2016. szeptember 19.

három meg egy kicsi - vol 3.

na ennél sokkal hamarabb szerettem volna..csakhát..
csakhát közbe jött itt néhány dolog

arról voltak bennem hosszú hosszú sorok
hogy pszichológus, meg művészet, meg emberek, meg beszélgetések, meg spiritualitás meg filozófikus gondolkodás, talán jobb is hogy eltelt egy kis idő.

és hogy igazándiból annál boldogabb vagyok, minél több lehasított személyiség részemmel és érzésemmel kötök barátságot és integrálom őket a beszélgetésbe magammal, majd észrevétlenül magamba is.
 tudod, amikor már nem beszélnek külön, akkor már nem hallom őket.

pont mint a fájdalom, amíg érzed örökké tart, amikor megszünik, mintha sosem lett volna.
(very clever)

és hogy ebben saját magammal és a sok bennem lakó kis darabbal folytatott kommunikációban  nagyon sokat segítenek a fent említett módszerek.

nem, most nem fogok ódákat zengeni a jelenlegi pszichológusomról és nem fogom lehúzni az előzőt.
és nem árulom el azt sem, hogy érdekel az asztrológia és még tanfolyamot is végeztem önismereti célból. de azt bevallom, hogy a kreativitásomnak nagyon odabaszott, a két évvel ezelőtti összeomlás, de mostanában már érzem, hogy jön helyre és jön vissza. meg azt is, hogy rengeteg pszichológiai témájú könyvet olvastam és előadást hallgattam, hogy megértsem magam. abban is segített, hogy példál másokat is hagyjak ugyanezt csinálni.

szóval azt is akartam még írni nagyon,
-és olyan szépen voltak egymás után a szavak bennem hozzá, de mindegy, mert elmúlt, szóval írom most így, ahogy jön,-
hogy a bennem lévő eszmecsere/eszmecserék a sok kis különböző gabival kicsit olyan, mint egy pszichoterápiás csoport. néha baromi nagy a káosz és rendszeresen tartunk foglalkozásokat.
olyankor úgy tűnik, mintha csak feküdnék csukott szemmel, vagy csak révetegen bámulnék bele a nagyvilágba, brain freeze, miközben megáll a kezemben a villa, vagy csak kimeredten bámulom a képernyőt, vagy éppen teljes elmélyültséggel rajzolok és sraffozok valamit, de közben belül ez a kép van csak mozog (nagyon jó film egyébként):


és néha egyszerre beszél mindeki, de egyre ritkábban,
 minél többet látogatom meg ezt a helyzetet, annál jobban ismerem őket-magamat,
és egyre kevésbé félelmetes a helyzet.

van az a "Apu ökölbeszorult keze vagyok" idézet a Harcosok klubjából,
na itt sincs másképp, csak van apu is, meg anyu is, meg nagyobb család is, meg én is vagyok szépen lassan.
és Ők-mi vagyunk a mondatok.
Mind ott ülünk körülöttem a székeken és mindegyikkel kell beszélnem,
szerencsére nem egyszerre.

Ott ül: Apa szexuális kisugárzása vagyok, Anya hűsége vagyok, Apa elvesztett szabadsága vagyok, Anya magányossága vagyok, Apa bechterevje vagyok, Anya strokja vagyok, Anya szeme vagyok, Apa látása vagyok..és így tovább.
és ott van még: "Vagyok, mint minden ember: árnyék fenség / Észak-fok, titok, idegenség" ahogy a nagy, szeretetre vágyó költőnk is mondja.. nem, nem a József Attila
es ott van még: A döntés vagyok, Én vagyok, isten egy része vagyok, az univerum egyetlen kis sejtje vagyok, én vagyok aki megértheti ezt, elmegyógyintézet vagyok, jól vagyok

Szóval így, hosszú évek óta gyűjtögetem a darabokat.

Volt egy nagy kék álló vázánk, amikor általános iskolás voltam.
Egyszer összetört. Nem én törtem össze, anya azt mondta felborította a szél, akkor elhittem neki.
Én ragasztottam össze a darabokat és kipótoltam gipsszel a hiányzó részeket és a repedésket.
És imádtam azokat a fehér vonalakat.
És ez a munka megy bennem is jó ideje.
És sok sok ideig kellett gyűjtögetni, és passzintani, és valószínüleg sosem végzek majd, de minden egyes kis újraintegrált rész hoz magával megnyugvást.
(Dragomán György: Máglya című könyvében is van pont egy ilyen rész egyébként és csodálatos.
Vicces módon pont azután olvastam, miután a vázás elmegyógyos kép megfogalmazódott bennem...nem azért mondom... hmm..de, igazándiból azért..   domborodás, és senki nem homorul)

Ha valódi váza lennék, akkor arannyal fugaznám. Azt hiszem, ezért lehet az is, hogy amikor ezt az enteriőrt megláttam, akkor valami belül szemkönnybelábadásig szorult össze bennem.




Szóval ilyen dolgokról szerettem volna írni, de aztán csomó minden történt vendégek jöttek és vendégek mentek és aztán kiderült az is, hogy néhány hete terhes/várandós vagyok (még nincs 12 hét, amikor ezt írom akkor 7,  szóval titok, hehe). Domborodás.
És akkor hirtelen minden felbolydult odabent és volt nagy öröm és móka és kacagás és persze van jól megijedés és jesszusozás is és aztán megint örülés van, aztán kicsit rosszul levés, meg nyűgösködés. Éshát kellett az idő emészteni. Viszont azt gondolom, hogy talán most gyakrabban fogok ide lelkethányni írni, és persze majd elmesélem, hogy mit gondolnak az elmegyógyintézet lakói.

az egyik részem azt mondom, hogy nem elmegyógyintézet, hanem művésztelep...
de egy masik részem meg váltig állítom, hogy elmegyógyintézet, de nem úgy hogy beteg, hanem úgy, hogy gyógyul.
én meg ezen nem fogok vitatkozni.
és kész.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése