megkeresés tavaly Decemberben.

Ez a lehetőség is egyébként pont jókor jött, egy átparázott December után, borult égből napsugár.

Visszahívtak, hogy legyek olyan kedves tervezzek már gyerekszobákat egy hatalmas (6ooo m2-es) házba Párizsba, mert nagyon szoros a háridő és olyan ügyes voltam múltkor.

Most már, aztán

És akkor elkezdődött 21o4 Január és én előbb jöttem vissza egy héttel, hogy dolgozzak végre.

A project vezető most valaki más volt. És én életemben először találkoztam olyan angollal, akihez tényleg kell ez a szótár:

És persze nem esett le először. 

És egyébként is gyerekszobát tervezni egy pénz-díszlet projechez egyáltalán nem egyszerű. 

Főleg, ha azt sem tudjuk hány évesek a gyerekek, meg hogy akkor ez most mennyire legyen klasszikus, vagy inkább eklektikus vagy..vagy... egyáltalán kik ezek a gyerekek. 

Kénytelen voltam úgy gondolni rájuk, mintha a világ összes nagyon gazdag családjának a gyerekének terveznék.  Egy teljesen külön szárnyba az épületen belül. Hatalmas folyosóval és lépcsőházzal elválasztva a szülői hálóktól, óriás játszó folyosón, fogadószobán, gyerek játszós nappalin (ez egy hatalmas TV nagy kanapéval) keresztül vezetett a tér a 4 gyerekszobához, amikhez külön gardróbszoba és természetesen fürdőszoba járt.

Nehezen, ha egyáltalán, voltam képes kiverni a fejemből a nemrégiben olvasott Guiness lány Ivana Lowell: Why not say what happened című önéletrajzi regényének gyerekkorra vonatkozó, igen megrázó részeit...azok az oldalak a könyvben olyan történetet mesélnek el, amiért örülsz, hogy nem születtél pénzes familiába.

Röviden összefoglalva: Vért izzadtam.

De végül megoldottam a feladatot. Megtanultam MINDENRE mosolyogni, megtanultam "angolul", és megcsináltam 4 gyerekszobát exponenciálisan csökkenő idő alatt.

Aztán mikor készen voltam, bár még az ígért - és időközben meghosszabbított - szerződésből lett volna még két hét. (Tehát még ezen a héten is vidáman dolgoznék)....Szóval akkor azon a Pénteken (a másodperces videó szivárványt mutat arra a napra) behívtak és sűrű bocsánatkérés közben elmondták, hogy Februárban már nem kell jönnöm. És hogy köszönik és hogy bocsánat.

What to say?

Folyt. köv.

Most el kell mennem brassói aprópecsenyét főzni, mert vendégeim jönnek. Egy olasz, egy ausztrál két mesehős: Filippo és Fiona. :)

véleményed, nagykövetek, útmester és antigoné

na itt vagyok, ahogy ígértem. persze nem a múltról fogok írni, hanem a jelenről.
az van, hogy majdnem kész vagyok az asztallal, de megfutamodtam egyelőre a cicás képektől.

Pedig a cicás képek nagyon cukkerek és Pekingből hazafeléjövet vásároltam Őket, szóval a kínai lakkasztalka hangulatú kábeldobomhoz igazán passzolnak...és hát, már biztosan mondtam, de nagyon cukik...viszont az asztalka, valahogy ellenkezik. itt próbálgatom egy napja.
és tetszenek a cicás képek, de az asztalka is tetszik így is..illetve még lehet rajta tuningolni...például arany csíkokkal.

Szóval, csináltam egy szavazást ott az oldalsávban legfölül..és légyszi segítsetek...

Mutatom az asztalt ( teteje meg az alja ugyanakkora, csak a perspekítva tréfás):

na? na?

--

egyébként ma csodás napom volt ezen kívül is.
egyrészt festettem kis ecsettel arany csíkokat.

másrészt megnéztem az Antigonét a National Theatre-ben, állójeggyel a Rékával..ami elég jó volt...
és ahol a beengedő megdicsért a végén, hogy milyen ügyesen végigálltam..én meg nem értettem, de aztán hazajöttem és megnéztem a tükörben, hogy hogy is nézhettem ki és szerintem azt hitte, hogy terhes vagyok..mert mindig kinyomom a hasam, ha hosszan kell álldogálni...hehehe..igazán megkínálhatott volna egy helyel..istenbizony simiztem volna végig a hasamat, hogy jobban érezze magát.
kép a darabról és ott van kritika is innen:

 harmadrészt a színház után még csevegtünk meg besétáltunk a National Gallerybe, ahol végre élőben láttam az Ambassadors-t Hans Holbeintől és végre valahára (mert megmutatta a teremőr néni, akinek nagyon menő haja volt, hogy honna kell nézni) láttam a koponyát..merthogy nem alulról kell nézni, hanem teljesen oldalról, a barna kabátos férfi mellé állva, kicsit előrehajolva, belekukucskálva..na így...
és egyébként valóban csodálatos, nagyon nagyon csodálatos az a kép..szerintem több napot el tudnék előtte tölteni..
és Tiziano portréi is lenyűgözőek, übermodern és pszichológiai tanulmány az összes..szóval az a helyzet, hogy most utálni fogtok, de én még sosem voltam eddig a National Galleryben, mert én a National Portre Gallery-be jártam eddig..szóval pont mellé, meg egyébként sem szeretem a nagy múzeumokat...de itt teljesen biztos, hogy törzsvendég leszek..és valahogy leesett nekem ez a múzeumlátogatósdi is, így hajlott koromra..

negyedrészt hazafelé 15-ös busszal jöttem, amiből jár Routmaster is..ami ilyen csodálatos, kalauzzal meg mindennel, szóval vettem fagyit is..és azzal is felszállhattam:

hát ezek voltak még ma..és általában ez van itt...és ha nem kint történik, akkor bent a fejemben..csak arról nincsenek képek az interneten..még.

--
na befejeztem...és tudoood, amit írtam az elején...szeretném a véleményed klikkben megkapni....légyszi.....

--
ui.: esik, épp, mint otthon Novemberben..... sapka, sál, eper, mangó!

csend és panoráma

csendem vagyok

egyszerűen nem érdekelnek a mondatok éppen.
csend.
csend van bennem.
nem csend-féle csend.
hanem történős, jó csend.
nem ijesztő, nem unalmas.
az én csendem.
szeretem ezt a csendem.

sokadszorra leírva látom itt,
hogy mélyen cseng a csendem.
vagyis nem csengve zeng,
hanem csendve zend.
pont.

--
tessék itt van néhány fénykép is a nyüzsgő nagyvárosról,
ami képes bennem csendet csinálni
panorámás utcaképek mozgó járműből..
a technika csodálatos ördöge csodálatos

 

semmiminden és kép

na az van, hogy tényleg nagyon szeretném elmesélni, hogy milyen volt Rotterdamban és aztán Koppenhágában,
meg azt is, hogy pénteken reggel elütött egy biciklis és ezért ugrottam egy egészséges hasast egy emberméretű pocsolyába...(a vizességen kívül semmi bajom nem lett)...
de jelen pillanatban sokkal jobban érdekel engem, és jelenlegi agyi kapacitásom is ennyit tesz lehetővé éppen (megint határidős parába kergetnek az irodában)..szóval az, hogy mostanában hazasétálok a munkahelyemről (talán 7 km) és közben turistafotókat készítek.

Szóval ez a hosszas bevezető csak azért volt, hogy elmondjam, hogy mit nem mondok el most, és hogy idebiggyesszem ezt a képet, ami lehet, hogy nem is jó kép, de ma annak örülünk, hogy gyalog átmentem a Tower bridgen..amit még sosem előtte:

ps.: a másik érdekes dolog pedig, hogy egyre több ismerős bukkan fel itt Londonba'....költözve.
ui.: esik sokat.

munka-idő és szabad-rajzok

Mik is vannak, mik is vannak..
Egyrészt mostanában esik, elég sokat.

Másrészt viszont elmondom, mire jó nekem az irodai munka.
Megfelelő kereteket teremt arra, hogy legyen kedvem mást csinálni.
A 9-f6-ig munka és igen, a pénz, és a vágy a szabadságra bennem szabadságot generál.
Minthogy 8 óra így is úgy is elfogy az életemből, úgy hogy valaki másnak dolgozom, ígyhát a fennmaradó idő nagyon értékes lesz. Nagyon nagyon. A maradék 16 óra az enyém, és (jelenleg) csak az enyém.
A vállalkozásomat nem sikerül így csinálni, pedig így kellene.
A vállalkozósdival idő szempontjából, könnyen átvertem magamat és nem koncentráltan osztottam ki magamnak az időt, hanem szétszórva a napban és az egész héten, aminek nem az feltétlenül az eredménye, hogy azt éreztem, hogy minden perc az enyém, hanem azt, hogy minden percem másé...a megrendelőké, a könyvelőé, csekkeké, a számítógépé, a pénzbehajtásé...és a mosatlané, és a kávéé, és a gyors beszélgetéseké, és a rohanásé, és a következő óráé.
Itt azzal, hogy attól szenvedek, hogy másnak dolgozom, egyszerűen a fennmaradó idő tényleg örömmel és tervekkel tölt el. És tényleg magamnak adom, mert megérdemlem.

Természetesen ez nem ilyen fekete és fehér, és nem gondolom, hogy na ez a tuti és hogy húú, de szuper 8 órát odaadni az életemből, miután 3 évig én osztottam a perceket magamnak....de azt tudom, hogy ha majd újra a magam ura leszek, akkor mi az, amire biztosan oda kell majd figyelmem.
Nekem,  úgy tűnik, ezek a dolgok másodszorra esnek le. Bár már múltkor is azt hittem, hogy tudom...de úgy tűnik első próbálkozásra nem sikerült...végig zakatolt a fejem, ami nyilván a tanulási folyamat része..és amit nyilván baromira élveztem is.

És érzem én is, hogy a fenti okfejtés sántít egy kicsit, nem tudom pontosan, hol, de szeretem a hétvégéimet, mert vannak, és szeretem az estéimet, amikor vagy a saját munkáimat csinálom, vagy egyszerűen csak beülök a kádba és filmet nézek, vagy főzök..és beszélgetek..és gondolkozom...és utazok..és csinálom....magamért, magamnak..mert nagyon fontossá válik, hogy magamért tegyem..
Mert az én időm az, amit itt eladok heti 5x8 órában, de nyilván ezt is magamért teszem..azért, hogy a maradék 16 óra nyugodtan telhessen. Nincs másom, amit eladhatnék most...és amim (idő) van, azt pedig itt veszik meg, legalábbis egy részét...azt a 40 órát.....
na nem zavarodom ebben tovább most...majd ha levezettem igazán, vagy ha valaki meg tudja helyettem fogalmazni, akkor...
  Harmadrészt pedig újra előkerült a telefonomban a rajzolós..és a másik változás pedig, hogy nem csak a telefonnal, hanem a tollal-papírra is elkezdtek emberek megjelenni a képeken.....és ennek felethhhébb örülök.
úgyhogy ennyi szófosás után, tessék, a mai termés a metróból.

csillagok és munka

még egy dologról azért nagyon hiányzik itt a feljegyzés
ez pedig a munka, amit itt csinálok.

nem írok róla, mert elég disszonáns érzéseim vannak...
és még várom, hogy merre billen el bennem a mérleg,
és ha elbillen akkor merre majd tovább, a sárga úton.

Mert az ugye nagyon jó dolog, hogy van munkám.
Meg az is, hogy kapok fizetést, rendesen,
pontosan annyit, amennyiben megállapodtunk, szó nélkül, időre.
Meg, hogy nagyon barátságos a munkaidőm is,
és olyan sok időm van magamra, hogy néha csak nézek...
Meg az is, hogy van ez a project, ez a 7 csillagos (le secönd one of the world...merthogy az első is ebben az irodában készült..édesistenem mennyire unom már ezt elmondani..és egyébként is idegen tollak), amin éppen dolgozom én is, és ez mennyire pöpecül fog már mutatni a portfolióban.

Ez a porjekt, mint ahogy még néhány másik is az irodában, Kínában van,
Hainan szigetének Sanya nevű városában: itt


Nagyobb térképre váltás

Az általános lakosztály, ami szerintem úgy néz ki, mint egy kék színű vidámpark, (és most nagyon finom voltam, de mit tudhatok én  egy sokcsillagos, kínai ízléséről), szóval ez a lakosztály foglalkoztat ebben a hónapban.
És hogy mit is csinálok vele..hmm..
elmondom, de el kell képzelned, különben nem ér az egész:

Képzeld el, hogy valaki mutat neked sok képet egy egyszobás lakásról..minden szobáról több nézetből..és aztán te lehunyod a szemed és ott vagy a szobában, és szépen egyenként, centiméterről centiméterre végigtapogatod az egészet.
Az összes kis sarkot, bútort, lámpát, függönyt, tapétát, burkolatot, ajtókat, lábazatot, mennyezetet, világítást, konnektorokat, tv-t, bárszekrényt, mosdópultot...szóval TÉNYLEG minden egyes négyzetcentimétert, nem viccelek...aztán kinyitod a szemed és megrajzolod..de úgy, hogy azokból a rajzokból bárki, aki kicsit  is ért a barkácsoláshoz, megépíthesse.
 Ez egyébként jó, azért is mert nem esik nehezemre..de egyáltalán nem...és hát őszintén szólva, kicsit unatkozom is, ezt csinálni.

Na ezt, az első héten még szórakoztatott, a másodikon még érdekes volt, mostmár a vége felé járok, szóval nincs sok új részlet hátra...(mondjuk így is kicsit sok..és úgy sok..úgy tudod, mint amikor valami sok)..és nagyon várom már, hogy készen legyek...szerintem kb 30db A1-es lap lesz a dokumentációja, ennek az egy lakosztálynak
És akkor elküldjük Kínába, még egy kicsit ping-pongozunk a rajzokkal, és aztán megépítik egy az egyben, hogy kiderüljön mennyibe is fog ez kerülni pontosan (nagyon nagyon nagyon drága lesz..sokkal drágább, mint, ami végül kikerekedik majd)..
Szóval megépítik egy az egyben, ez általános dolog, tényleg...mindig így van a drága hoteleknél,,,aztán kiderül, hogy mit kell még változtatni, hogy az ár-érték arány tökéletes legyen...és aztán megépítik z összeset.

Azt a nyalánkságot még elárulom, hogy ez a világmásodik7csillagoshotelje úgy fog kinézni mint egy fa....kívülről..mint egy nagy alma fa, amit egy 3 éves gyerek rajzolt....biztosan megvan ennek is az értelme...
És úgy, de úgy raknék fel róla képet, de nem tudom, hogy lehet-e..valami azt súgja, hogy nem....

Hát ez.
Előtte pedig egy másik hotelnek a prezentációja (az tervezős volt) volt a soros..a 49. emelet onnan az enyém..itt van a recepció..a prezentáció jól sikerült, mi mindannyian-a sok kis fogaskerekek-remekül teljesítettünk...de ez egy másik történet..szóval ez a Sanya is csak egy munka...semmi több...
munka közben nincs pátosz...

Szóval nem szeretnék itt nagyon vállon sírni senkit, mert nincs miért,
de nagyon nehéz eldönteni (az én kis porszemnyi személyes életemben és alá globál is),
hogy mit adtak nekünk a kínai..rómaiak.