három meg egy kicsi - vol 3.

na ennél sokkal hamarabb szerettem volna..csakhát..
csakhát közbe jött itt néhány dolog

arról voltak bennem hosszú hosszú sorok
hogy pszichológus, meg művészet, meg emberek, meg beszélgetések, meg spiritualitás meg filozófikus gondolkodás, talán jobb is hogy eltelt egy kis idő.

és hogy igazándiból annál boldogabb vagyok, minél több lehasított személyiség részemmel és érzésemmel kötök barátságot és integrálom őket a beszélgetésbe magammal, majd észrevétlenül magamba is.
 tudod, amikor már nem beszélnek külön, akkor már nem hallom őket.

pont mint a fájdalom, amíg érzed örökké tart, amikor megszünik, mintha sosem lett volna.
(very clever)

és hogy ebben saját magammal és a sok bennem lakó kis darabbal folytatott kommunikációban  nagyon sokat segítenek a fent említett módszerek.

nem, most nem fogok ódákat zengeni a jelenlegi pszichológusomról és nem fogom lehúzni az előzőt.
és nem árulom el azt sem, hogy érdekel az asztrológia és még tanfolyamot is végeztem önismereti célból. de azt bevallom, hogy a kreativitásomnak nagyon odabaszott, a két évvel ezelőtti összeomlás, de mostanában már érzem, hogy jön helyre és jön vissza. meg azt is, hogy rengeteg pszichológiai témájú könyvet olvastam és előadást hallgattam, hogy megértsem magam. abban is segített, hogy példál másokat is hagyjak ugyanezt csinálni.

szóval azt is akartam még írni nagyon,
-és olyan szépen voltak egymás után a szavak bennem hozzá, de mindegy, mert elmúlt, szóval írom most így, ahogy jön,-
hogy a bennem lévő eszmecsere/eszmecserék a sok kis különböző gabival kicsit olyan, mint egy pszichoterápiás csoport. néha baromi nagy a káosz és rendszeresen tartunk foglalkozásokat.
olyankor úgy tűnik, mintha csak feküdnék csukott szemmel, vagy csak révetegen bámulnék bele a nagyvilágba, brain freeze, miközben megáll a kezemben a villa, vagy csak kimeredten bámulom a képernyőt, vagy éppen teljes elmélyültséggel rajzolok és sraffozok valamit, de közben belül ez a kép van csak mozog (nagyon jó film egyébként):

és néha egyszerre beszél mindeki, de egyre ritkábban,
 minél többet látogatom meg ezt a helyzetet, annál jobban ismerem őket-magamat,
és egyre kevésbé félelmetes a helyzet.

van az a "Apu ökölbeszorult keze vagyok" idézet a Harcosok klubjából,
na itt sincs másképp, csak van apu is, meg anyu is, meg nagyobb család is, meg én is vagyok szépen lassan.
és Ők-mi vagyunk a mondatok.
Mind ott ülünk körülöttem a székeken és mindegyikkel kell beszélnem,
szerencsére nem egyszerre.

Ott ül: Apa szexuális kisugárzása vagyok, Anya hűsége vagyok, Apa elvesztett szabadsága vagyok, Anya magányossága vagyok, Apa bechterevje vagyok, Anya strokja vagyok, Anya szeme vagyok, Apa látása vagyok..és így tovább.
és ott van még: "Vagyok, mint minden ember: árnyék fenség / Észak-fok, titok, idegenség" ahogy a nagy, szeretetre vágyó költőnk is mondja.. nem, nem a József Attila
es ott van még: A döntés vagyok, Én vagyok, isten egy része vagyok, az univerum egyetlen kis sejtje vagyok, én vagyok aki megértheti ezt, elmegyógyintézet vagyok, jól vagyok

Szóval így, hosszú évek óta gyűjtögetem a darabokat.

Volt egy nagy kék álló vázánk, amikor általános iskolás voltam.
Egyszer összetört. Nem én törtem össze, anya azt mondta felborította a szél, akkor elhittem neki.
Én ragasztottam össze a darabokat és kipótoltam gipsszel a hiányzó részeket és a repedésket.
És imádtam azokat a fehér vonalakat.
És ez a munka megy bennem is jó ideje.
És sok sok ideig kellett gyűjtögetni, és passzintani, és valószínüleg sosem végzek majd, de minden egyes kis újraintegrált rész hoz magával megnyugvást.
(Dragomán György: Máglya című könyvében is van pont egy ilyen rész egyébként és csodálatos.
Vicces módon pont azután olvastam, miután a vázás elmegyógyos kép megfogalmazódott bennem...nem azért mondom... hmm..de, igazándiból azért..   domborodás, és senki nem homorul)

Ha valódi váza lennék, akkor arannyal fugaznám. Azt hiszem, ezért lehet az is, hogy amikor ezt az enteriőrt megláttam, akkor valami belül szemkönnybelábadásig szorult össze bennem.

Szóval ilyen dolgokról szerettem volna írni, de aztán csomó minden történt vendégek jöttek és vendégek mentek és aztán kiderült az is, hogy néhány hete terhes/várandós vagyok (még nincs 12 hét, amikor ezt írom akkor 7,  szóval titok, hehe). Domborodás.
És akkor hirtelen minden felbolydult odabent és volt nagy öröm és móka és kacagás és persze van jól megijedés és jesszusozás is és aztán megint örülés van, aztán kicsit rosszul levés, meg nyűgösködés. Éshát kellett az idő emészteni. Viszont azt gondolom, hogy talán most gyakrabban fogok ide lelkethányni írni, és persze majd elmesélem, hogy mit gondolnak az elmegyógyintézet lakói.

az egyik részem azt mondom, hogy nem elmegyógyintézet, hanem művésztelep...
de egy masik részem meg váltig állítom, hogy elmegyógyintézet, de nem úgy hogy beteg, hanem úgy, hogy gyógyul.
én meg ezen nem fogok vitatkozni.
és kész.

nulla-egy-kettő - csevegés vol.2

..hát akkor az előző végétől tovább...

amikor előjön egy ilyen gondolatkör, a reakcióm belül egészen sokrétű
és bár itt ez a testről szól, de ez csak egy példa,
ami az igazán érdekes nekem benne, az a forgatókönyv

nulladik kör - hátralépés

első kör - a lebaszás és bekussoltatás

azt mondja, hogy
te teljesen hülye vagy,
egyrészt nem vagy normális, hogy ország-világnak kirakod az ökörséged, most mindenki látni fogja
másrészt, jesszusom, te mekkora egy hülye vagy, mit sírsz, van kezed, lábad, egészséges vagy, van hol laknod, van, mit enned, jesszus, hagyd már abba ezt az idétlen sírást, nyivákolást.
és ennél sokkal fontosabb problémák is vannak az életben,
az a bajod, hogy nagyon ráérsz.
"jaaaj, úgy szeretnék máshogy kinézni" nyávogja gúnyosan belül a hang és kiröhög,
te egy idióta vagy, néha még azt is hozzáteszi, hogy édeslányom, lemondóan mosolyog és legyint is - amit egyébként furcsállok, mert a szüleim azért sosem beszéltek velem ennyire tömören.

mondjuk, amikor szemüveges lettem, akkor egy ideig vakegér volt a nevem a családban - jaj de nevettem (nem) - aztán megkértem őket, hogy ne hívjanak így, mert rosszul esik - és többet nem hívtak így - a nagyseggűvel sajnos nem ment ilyen könnyen, mert azzal egyet értettem.
(vigyázat: domborodom - homorodnak)

és ez a hang lefittyedt szájjal néz. lesajnál. aztán újra kezdi.
jaj, legyél már normális, mondja.
azt nem mondja, meg, hogy mi az a normális, azt mindenki tudja,
és azt is, hogy, ez nem az!
én is tudom

ideig-óráig ez azért hat,
régebben, ha ez megszólalt belül,
megráztam magam, igazat adtam,
és már lehetett is továbbmenni.
a keserűség a szájból elmúlik,
a gyomorban már nem érzem az ízét.

aztán rájöttem, hogy nem múlik el a keserűség,
a gyomorból böfög vissza
és savval jön
rájöttem, nem múlik el így semmi,
és nem, hogy nem múlik el, hanem több lesz, még akkor is, ha bírom
ha félvállról veszem és és félvállon cipelem
mert én bírom a sokat cipelni
azért vagyok ilyen szép nagy,
ERŐS

naugye!
hát,
NEM!

NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM

második kör - én és én

aztán ráüvöltök a hangra belül, hogy kussoljon, és, hogy ez így nem módszer, és hogy lehet, hogy bekussolok, de példaul motivált az nem leszek, hogy bármin is változtassak.
és akkor morogva elhallgat az a hang, kivonul,
de még hallom, hogy megy a mantra,
kikapcsolom, ignorálom

odahúzok egy széket, leülök magam mellé, párbeszédet kezdeményezek
már tudom, hogy a motivációs beszéd jön

na - mondja/mondom - mondd már el, hogy mi van, honnan jön ez a végtelen, értelmetlen önsajnálat? aztán találjunk ki valamit, mert olyan sokminden szuper dolog van, amivel foglalkozni kéne, és amíg te itt okos, ügyes, értékes ember létedre ilyen piszlicsáré (bocs, ez is kiszaladt) dolgokkal kínzod magad, hát addig, édesem, elszalad mellettünk az élet.

itt már tudok lélegezni, beszív, kifúj, gondolkozik, válaszol

azt mondja/mondom:
nem tudom,
csak van.
ez.
most.
mindenkinek van ilyen, nem? majd elmúlik, én is tudom, hogy igazándiból szép vagyok, hogy az összhatás rendben van, hogy nem működne így, ha kívül más lenne, és ha még lehetne is más a test, belül..belül ugyanez lenne. lenne kétely, lenne vágy, lenne öröm, lenne szomorúság.
...
és, hogy sosem érdekelt az építészet, konkrétan leszarom, milyenek a házak, engem az érdekel mi van belül, mi van abban a lakásban a ház testén belül, milyen benne, belül élni
...
de amikor egy várost látok, abban a házak vannak belül
amikor egy városnyi embert látok, szeretnék én is csinos ház lenni, kívülről is, mert belül azért rendes felújítás és karbantartás folyik, és az jó, és amikor...

és akkor itt közbevágok magamnak
egyrészt csinos ház vagy
másrészt a házakat megrendelők építtetik, és építészek faragják,
és minden háznak van a gazdája, aki benne él
és minden ház csinos valakinek, persze lehet bővíteni, meg alakítani, mint mindent.
ország-város-fiú-lány

na nézzük azt a testet - mondja a motivációs énem -
papírlapot vesz elő,
listát ír,
(ezt imádja!)
összedugjuk a fejünket
heti két úszás? egy. ok
fél ebéd? vacsora. ok
bicikli? ok
egy kis nasi azért maradhat? hmm, na ok, ha gyümölcs
..és így tovább
listakész

aztán a jövő után jön a jelen
elfogadás
nézegessünk plus size modelleket fürdőruhában
eh, nem tetszik
uk16?
uh, még pont benne a kommerszban, kicsit feszül, de szép a színe
mérleg?
szó sem lehet róla, na jó, most senki nem látja
tükör előtt meztelenül
hmm, ez igazándiból nem is olyan rossz
néz a szeme(m)dbeeeeeee
eeeeeeeeeeeeeeeeeeehehhhehheeeee

aztán feláll mellőlem a motivációs énem
kicsit jobb már?- kérdezi
ühüm - válaszolok, rágyújtok
akkor én most megyek, hívnak mások, meg dolgozni is kell, jól leszel ugye?
aha, jobb már - válaszolok, kifújom a füstöt és tényleg jobb, a lebaszás megszűnt, vannak tervek, vannak új ruhák a szekrényben, a szemem kifestve, mostmár csak rajtam múlik, és most betartom, és most végignyomom, és..

és AZTÁN,
és MAJD UTÁNA
és HA EZEN TÚL LESZEK
na akkor,
akkor majd minden rendben lesz

de...

------

ismerős ez valakinek?

van szerencsére harmadik kör is
a feloldozás
és
istenáldja a filozófikus gondolkodást,
a pszichológiát, a művészetet,
 a beszélgetéseket és a csodálatos embereket
és engem is
meg téged is, aki ezt olvasod

de erről külön írok majd, és hamarosan
mert most kicsit elfáradtam

Idecsevegtem - vol.1

nahát, akkor hol is kezdjem
persze tök jó lenne időrendben elmesélni a dolgokat, de ez nem fog menni.

mert tudom, hogy majd beleunok és hogy annyi minden van a fejemben néha, 
amit csak úgy jó lenne idedobni.

fehérlap parám van.

elolvastam mégegyszer az előző bejegyzést, hogy onnan, azzal a lendülettel...
de csak húzom itt az időt a magyarázkodással.

azt hiszem, onnan lenne érdemes kezdeni, 

hogy bár annak a posztnak a végén nagy volt a lendület, 

de nem ment persze olyan könnyen

"hello realitás, hello én, hello új kérdések, hello élet, hello barátok, hello munka, hello festés"

szóval minden vágyam megvolt arra, hogy majd most én ezen a furcsa (sorsszerű) egyszerre történő életösszeomláson majd nevetve szaladok végig...mit nevetve... ugrándozva, tapsikolva az új dolgoknak..

hát, azt kell mondjam, hogy gyorsan elszállt a lendület.

és a csomó lefojtott szar ömlött a nyakamba...belülről...ahogy kell.

ezért nem is írtam, mert kellett a figyelem.

bár a kedv a ventilálásra meg lett volna, de még közel volt a szakítás 

és

1. semmi kedvem nem volt magyarázkodni, akár csak magamnak is, hogy én itt magamról magamért írok, és nem broadcast ez az elmúlt kapcsolatnak..

2. túl sok minden volt, túl sok minden kavargott a női, mosógép szerkezetű agyamban és lélekben, és megbántani, belerúgni senkibe nem szerettem volna.. 
se volt kapcsolatba, se szülőbe, se pszichológusba, se magamba.. 
ahogy írom ezeket, persze még rezeg bennem, 
még van bennem düh, még van bennem keserűség és harag mind a felsoroltakra.. 
de kicsit már messzebb állok tőle, az elmúlt két év hozott rálátást

talán olyan lett volna írni akkor, mint mikor frissen betonozott járdára lép az ember és a szépen lesimított felületben örökre ott marad egy nyom, aminek nincs ott helye..  

a helyzet annyiban más most talán, hogy a beton azóta megszilárdult, nem friss anyagra rakom a lábam és arra a súlyom..
sok sok minden történt azóta 

3. nem volt és most sincs kedvem sem hőst, sem áldozatot, sem démont, sem angyalt  csinálni magamból vagy másból, sem pozitív vagy negatív kategóriába préselni magam..mivel..mivel egyik sem és mindegyik vagyok.

ezt például igyekeztem tudatosítani... mert olyan kurva kényelmes egyébként, csak úgy beleheverni egy-egy ilyenbe.. pláne, ha a saját magam domborításról és mások homorításáról van szó

4. elképesztő mennyiségű energiát emésztett fel, amíg egyrészt beláttam, hogy fájnak a dolgok, másrészt, hogy ne bántsam magam azért, mert fájnak, és aztán, hogy ne menjek újra és újra vissza megfürödni gondolatban ebben a fájásban.. mint amikor az ember egy sebet piszkál..

---

..hát hol is kezdjem, ennyi lapkitöltő magyarázkodás után.

kezdem a mosttal, a nagyon mosttal, a pillanattal talán:

most itt ülök a kanapén a nappaliban , 
ez már nem az a kis lakás, ahol az elmúlt években laktam, 
ez egy új lakás.

nagy és fényes és tágas

a kanapé ezen a hétvégén került a nappaliba végre, mivel ott meg ágy lett 

a lábam egy kötött, sárga puffon támaszkodik, 
amit a hátamra ducktapezve hoztam haza az irodai kiszállítás után

ha balra nézek akkor a csodás, nagy karosszéket látom 
és az ablakon keresztül egy hatalmas fa árnyékát a sötétedő égbolt előtt

a sarokban fel-le fut a nemtrendi, de mégis imádnivaló karácsonyfaizzó sor, 
van egy minimál hippiskedés, amiből nem tudok kinőni

ha jobbra nézek, akkor az elektromos pianinot látom, rajta a lámpával, ami kurva nehéz, mert vintage, persze ajándékba kaptam

meg a konyhát, meg a száradó ruhákat, 

a polcon magasan fent pedig a pasim festménye figyel, egy száj nélküli dühös gyerek, ami akár nyomasztó is lehetne, de mégsem az, csodás festmény

egy új számítógépen pötyögök, amit magamnak vettem és kicsit még baszakszom az ékezetes betűkkel rajta, de nincs blogdogság ékezetek nélkül és pont

közben hallgatom, ahogy Michal alatt nyöszörög a szék, miközben fest a studióban, 
ami egy kisszoba, ahova most nem látok be, csak behallok és Nick Cave azt énekli, hogy people ain't no good

ma krumplifőzeléket vacsoráztunk, amit a mélyhűtőből varázsoltam elő, 
közben megszereltem a netet, hogy legyen a nappaliban is két hónap után

az irodában, ahol már két éve dolgozom, ma nem volt szerverkapcsolat, úgyhogy a nyolc óra elég volt, hogy elolvassam az új harry potter könyvet

első munkanap 10 nap szabadság után 

hát így.

ez a pillanat, ez van kívül

belül mindenféle kavarog

ma reggel például a testemről gondolkoztam, 
miközben a felüléseket csináltam, 
meg a jógás napköszöntést, hogy ne fájjanak az izületeim, 
hogy én szeretem ezt a kicsit kicsit(?) meghízott puhaságot magamon 
és a pasim is szereti

mondjuk fotón nem annyira csinos, azt be kell lássam

pláne, ha a hajam is szar...mennyi módja van, hogy bántsuk magunkat

a kövér, szar hajú pasik is ugyanezt gondolják, amikor random fotót látnak magukról?

és hogy milyen fura, megtalálni magamban, azt az elképesztően erős gyermeki vágyakozást, hogy az apukám azt mondja, hogy csinos vagyok, és hogy ezen még titokban el is sírom magam reggel...hogy aztán tükörnek azt mondjam, hogy figyelj, hagyd már abba légyszi, ez régen volt, ne ragadj bele, gyere vissza a mostba, ezek mind nem számítanak...

és... én szeretlek téged 

ez hat a legjobban, 
mert

mindig annyira ezoterikusnak hangzik, 

hogy ilyenkor elnevetem magam,

de az a kis 6 éves belül mégis megnyugszik

elképesztő, mennyi gondolatra elég 15 perc reggeli torna

belátni, hogy felnőtt nő vagyok, sérült önérzettel

(most őszintén kinek nem sérült?) 

hogy mennyiféleképpen igyekeztem önigazolást találni erre a testre, 

a random szexektől kezdve,

a ha nem is vagyok csinos, legalább okos meg vidám-on keresztül, 

a leszarom, én még bezabálom ezt a csokit-ig

amikor megszülettem az egyik probléma-vicc, 
apát idézve, 
az volt, 

hogy nem volt szakállam, 
vagyis nem fiú

tipikus problémája egy tipikus kornak

(mostmár van szakállam, de persze ez nem ugyanaz, és légyszi ne mondjátok el senkinek),

de közben, 

ha már nem volt szakállam, legalább lehettem volna szőke, meg hosszúcombú, 

vagy annyira okos, hogy már majdnem férfi

ezeket is sokszor hallottam

hát egyik sem lett,

talán az utolsó feladattal próbálkoztam a legtöbbet,
mert az ment a legkönnyebben

de eléggé fárasztó az is, 

meg valahogy önsorsrontó is 

de mindezek mellet a legfárasztóbb, 
nem szeretni magamat

és a legnehezebb is lejönni róla

mindig a saját nyomomban lenni,
és figyelni, mikor történik

amit ebben az esetben szoktam alkalmazni 
az a "fake it until you make it",

hogy csakazértis

és legalább úgy csinálok, 
és aztán ez el is kezd működni 

14 évesen kezdtem a gyakorlást

majd mosolygok, mert az mindekit megszépít, 

olvastam valami tinimagazinban
és mosolyogtam a hirtelen nőtt kamasznak

végül is igaz

nekem bejött

de titokban azért, néha úgy szeretnék:

168 cm lenni 178 helyett

maximum M-es ruhákat hordani

szeretnék fényesen csillogó, sötétbarna, hosszú egyenes hajat

nagy barna szemeket, sűrű szempillákkal, szemüveg nélkül

hosszú, elegáns végtagokat

nemes arcélet, 

szép, vékony, szigorú orrot

megfelelő méretű mellet és nem túl nagy feneket, 

szépen ívelt derekat

színes karkötőket, meg lenge ruhákat

könnyed járást

pökhendi felsőbbrendűséget

ebből csak az utolsót tudom abszolválni, 

az meg aztán valahogy mindig visszüt.

szóval egy ideje igyekszem nem 

hát ilyenek vannak.

remélem, legközelebb nem a 16 éves énem ül ide a gép elé.

morogva, somolyogva, balra el.

Ventillálok 2014 publikaltlan poszt - vigyázat, tényleg nyomasztó poszt

arra gondoltam, megprobalok megint irni, es majd lesz ujra magyar billentyuzetem is ekezetekkel.
es kinyitottam ezt a felbemaradt blogot es talaltam ezt a publikalatlan bejegyzest 2014.08.03-bol.
es ugy gondolom, hogy ugy fair magammal szemben - es a tobbi most nem erdekel - ha ezzel kezdek
..
meghat, igy kevesebbet is kell gepelni ma,
es azt, hogy mi tortent az elmult ket evben - jesszus, mar ketto-
na, azt meg majd ezekutan...
mert valojaban pont emiatt szeretnek irni ujra

ime a hosszu ventillacios posztom
olvassatok
ma mar nem irnek ilyet
hmmm..dehogynem...

itt kezdodik:
(2014.08.03)

...es azt meséltem, hogy mielőtt kiköltöztem Londonba másodszorra (2o12 januárvége), akkor eléggé paráztam, (igazándiból nagyon szorongtam) hogy újra nagyon magányos leszek itt?

emlékszem ültem a Hollánban a konyhaasztalnál és mikor kinyögtem ezt, akkor S azt mondta, hogy amit otthon én csinálok az olyan, mintha Ő esküvői videókat vágna....

nem mintha nem lettek volna barátaim itt, nem mintha nem egy állás miatt jöttem volna vissza... hanem hogy.. hogy valami olyan intimitás és közelség fog hiányozni az életemből, amiről akkor még azt gondoltam, hogy minden esélyem megvan, hogy otthon meglegyen...

mert mikor először hazaköltöztem innen (2oo8 július), akkor őszintén szólva eléggé ki voltam fingva..emlészem leszálltam a repülőről és aztán még órákon keresztül sírtam...azt hiszem a megkönnyebbüléstől....pedig előző este csodás leaving party-m volt, és tudtam hogy sok mindenki fog hiányozni innen... szóval valójában egyáltalán nem voltam magányos...
de mégis úgy hívtam -és hívom még mindig- magamban azt a néhány évet, hogy én a világ egyik legnyüzsgőbb városába jöttem meditálni...3 évre...

---
...és azt meséltem, hogy az első este S unokatestvére csinált nekem egy welcome party-t, ahova meghívta az összes barátját és én csak ültem ott az asztalnál és nem is értettem mindent..és tökre hülyének és kivülállónak éreztem magamat, miközben tudtam, hogy igazándiból ez szeretetből van és valaki most éppen jót akar nekem..
és aztán egyszercsak nem bírtam tovább és elkezdtek potyogni a könnyeim és gyorsan berohantam a hálóba.. iszonyatosan szégyelltem magam...?

aztán laktam abban a hálószobában két hetet, a nagyon hideg szoba után és a lakás előtt amit azóta is bérlek

---
...és azt meséltem, hogy az első néhány hétben béreltem egy szobát. Egy nagyon hideg szobát, és a hó is esett. És elkezdtem dolgozni is..de valahogy minden más volt az irodában, mint mielőtt elmentem.
És egyszer bejött a nagyfőnök, és elképesztően üvöltött egész nap.
...és én aznap éjjel (másnap hajnalban) bepisiltem... 35 évesen...?

azóta minden lefekvés előtt elmegyek pisilni,
a szüleim aznap hajnalban, amikor bőgve hívtam őket, miközben megróbáltam eltüntetni minden nyomot és még az ágy huzatát is kimostam, megnyugtattak, hogy ez más felnőtt emberekkel is előfordul. S is elmesélte, hogy egyik barátja egyszer nagyon részegen, szintén bepisilt... mondjuk én nem voltam részeg..
aztán ittam reggel egy kávét a házigazdával és nem mondtam el neki és bementem mosolyogva dolgozni és 7 csillagos hotel lakosztály kiviteli terveket rajzolni ultrarövid hatéridővel.

---
...és azt meséltem, hogy annyira utáltam ott lakni, hogy számoltam a napokat, hogy mennyi van még hátra.... és minden este munka után még órákig kóboroltam a városban egyedül, hogy minél később érjek "haza" , hogy ne kelljen beszélnem a háziakkal, akik egyebként kedvesek voltak.... és én voltam az aki valami teljesen furán viselkedett...?

és most, 2,5 évvel később, minden csütörtökön elsétálok a ház előtt... és a gyomorszorítás helyett... hmm..nem is tudom.. még mindig nagyon szomorú vagyok abban az utcában, de aztán odaérek a festős helyre, akkor kezd mindig valahogy kicsit jobb lenni..

---
...és azt meséltem, hogy a munkahelyemen legalább fél évig úgy éreztem, mintha sarokba ültettek volna, és aztán sohatöbbé nem kaptam ott tervezős munkát?

viszont rajzolhattam belsőépítészeti kiviteli terveket a világ második 7 csillagos hoteljéhez, és lett később egy team-em is és ott dolgoztam másfél évig, és a végére egészen szuper kis komfortzóna lett, amit nem is hagytam volna ott, nyilván lustaságból és parázásból, pedig kezdett már nagyon kényelmetlen lenni, ha nem robbanok fel az egyik nap....meghát pont annyi pénzt is kerestem, amiből nagy nehezen tudtam csak félre rakni...ez is ott tartott..és minden hónapban újra kalkuláltam, hogy hogyan is kéne (nyilván közben fenntartottam egy kb otthoni életszínvonalat, aminek megvan az ára..szóval nagyon sírni nem kell)

de valahogy azóta sem hiszem el magamról, hogy én jó tervező lennék..pedig igyekszem becsszó...
meg mondják is mások...szóval csak meglesz egyszercsak megint.

---
...és azt meséltem, hogy amikor egy évvel ezelőtt felmondtam a munkahelyemen, akkor hirtelen elkezdtem parázni az utazástól...a biciklizést azt még értettem valamennyire..de amikor a repülés is felkerült a listára, akkor megijedtem, hogy éppen valami pánikbetegséget fejlesztek magamban...?

fel is hívtam a pszichológust, aki segített is megoldani a problémát.. mondván, hogy az új helyzet bizonytalanágától és a kontrollvesztéstől félek... make sense!
aztán egy hónappal ezelőtt, amikor kirúgott egy szakadozó skype beszélgetés kellemes alkalmával, akkor elmondta, hogy már akkor sem szívesen vállalt, csak gondolta segít találni egy jó kis munkát.
hát, ha abban nem is, de sok másik dologban segített.

---
...és azt meséltem, hogy amikor felmondtam, akkor egy havi félretett pénzem volt és annyira paráztam, hogy nem lesz munkám, és nem fogom tudni fizetni a lakást, hogy kiadtam a hálószobámat az airbnb-n?

ami nagyon jó is volt, kisegített a bajban, én meg jót aludtam a nappaliban a kanapé párnáin, de tényleg. és bár kb az összes bérlőm pasi volt, soha semmi baj nem volt...mondjuk az utolsó bérlőm egy féllábú ürge az utolsó estén miközben én szorgosan toltam a második (fusi) műszakot az asztalomnál éjjel, megjegyezte, hogy I could seduce you all night_...mire én közöltem vele, hogy nem szeretném érteni hogy mire gondol, erre kiröhögött, hogy nem tudom, mit jelent a seduce szó?
ennél több nem történt...azt hiszem ezt sosem meséltem el S-nek, valahogy nem volt rá megfelelő helyzet.. valahogy mindig volt valami más...

---
...és azt meséltem, hogy a munka amiről itt is írtam (hisztis kis punettiként), ultrafos volt, mert eléggé lekezeltek az elején... és a kis 29 éves "főnököm" előszeretettel darlingozott, ha valami nem tetszett neki..mondjuk egészen addig amíg egyszer jól ki nem osztottam meg nem beszéltük?

annyira nyomasztott, hogy amikor a S szülei voltak itt látogatóban, akkor amikor a mamája megkérdezte, hogy milyen az új munka akkor én csak bőgni tudtam....viszont végre kerestem ezzel a munkával elég pénzt ami tartalékokat is

---
....és azt meséltem, hogy ezzel párhuzamosan lebuktam az airbnb-n..a főbérlőm megtalálta a hirdetésemet...igazándiból várható volt...?
és rettentően rendesen viselkedett, de tényleg..nyilván azonnal leszedtem mindent..és nagyon bocsánatot kértem...Ő cserébe nem rugott ki, és továbbra is jóban vagyunk

és nem is a befolyt pénzösszeg hiányzott, hanem  az emberek (kivéve az utolsót)..
de annyira, hogy mondtam is S-nek, egy telefonbeszélgetés alkalmával, hogy úgy érzem magam, mint egy drogos, akitől elvették a cuccot..
de megnyugtatott, hogy hamar túl leszek rajta, ne aggódjak, hiszen nem vagyok egy függő típus...
....néha még mindig hiányoznak

---
..és azt meséltem, hogy amikor egyszer nagyon eltört a mécses és elmeséltem S-nek, hogy úgy érzem én vagyok az egyedüli, aki tesz valamit a kapcsolatunkért, és furcsa, de elegem van a könyörgésből..és neki mindig ott a munka, meg az iskola, meg a munka, meg az iskola, meg a munka meg az iskola, meg még valamik, akkor Ő azt javasolta megoldásnak, hogy inkább engedjük el egymást?

de aztán megbeszéltük hosszan két hónap alatt és mikor július közepén, nyári szabadságomat otthon töltve kiköltöztem a lakásából, akkor végül is tényleg nagyon szépen és szeretetben zártuk le a kapcsolatunkat és lettünk két egymástól függőből két függetlenné, ami nagy eredmény szerintem, mindkettőnk életében...
de legalább vitt bennünket valahova végül is...
aztán már csak rajtunk múlik, mit is kezdünk ezzel a saját életünkben.

---
...és azt meséltem, hogy amikor megnyugodva visszatértem, akkor másnap az apukám felhívott, hogy anya kórházban van, mert stroke-ot kapott?

legalább már tudom, hogy wifin is lehet repjegyet vásárolni a Serpentine pavilon előtt, és tényleg bármikor haza lehet menni.
és anya már jól van, nem bénult le, nincs nagyobb visszamaradás, hogy mi és hogyan fog változni az életükben, azon még eléggé izgulok...eléggé...lehet szorongásnak is nevezni...szülősített gyerek
merthogy közben persze apa is küzd, Ő a Bechterew-vel... és ennek kapcsán egyébb dolgokkal is.

de

van új munkám is, és most tényleg jónak tűnik,
lassan talán lesznek terveim is a jövőre nézve,
vannak barátaim újak és régiek,
tudok sírni,
meg nevetni is.
és még mindig itt vagyok
és még mindig életben vagyok
és még mindig tudok örülni dolgoknak
(na jó mostanában azért random sírok egy kicsit,
de olyan elképesztő emberek vesznek körül és én megtanultam befogadni is, hogy...
hogy magam is meglepődök)

---
...és azt meséltem, hogy magamban úgy hívom az elmúlt időszakot, de a legutolsó egy évet biztosan, hogy a megaláztatás éve?

pedig nagyon sokat tanultam és nagyon sokat erősödtem jól.
és végül is tényleg megoldottam az összes helyzetet, ami adódott..jól.
és becsszó voltak nagyon jó dolgok is.

és persze tudom azt is, hogy az emberek kb 9o százaléka tapsikolna örömében, ha ilyen fajta és csak ennyi megaláztatás érte volna....vagy legalábbis, ha mindig lenne perspektíva miközben a megaláztatás éri....

de legalább beláttam, hogy egy elkényeztetett, puhaseggű, kis hülye, álmodozó vagyok.

most ezt a könyvet olvasom, és néha azt kívánom bárcsak a pszichológusok, akikhez jártam elmondták volna, hogy mi a neve annak a fosnak, amivel küzdök hosszú évek óta, de mindegy..biztosan sosem késő rájönni..és biztos sokkal jobb akkor rájönni, amikor az ember már megtanult néhány eszközt, hogy kezelni tudja..
nem tudom, nem vagyok pszichológus..
csak egy kicsit dühös:
http://www.libri.hu/konyv/torj-ki-a-tarsfuggosegbol-dvd-melleklettel.html

de angolul olvasom, mert magyarul felkúr a címe.. a co-dependency-t jobban be tudom fogadni
de ajánlom mindenkinek..tényleg mindenkinek, mert jó. becsszó..én nem vagyok egy nagy önsegítőkönyv fan (de csak azért mert már olvastam néhányat)
meg ezt is:
http://www.libri.hu/konyv/dr_barry_k_weinhold.intimitaskerules-ajandek-dvd-vel.html

hello realitás, hello én, hello új kérdések, hello élet, hello barátok, hello munka, hello festés

 --
...és megígérem, hogy majd egy másik posztban megírom azt is, hogy mik azok az igen jó dolgok is amik történtek velem az elmúlt években..mert azt hiszem abból sokkal több van...végül is ez a blog, meg az előzőek is általában a jobb dolgokról szólnak.

....és előre a sárga köves úton.

miért nincs még...

miert nincsen gyerekem még?

nyilván egyre többen kerdezik meg, hogy "gyerek"?
én is. magamtól.
én is. S-től.
én is. a világtól.

miért nincsen gyerekem?
mert véletlenül nem lett eddig
mert nem lett addig, míg ezek a kérdések nem jutottak eszembe

nem akarok azért szülni, hogy a férfi, akit magaménak képzelek mellettem maradjon.
nem akarok azért szülni, hogy elmeneküljek az unalmas munkámból
nem akarok azért szülni, hogy végre ne legyek egyedül
nem akarok azért szülni, hogy valaki feltétel nélkül szeressen
nem akarok azért szülni, hogy valaki megcsinálja azokat a dolgokat, amiket én nem tettem meg
nem akarok azért szülni, hogy valaki beteljesítse az álmaimat, amikért én nem tettem semmit
nem akarok azért szülni, hogy a rettegést, hogy nem lépek egyről a kettőre, a gyerekemért érzett felelősségre kenhessem, természetesen abszolut tudat alatt
nem akarok azért szülni, mert tudom, hogy a pasim majd úgyis kizsigereli magát értünk.
nem akarok azért szülni, hogy kizsigereljem magam a pasimért és a gyerekemért, hiszen ez az élet rendje.
nem akarok azért szülni, mert azt gondolom, hogy a férfi, aki mellettem van ettől majd felnő és felelősséget vállal értem. igen, értem.
nem akarok azért szülni, hogy valaki simogassa majd a fejem, amikor öreg leszek.
nem akarok azért szülni, hogy csak ez adjon értelmet az életemnek.
nem akarok azért szülni, mert ez az élet rendje, hát tessék szépen menni vele.
nem akarok azért szülni, mert a szüleim megöregszenek és lehet, hogy nem látják majd az unokájukat. bármennyire is már a gondolata is fáj ennek.
nem akarok azért szülni, mert mindjárt kifutok az időből..lehet hogy már régen kifutottam.

igen, szeretnék gyereket.
igen, azt gondolom, hogy csodálatos anya lennék.
...
igen, tudom, hogy ez valami csodálatos és kihagyhatatlan
biztosan így van, olyan sokan mondják
...
és micsoda öröm
és mennyit lehet tanulni tőlük
..na jó, utolsó két sor féle kijelentés feldühít, még ahogy írom közben is...
...

és igen,
kurvára félek
nem a felelősségvállalástól, vagy az áldozat hozataltól félek.
hanem, hogy
hogy egy lúzer vagyok.
hogy túlgondolom.
hogy önző vagyok
hogy nem hiszek magamban
hogy elbasztam az egészet már réges régen
hogy nem jól csinálom, már most sem
hogy várok valami csodára magamtól
hogy várok valami csodára a másiktól
hogy mindjárt negyven leszek és pontosan azt látom, ami ebben a cikkben le van írva.
tűpontosan. és ez őrületes para. még úgy is, hogy a világ egyik másik felén élek, de ezeket a gombócokat elhoztam magammal és nehezen simítom ki őket

tényleg nem szeretnék sokat
nem kell őrületes anyagi biztoság 1oo évre előre
nem akarom körülutazni a világot és élni még egy kicsit mielőtt...jesszusom

csak szeretném tudni, hogy megyek valamerre most is
csak szeretném tudni, hogy szeretem, amit csinálok
csak szeretném tudni, hogy bárhol hagyom is abba, amit csinálok éppen, tovább tudok majd építkezni, ha újra eljön az ideje
csak szeretném tudni, hogy az a gyerek egy családban érkezik, ahol mindketten felelősséget vállalunk magunkért és képesek vagyunk befogadni egy harmadik tagot
csak szeretném tudni, hogy amikor majd elbillen a mérleg, mert elbillen, akkor meg tudjuk beszélni és ami ennél fontosabb, hogy meg is tudjuk oldani. együtt. és nem csak az egyikünk.

és lehet, hogy amíg ezeken dolgozom/dolgozunk,
addig lehet, hogy kifutunk a biológiai időből
de a fentebb leírt dologok nélkül nem megy nekem.

tudom
és igen félek ettől
és a félelem különböző formákban bugyog fel belőlem.
de ez van.


és köszönöm Anya
és köszönöm Apa,
hogy ti nem gondolkoztatok ennyit rajtam.
mert nem biztos, hogy itt lennék most.
és teljesen biztos, hogy nem az lennék aki vagyok,
ha sok millió kérdésen nem együtt mentünk volna keresztül.
és biztos, hogy csomó más kérdés merül majd fel, ha egyszer én odajutok.
szeretés és ölelés.

PartFour-isitmeyou'rlookingfor - Hisztis Kis Punetti-nek napos az oldala

Harmadik hét (Feb 17-23) Hisztis Kis Punettinak napos az oldala

A Fashion Week még hétfőn és kedden is ment ezerrel.

Viszont hétfőn történt valami más is.

A LinkedIn profilomat is kicsiniztem az első héten, várva, hátha lesz valami kapás.
(Apukám is vaníliás csalival horgászik, pedig szerintem a halak nem is éreznek szagokat. (vagy de?))

Szoktak ügynökök/fejvadászok/recruitment agent-ek, kinek mi tetszik, megtalálni ezen az oldalon egyébként. Igazándiból az összes ügynök, akivel dolgom volt, innen van.
(kivéve a hat évvel ezelőttit, akihez egy szép nyári napon, leizzadva besétáltam, de az egy másik történet és azt az időszakot egyébként is - a gazdasági világválság előttit - úgy hívják az ügynökök, hogy "The Golden Ages")

Szóval jött egy levél hétfő reggel egy teljesen ismeretlen ügynöktől a LinkedIn-en.

Miután az elmúlt hetekben én hívogattam az ügynökömet, hogy esetleg tájékoztasson már a fejleményekről, kicsit szkeptikus voltam.
És mivel volt dolgom délelőtt, igen Fashion Week-es, ezért csak utána válaszoltam rá.

--
Egy kis oktatási segédanyag következik, 
ha csak a sztori érdekel, akkor lapozz a következő Hisztik Kis Punetti bejegyzéshez

Ha valaki olyan is olvassa ezt a blogot most, aki esetleg tanul ebből, akkor annak érdekes lehet egy ilyen levél, úgyhogy - bár ez hangvételre egy icipicit lelkesebb, mint a többi - ezt most idemásolom:
Dear Gabriella, 
I have some fantastic options at the moment for freelance/consulting work. One in particular could be a wonderful opportunity for you. 
They specialise in high end residential work nationally and internationally and offer the very best working conditions. 
Would you be interested in chatting? 
Thanks 
Tom

Ha kapok ehhez hasonló levelet én MINDIG válaszolok rájuk.
Akkor is, ha éppen nem alkalmas. Mert bármennyire is nagynak tűnik otthonról ez a piac, igazándiból nem óriási. És minél előbb megtanul az ember nyitottan és kedvesen kommunikálni, annál befogadóbb.
Természetesen ez a fajta válaszolós dolog nem megy ilyen egyszerűen, ha mi várunk válaszra, vagy ha nem felelünk meg a munkára, vagy ha bármiféle konfliktus helyzet van.

Akkor gyors az "angol" oldalról a kommunikáció, ha 1. akarnak tőled valamit, 2. örömhír van/tetszik amit csinálsz. Ha ennek az ellenkezője van, akkor itt is a nyakukra kell járni, vagy sunnyogni  illetve tűrni a sunnyogást (helyzete válogatja), amíg ki nem borul a bili.

Válaszoltam:

Hi Tom,

Thank you for you email.
It sounds really great and I absolutely would like to chat about it.
My number is: (itt megadtam a mobil számom)

Thank you,
Waiting for your call,
Gabriella

További tanulságok.
1. Az első levélben nem kérdezősködünk. Elhisszük, hogy a másik tényleg ért ahhoz, amit csinál és időben el fognak hozzánk jutni az információk. Furi, mi?
És mivel Ő azon keres, ha nekünk van munkánk, hát itt a fent említett gyors kommunikáció zajlik majd.

2. Lehetőség szerint érdemes verbális kommunikáció felé nyitni.... mert a levélváltás gyors és RÖVID információ halmaz..nincsenek oldalas, több bekezdéses ömlengések!
Ez is saját tapasztalat, én láthatóan szeretek sokat írni, szóval el tudjátok képzelni.

3. A Dear megszólítás hivatalos, a Hi megszólítás közvetlenebb. Ebben a levelezésben ez a váltás OK, de oda kell rá figyelni!
Segédanyag vége
--

Hisztis Kis Punettinek 1 nap alatt lesz újra munkája

Egy perc múlva csörgött a telefonom, én épp a Hyde parkban sétáltam.
Igen, tudom, naaggyon menő!

Elmondta, hogy ki ez a cég, mi a munka, hogy hoszútávú szerződés, de maradhatok freelance státuszban, tehát havonta adok egy számlát. Nagyon lelkes volt és minden nagyon jól hangzott.
Megbeszéltük, hogy amint hazaérek elküldöm neki a portfoliómat. Ami meg is történt.

És ez az ügynök, ellentétben az elmúlt két heti tapasztalattal KOMMUNIKÁLT és nagyon lelkes volt!
Megbeszéltük, hogy másnap találkozunk, de még ma elküldi az anyagomat ennek a cégnek.
Ám legyen.

Másnap reggel (FEBRUÁR 18 ) fél kilenckor megint csörgött a telefon.
Tom (the ügynök) volt az, én abban a pillanatban ébredtem.
Közvetlenül felébredés után soha nem veszem fel a telefont, ha angolul kell beszélni, de most kivételt tettem. Ő pedig felajánlotta, hogy később visszahív, mert az angolom 1o után valószínüleg jobb. Hihi.
De aztán rábírtam mégis, hogy mostmár inkább mondja el, ha már beszélünk.

Azt mondta, hogy a vele való találkozó helyett interjúra kellene menni delután 4-re!!

Innentől kezdve zúzda volt!!

1o:oo
el kellett rohannom valahova.

12:oo
hazaértem.

12:oo-14:oo
új, friss ropogós oldalakat gyártottam a portfóliómba, hogy üssön az interjún. 8 darabot

14:oo
Lerohantam kinyomtatni az indiai boltba..
Az print-shopos srác kedvesen megkérdezte, hogy fáradt vagyok-e.
Mondtam neki, hogy úúristen, fáradtnak nézek ki?!!
Úristen, interjúra mész, mert akkor dehogy is, szuperül nézel ki, de azért igyál egy teát mielőtt elindulsz!
Kicsit még rötyögtünk. Haza, tea, portfolio elrendez, szekrény feltúr, kicsi smink, kicsi hajigazitás és futás.
Még a metró felé menet beugrottam a print shopba hogy csekkolják le, hogy csini vagyok-e. A válasz megnyugtató.

15:55-16:45
Megérkeztem az irodaépülethez, a recepción eligazítottak a második emeltre, és én azzal a lendülettel be is sétáltam Tom Ford stúdiójába..éreztem, hogy valami nem stimmel, mert csomó ruhaállvány volt.
Nem kellett messzire menni onnan, csak a másik ajtó, amin be is néztem, de azt hittem, hogy egy galéria ezért választottam inkább Tom Fordot.

Lement az interjú és tudjátok, hogy milyen az amikor jó, ugye?
Mármint nem azt éreztem, hogy szuperül adtam el magam, (mert istenbizony lehettem volna jobb és ezt nem álszerénységből mondom) hanem hogy jó ez a hely, hogy normális ez az ember akivel beszélek, hogy figyel arra, amit mondok, és hogy örülnék, ha itt dolgozhatnék.

Az ügynököm felhívta a figyelmemet az interjú előtt, hogyha bejön nekem a hely akkor mindenképp mondjam is ezt el. Mert a munkáltató is szeretné tudni, hogy én szeretnék-e ott dolgozni.
És én el is mondtam.
Azt mondtam, hogy nagyon tetszik minden, amit az irodáról mondott és nagyon örülnék, ha itt dolgozhatnék, feltéve persze, ha neki is tetszett a bemutatott anyagom.
És vicces volt, mert itt volt egy pillanatnyi zavar a levegőben, úgy hangzott ugyanis, mintha azonnali visszajelzést várnék. Úgyhogy mikor kedves kitérő választ kezdtem kapni (még felhívják az ügynökömet és megbeszélik vele a részleteket itt az anyagiakat kell érteni), azonnal közbevágtam, és elnézést kértem, és megmondtam, hogy nem csak egy trükkös kis bóknak szántam extra infok miatt.
És kicsit zavartan nevetgéltem is, ügyesen.

Egyébként az ügynökkel munkatalálás nekem ezért fekszik, mert az anyagiakat nem nekem kell megbeszélni. Én megbeszélem az ügynökkel, hogy mi az elvárásom kb. Ő pedig segít ezt letárgyalni.
Nyilván neki is érdeke, hogy jót alkudjon ki, mert százalékot kap utánam.

Hát így.

16:45-17:3o
Kijöttem felhívtam Tom-ot, aki fél óra múlva visszahívott.
Én addigra hazaértem és már a házam lépcsőházában a földön ülve hallgathattam meg, hogy felvettek.
És hogy gratulál, és hogy valamit nagyon jól csináltam, mert ez a felvételi komunikáció nem szokott ennyire gyors lenni ennél a cégnél.

Ugye, mondtam, hogy Hisztis Kis Punetti vagyok?

17:3o- 2o:oo
Végigugráltam a lakást és mindenkit felhívtam.
Beugrottam a printshopba elmondtam a hírt a fiúknak, meg megköszöntem, hogy szépen nyomtattak.

2o:2o
Vacsora.
Hatalmas indiai take away..
Az eladó többször kérdezte meg, hogy ezt mind én egyedül és ma fogom-e megenni. És biztos tippeket adott, hogy hogyan melegítsem fel, ha esetleg mégsem csúszik le annyi kaja egy este alatt.

22:oo-4:oo
Mivel dolgozom a Decorilla nevű amerikai online dekor tanácsadó cégnek is (de ez még nagyon próba fázisban van) csinálni kellett két moodboardot.

4:oo - 4:15
Ima idő - mantra time
A két dolgot ismételgettem, míg el nem aludtam:
Köszönöm szépen!
és
Micsoda egy Hisztis Kis Punetti vagyok.

..
Aztán elmentem Berlinbe csütörtökön megnézni a Sasa családját és a bátyjának a lakását, amit segítettem berendezni.
És szuper hétvége volt. Most hétfőn jöttem vissza.
És megígérem, hogy írok majd az első hetemről is.

PartThree-isitmeyou'rlookingfor - Hisztis Kis Punetti ráébred

Mielőtt idemásolom tegnapi bejegyzés folytatását, elmondom, hogy ma volt az első napom az új munkihelyen.
Nem tudom, meddig maradok itt de ez tényleg egy nagyon szuper iroda!
Mire a végére érek ennek a sztorinak, fogok tudni többet is mesélni.
Node, lássuk a további kínokat.

Második hét (Feb 1o-16) - Hisztis Kis Punetti pánikol

Sasa vasárnap délben elment, úgyhogy lett egy kis időm bámulni ki a kibaszottul szürke esőbe és várni a csodát.
Próbáltam dolgozni, mert ez olyan, mint valami lánc, te csodát vársz valakitől, és közben meg mások tőled várják a csodát, és tőlük meg mások .. és így tovább, míg körbe nem ér.

De persze most nem tudtam.

Elmentem viszont néha sétálni, ez az új hobbim -low budget kultúrszórakozás- erről ömlengek máskor hosszan. Ezt is akkor találtam és már csomóan láttátok a facebookon, de kell valami kép a bejegyzésbe, hogy azt gondoljatok mielőtt rákattintotok, hogy "ilyen bejegyzés többet nem lesz" (és közben meg tényleg)

A következő dolgokat műveltem még:
0. Vártam és alkalmanként felhívtam az ügynököt.
Sőt egy munkát még vissza is mondtam - ráadásul jót, a Conran and Partners keres embert, in-house designer csapatba, csak szólok, ez egy nagyon jó cég - mondván, én mostmár csak azért sem adom fel, hogy freelance/contract (szabadúszó/szerződéses) munkának adjak egy esélyt, és még van pénzem és időm is.

1. Cigiztem, meg házfelújítós sorozatokat néztem. Ezt és ezt is.
Az összes részt. Tanultam belőlük. Sokat. Megpróbáltam kikutatni, hogy hogy lehet ezeknek a produkcióknak dolgozni. Nem jutottam hozzá közelebb.

2. Elkezdtem utálni a High End "pénz-díszlet" design-t.

3. Felhívtam a helyi önkormányzatot, mivel csomó építkezés van a környéken, visszahívott valaki, aki azt sem értette, mit kérdezek (most az egyszer nem nálam volt a nyelvi probléma), de érthető volt, hogy nem nekem találták ki a skills match szolgáltatásukat.

És még mielőtt itt bárki nagyon elszomorodna, és azt gondolná, hogy mennyire rossz volt nekem, elmondom, hogy HÁROM napról beszélünk, 3 azaz három napról, de a Hisztis Kis Punettik világában 3 nap az maga az örökkévalóság.

Aztán egyszercsak történt valami jó. Valami csodás.

Orsi érkezett meg elképesztő mennyiségű meghívóval a London Fashion Week-re.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy kicsit sem húztam a számat. (Mondjuk tényleg csak kicsit).

Mert egyrészt kit érdekel a divat, a hülye megfizethetetlen high end faszkodás, nyilván soha sem lesz Burberry táskám, és egyébként is mennyivel kényelmesebb pizsamában tölteni a napot.
De nem?
Hát nem! Egyáltalán nem!

Hisztis Kis Punetti rájön valami igazán fontosra

Burberry táskám most sincs, viszont szeretnék.
Ezt most megpóbálom röviden leírni, mert Orsi a Neverordinary.blog.hu-n sokkal alaposabban kidolgozva tolja az információkat erről a néhány napról. Például itt van ez a kis videó, csak a hangulatfokozás miatt.
Ha esetleg itt alant nem jelenne meg a beágyazott video, akkor klikk IDE, és a youtube segít.

Röviden: Csodálatos volt!
Kifejtősen pedig: Egyszercsak - természetesen a nagyobb nevek bemutatói után, lásd fenti videot például - bekattant, hogy miért is fasza a high end, és hogy mennyire kurvára kiváltságos helyzet az, ha valakinek megadatik, hogy ne csak újpesti panellakás felújítást csináljon. És nem a pénz miatt, ami a megrendelőnek van, hanem a pénzzen vásárolható minőség és lehetőség miatt.
Azt is megértettem, hogy a pénzzel rendelekező megrendelőt ugyanúgy kell és lehet edukálni csak meg kell találni és tanulni a módját (feltéve ha nem kínai).

Itt most muszáj egy kis kitérőt tennem:
Ha most bárki olvassa ezt a blogot, akinek már dolgoztam magánban, remélem nem érti félre a fentieket.
Nagyon nagyon szeretem az összes alacsonyabb költségvetésből elkészült munkámat.
Sok szempontból sokkal jobban szeretem ezeket, mint a hatalmas hoteles high end munkáimat.
Egy cm2-t tervezést sem cserélnék el belőlük valami másra, ami látszólag jobban csillog.

Csak hogy iskolapéldát mutassak arra hogy miért nem: 
a hétvégén EZT a cikket találtam a Travelo-n. 
Ez AZ a hotel, amivel a felmondásom előtti másfél évet töltöttem.
Eléggé felelősségteljes pozicióban, a végére teljesen kifingva, öröm nélkül. 
Írtam erről is ebben a blogban, tuti ...rosszul vagyok az egésztől.

Ez a világ legnagyobb és legrondább és legdrágább hotele.
Itt egy másik cikk ugyanerről a komplexumról.

Ok, igazándiból csak a projektben nem volt örömem, a team-em csodálatos emberekből állt.

Viszont nyilván rengeteget tanultam benne, és hogy a portfoliómban, illetbe a skill set-emben (ezt hogy mondják szépen magyarul?)  milyen erősséggel szerepel ez a tapasztalat, arról gondolom, nem kell sokat beszélni.

A  lényeg, hogy a Fashion Week-en megértettem végre valamit, arról, hogy mi a fenét keresek itt, és hogy miért nem enged ez az út el engem, amikor pedig annyiszor próbáltam már róla letérni.

És ez Az Öröm Hír.

Ez nem jelenti azt hogy nem szeretnék és nem fogok elvállalni továbbra is kisebb volumenű tervezési feladatot.  Mert DE.
Mert feltölt, hogy közvetlenül látom az eredményt és az örömöt
és
mert nem hiszek a kasztrendszerben.

Ezúton is bocsánat mindenkitől, akit ez elmúlt hónapban leszartam elfelejtettem,
pedig tőlem várják a valamit.
Tamás, Vilma! (... úristen tegnap még emlékeztem valaki másra is...)
Sokkal jobban van minden már, úgyhogy hamarosan jelentkezem! Tényleg!

...

még egy rész van ebből, aztán lassan utolérem magamat!
..és akkor megint nem írok majd hónapokig, de jó is lesz