Bobi és Barbi jelenetet rendezett a fürdőszobában

Míg én galambokat rugdosok és szőnyegről madárszart takarítok a lépcsőházban, addig bezzeg a fürdőszobai villanykapcsoló Barbija és Bobija jól mulat...megáll az eszem...és őrületesen irigy vagyok.

Egyébként meg örülök, hogy ilyen jól kijönnek, ugyanis ez egy elrendezett házasság.
Bobi, eredeti foglalkozása játékbolti koronaőr, nyilván angol..le sem lehet róla vakarni az egyenruhát. Miután hazaköltözött velem Budapestre, évekig élt a Nap utcai fürdőszoba tükör fölött, lábát a keretre lógatva, egyedül....szeretni a nedves környezetet.
Barbi holland McDonalds dolgozó volt, feladata a gyerekmenük eladása volt. Aztán elhoztam Londonba, Bobinak. Azóta a föld (a kapcsoló húzójára akasztott kövek) fölött repülnek. Rosszalkodni csak mostanában kezdtek...eddig legalábbis naivan azt hittem, táncolnak...

Ezen kívül még az is van, hogy a ma vásárolt cipőmet nézegetve, teljesen biztos lettem benne, hogy  a Herzog & de Meuron páros 2002-ben, pont ilyenben slattyogta végig a nyarat.

hát ezek.
Egyébként meg azon is gondolkozom, mivel itt a 10 fok feletti hőmérséklet örömére egyre több az ujjatlan póló, rövidnadrág, tangapapucs kombó, hogy holnap vajon mehetek-e én is ebben, asszimilálódási szándékkal....hmmm...persze zoknival....mégis csak kelet-európai vagyok, vagy mi a fene.

Régi és nem mozog - Pocsolya=Puddle

Ez több, mint egy éves sztori, de valamiért nem posztoltam..most elolvastam és tetszik, szóval tessék..
Ez nem mozog, sőt ég kép sincs.. ezt még olvasni kell:

2012. Február valahanyadika

Azon a napon amikor megtanultam a pocsolya szót angolul, nos még azon a napon elutaztam Koppenhágába.

Mióta úgy érzem megérkeztem, azóta nagyon eseménydús hétvégéim vannak, ez most a harmadik volt és azzal kezdődött, hogy...
Péntek reggel elütött egy biciklis. Nekem zöld volt, neki piros. Jött a kanyarból én pedig azzal voltam elfoglalva, hogy kikerüljem a hatalmas (tényleg hatalmas és mély, de ezt csak később tudtam meg) pocsolyát a járda mellett, a zebrán, amibe aztán mégis csak inkább hassal, teljes testtel bele kellett ugranom.
Az élet ezt küldte a biciklissel.
Azon kívül, hogy már estemben az üvöltöttem, hogy fuuuuuuck youuuuuuu....majd felálltam és tetőtől talpig vizesen vizesen arra kértem a biciklist, hogy legyen szíves nagyobb odafigyeléssel közlekedni, miközben az arcom szerintem másodpercenként új grimaszt vágott az elkeseredett zokogás és a hisztérikus nevetés között.
Aztán elküldtem a reallyreallyreallysorry biciklist dolgozni...akkora sokkban voltam, hogy még meg is öleltem, úgy megsajnáltam (biztos, ami biztos végre gyorsan kipróbáltam egy mini stockholm szindrómát)..és biztos nagyon örült, hogy a lány aki épp megfürdött a pocsolyában szépen ráken a láthatósági mellényére egy jóadagot az olajos mocsokból.

Mindenki azt kérdezte, hogy megütöttem-e? de nekem eszembe sem jutott..
hmmm....nem is értem, miért kellett volna..hiszen jobban meg volt ijedve mint én....
hmm....nem is tudom minek kellene ahhoz történnie....hmmmm..mosdjuk egyetlen egy embert szeretnék csak NAGYON alaposan megtáskázni, de annak sem lenne sok értelme, valószínűleg nem ezen múlik, hogy hazudik és nem fizeti ki a pénzem..de ez egy más kérdés, és másik történet...

Szóval útjára engedtem a biciklist, majd mégis inkább zokogni kezdtem és bevonultam az irodába.
Bár tényleg kijött rajtam a sokk, most így visszagondolva kicsit szégyellem magam...ha magamra gondolok, azokat a hisztérikus siratóasszonyokat látom..jáájjáájjj..elütött egy biciklis és csupa víz lett a ruhám..
.

Egy csodálatos nap margójára

Szóval azon kívül, hogy tegnap egész nap ŐRÜLETESEN csodálatosan jó idő volt, azon kívül még jó sok helyen is voltunk. Konkrétan egész nap Észak-Londonban tekeregtük.
Barbican, Angel, London Fields, Hoxton, Stepney Green, Old Street, Brick Lane, Shoreditch.
Két dolog van, amit megmutatok  még.
1.
Kezdtük egy jó kis Sketchmob-bal a St. Bartolomew the Great templomban. A Sketchmob egy ingyenes esemény, ami a Drawing at Work weboldalt promotálja, és azt hiszem eléggé sikeresen..Például én is elgondolkoztam, hogy elmegyek a nyári kurzusukra. Ezt (is) rajzoltam, és nem, nem én voltam a legjobb.

2.
Pénteken egyszerűen rabulejtett a GIF..szóval mostantól mozogni fog a blog és kész. (Ez az is jelenti, hogy leszenk újra posztok..remélem:) Ez tegnap este készült, amint Inara és Charlos tornáznak elektronikus zenére az Uniqlo (kvázi üres) Pop-Up shopjában, amiről remélem hamarosan ír a Neverordinary London-on Orsi, aki sajnos nem tudott eljönni, viszont Ő találta az eseményt.

És bár ma már csak délelőtt voltak árnyékok, attól még az élet csodálatos :)

Történet a telefonvásárlásról..kisebb tanulságokkal közben és a végén.

Az a helyzet, hogy technikailag új szerelmem van..úgy értem technikailag..mármint szó szerint.
Új telefon in da house..jeeee...

Gyanútlanul mentem be a boltba, hogy magamévá tegyem az egyik hiperszuper készüléket, miközben feltöltőkártyás szerződésemet előfizetésesre cserélem. ÍÍÍÍÍzzzzziiii
Az eladó is gyanútlanul és lelkesedve ült le velem, gondolván 10 perc és Ő is boldog és én is bolog vagyok.

Aztán persze minden másképp történt.
Mivel az internetem is az O2-nál van és az eddigi telefonszámom is az O2-nál van, és idestova egy éve ismét ebben az országban dolgozom, tényleg..akár..könnyen s mehetett volna.

Első forduló: 15 perc
Először a vonalas telefonszámom volt a kérdés...
Itt amikor internettye lesz az embernek, akkor kell vonalat is bérelni..amihez vagy csatlakoztat az ember készüléket vagy sem. Én nem tettem, és el sem mentettem az itthoni telefonszámomat, gondolván sosem lesz rá szükség.
Úgyhogy meglepetésként ért a kérdés, és aztán az is, hogy az O2 sem tudja zsigerből, a nevem és a címem alapján a vonalas számomat
Szóval szépen átültem az eladó helyére, fel a netre, kutatás a leveleim között..SEMMI..
Csupán egy emailt találtam, ami arról szólt, hogy amint aktiválják a vonalat elküldik a telefonszámot.
Ezt valószínűleg megtették..én meg eltüntettem az emailt...
Aztán nagy nehezen az O2 rendszerének titkos bugyrából előkerült.

Második forduló: 20 perc
Lakcím és állandóság ellenőrzés.
A mostani címemen szintén kb 1 éve lakom, ezzel nem is volt gond.
Viszont hogy ezt a telefon eladják nekem, ahhoz már három éve itt kellene laknom. Nem gond.
Össze-vissza már 4 éve lakom itt.
De az előző, 4 évvel ezelőtti címem az istennek nem jutott eszembe..csupán az utca neve...Nem is hiszem ezt el..3 évet laktam ott.
De tényleg semmi se a házszám, se a postcode... Bár le tudtam volna rajzolni, hogy hogyan kell oda menni. De sajnos rajzokat nem fogadnak el.
Szóval szépen átültem az eladó helyére 2.0 és Google maps...valami postcode van..aztán egy kb házszámot is benyögök.
Az eladó még mindig mosolyog...és sűrűn sorry-zom..és nem hiszem el magamat.

Harmadik forduló:15 perc
Mivel ide-oda költözgetek, ezért vásárlás szempontból, ekkora értéknél és ennél a szolgáltatónál úgymond gyanúsnak minősülök, úgyhogy kidob a rendszer egy csekély (egyáltalán nem az) depozit összeget. A fülem kettéáll...a szám tátva marad.
Viszont, mivel tényleg csak depozit és három hónap múlva, ha tényleg rendes és megbízható vevő vagyok, visszautalják a számlámra, ráállok a befizetésre.
Csakhogy ehhez a megtakarításos számlámról kell áttenni pénzt a folyószámlámra (ami egyébként nem jár banki költséggel)
Szóval szépen átültem az eladó helyére 3.0 és fel a banki oldalra, átcsoportosítás megtörtént.
Készen állok a depozit fizetésre.

Negyedik forduló: 5 perc
Bedugom a kártyaolvasóba a kártyámat, de nem jelenik meg rajta semmi...
Hmm..
Eladó felál, toszogatja kicsit a kábeleket..és ELKÉPESZTŐ, de még mindig lelkes és mosolyog..a kollégái lassan zárják az üzletet.
A kártyaolvasó nem működik.
Szerencsére a kalviatúrán is van kártyalehúzó..hurrá célegyenesben vagyunk.

Ötödik forduló: 25 perc
Telefonálni kezd, hogy aktiválja a szerződésemet.
Ekkor csörög az én telefonom is. a BANKOM az.
Ahol a következőt közlik velem:
A kártyámat lemásolták, úgyhogy akkor ezt most letiltják, öt-hét nap múlva megkapom a következő kártyámat. Mondom hogy ácsi-ácsi, de én épp itt ülök az O2-nál és próbáltam fizetni vele, de nem működött a leolvasó. Aha, mondja a kedves hölgy a másikoldalon, de Ők akkor is letiltják és most.
Ekkor az eladó a kezembe nyomja az ő telefonját is. Ígyhát SZIMULTÁN beszélek mindkét telefonba.
A bankos azt kiabálja nekem, hogy nehogy letegyem, mert Ő segíteni akaar, a másik meg az O2-s accountomat akarja aktiválni.
Ez a beszélgetés kb 20 percig tartott. Közben magamon is elképedtem, hogy képes vagyok ilyenre. Ezen a nyelven egyszerre két telefonba beszélni...
Végül elment az utolsó átutalás az O2-nak, letiltották a kártyámat is, és aktiválták az előfizetésemet.
Kérdeztem az eladót, hogy szerinte lehetséges-e hogy itt másolták le a kártyámat.
Azt válaszolta: Hölgyem, mi itt az O2-nál nem másolunk kártyákat...Make sense...

Hatodik forduló: 15 perc
Már csak a készüléket kell kifizetnem. Ezt még az elején jeleztem, hogy készpénzben fizetném. Éshát a fentiek fényében esélyem sem lenne kártyával kifizetni.
Rettenetesen gyorsan kapok árengedmény, tokot, egy plusz telefont feltöltőkártyával feltöltve, hogy olcsón hívhassam Magyarországot, és egy plusz töltőt..és így is kevesebbet fizetek a telefonért, mint ami eredetileg lett volna.
(Ez kb úgy lehetséges, miután megnéztem a számlát, hogy a telefon eredetileg 250 fontba került volna, de valami belső céges lehetőség volt olcsóbban megvenni tehát 100-ért, de aztán a csávó feltornázta 170-re, a hozzáadott dolgokkal..kb felezve a különbözetet...gondolom, a hozzáadott dolgokért jutalékot kap, és nekem is maradt 80 font a zsebemben..szóval ez a deal: fifty-fifyt..ügyes volt..engem boldoggá tett)
Majd mindezeket beüti, hogy akkor kártyás vásárlás...
Mondom nem, mert készpénzes.
Ekkor már zárva van a bolt..és mindketten mennénk.
És ekkor azt mondja, hogy akkor Ő most ezt kifizetni a saját kártyájával..én meg odaadom neki készpénzben..és ekkor majdnem bedugja a kártyáját a rossz kártyaleolvasóban..de szerencsére emlékeztetem rá, hogy a kalviatúrát használja.

Na így.
Így lett nekem Samsung Galaxy Note 2-m.
És közben MINDENKI még a bankos hölgy is, aki szerintem ritkán találkozik ekkora idiótával, rettenetesen kedves volt, és türelmes, és odafigyelő.
Na ezért....is!!

És nem azt értem ezalatt, hogy ebben az országban mindenki pillecukorból van és a kerítés meg kolbászból.
Hanem azt, hogy úgy van felépítve a rendszer, hogy MEGÉRJE az embereknek elvégezni a munkájukat, rendesen, még a komplikált esetekben és6vagy vevőkkel is.

ui.: a bankkártyám pedig két nap múlva megérkezett..

laikusként kérdezem...

..csak azon gondolkozom, hogy vajon meddig tart majd ki a diákok lendülete?
És mi kell ahhoz, hogy kitartson?

Talán az, hogy mindenki, de tényleg mindenki, akinek fáj az, ami ma történik Magyarországon, az mögéjük álljon és utcára vonuljon?

Nem a politikai pártok,
hanem az emberek a facebook oldalak elől, a konyha asztal melletti sajnálkozásból, a buta tv sorozatok és az álhírek bámulása, és ezen való bosszankodás helyett.
Hogy ne tolhassák félre mosolyogva azokat, akik merik kinyitni a szájukat.

Olvastam valahol egy posztot, kb annyi volt benne,
hogy "hajrá diákok, és szuper, amit csináltok, és majd mi is ott leszünk, ha bármi bajotok történik"

Az én kérdésem csupán az, hogy miért csak akkor?

Hol vannak azok a fiatalok, akik lassan feladják, akiknek sokat olvasom a panaszait mindenféle fórumokon?
Hol vannak, azok, akiknek elvették a nyugdíját, kirúgták az állásából.
Hol vannak, akik a diplomájukkal takarítanak, akik nem jutnak egyről a kettőre?
Hol vannak, akiknek lábbal tiporják az alapvető emberi jogait?
Hol vannak az otthon maradt orvosok, pedagógusok, művészek, hogy csak néhány csoportot említsek?
Hol vannak azok, akik tényleg, tényleg azt szeretnék, hogyha megmozdulna valami?
Hol van a többi ember a diákok mögül?

És komolyan kíváncsi vagyok a válaszra,
mivel én mindezt csupán messziről kérdezem,
nem vagyok ott, hogy utcára vonuljak,
nem vagyok ott, hogy belefáradjak a mindennapos küzdésbe,
nem vagyok ott, hogy elvakítson a düh, a fáradtság, vagy a gyávaság.

Én csak egy vagyok azok közül, akik eljöttek.
Én csak egy vagyok azok közül, akik eljöttek, aztán visszamentek, hogy hazavigyék, a tudásukat, a tapasztalatukat, és aztán újra elmentek, mert nem volt rá akkora kereslet, hogy ez megérje.
Én csak egy vagyok azok közül, akik feladták a reménykedést, a mindennapi harcot, a végtelen stresszt.
Én csak egy vagyok azok közül, akik egy másik országban dühtől könnybe lábadó szemmel, nézik, ahogy otthon ostoba emberek, azt mondják "hogy fiatalember, először tegyen le valamit az asztalra"
Én csak egy vagyok azok közül, akik szeretnének letenni valamit az asztalra, de nem mindegy nekik, hogy milyen asztalra.
Én csak egy vagyok azok közül, akik nem értik, hogy miért azokat tapsolják meg a kis hazánkban, akik kivándorolni kényszerültek, majd külföldön sikereket értek el.
Én csak egy vagyok, aki azt szeretné, hogy a külföldre költözés bárkinek csupán választható opció legyen, (és hozzáteszem, hogy az én külföldre költözésem az volt, de egyre inkább úgy tűnik, hogy kevesen vagyunk ilyenek.)

Én csak egy vagyok.
És érdekel a válasz.

na még ezek hiányoztak

mielőtt
kiborítottam a rizses, sajtos, szójaszószos vacsorámat az előszobai padlószőnyegre,
na azelőtt
beleborítottam egy adag sót a kámzsa nyakú pulóverem nyakába
de még ezelőtt
kettétéptem véletlenül a kávés zacskót, beborítva a konyhát kávéval.

ma
összesen 2 órát töltöttem háztartási ügyetlenkedéssel.

de ennél sokkal viccesebb volt
az iroda menedzserre okosan (nem) rábámulni,
egyszerűen nem értés miatt,
majd zavaromban beégni rettenetesen.

részletezem:
cigizünk,
általában nem beszélünk
de ő azt mondja
imthinkingabouttopaytheovertime
én nézek, hátha folytatja
és akkor összerakom
de ő kérdez
whatdoyouthink
és akkor muszáj volt elárulni, hogy
nem értettem, bocs
(meglepett, na)
ekkor bepöccen
elismétli
megértem
még jobban meglepődöm,
aztán szép magyar angolsággal a következőt javaslom:
why dont you make 40 hours working day?
erre ő
day??
erre én
week
de akkor már nem volt ott.

a csapatom felelős vezetője vagyok.
külföldreszakadthazánkfia kicsi angoltudása vagyok.

csodálatosan szórakozom.
de tényleg.
egyébként.
is.

Közléskényszertelenség -idő-pénz-miegymás

közléskényszertelenségem van.
ezért úgy döntöttem, hogy most kényszerítem magam, hogy közöljek.
egyrészt mert van mit,
 másrészt meg hogy nehogy véletlenül elmúljon ez a csodálatos adottság, a közléses,
harmadrészt,
mert azt hiszem, nem esik jól,
a közléskényszertelenség
(új szó, én csináltam, most, a google is csak engem fog megtalálni ezzel)
és ezt abból vettem észre, hogy amint hazaérek kinyitom az összes ablakot (kettő van), aztán nyitva is hagyom, hadd jöjjön be valami friss levegő, majd jól lehűl a lakás, és én a hideg kis talpaimat a paplanba bugyolálva próbálok elaludni...
(plusz az anyától kapott elektromos ágymelegítő)
...nehezen.

úgyhogy most írok, mindent ami eszembe jut.
úgy ahogy.

most
értem haza a munkából, Jamie Oliver fish fingerjei melegszenek a sütőben, ömlik a hátamra a hideg, szirénáznak a mentőautók, zúg az ablak alatt a Mile End road.

10 perccel 
ezelőtt még szép kerek mondatok voltak a fejemben, és úgy döntöttem megharcolok a hallgatással, amit szerintem egyedül Sasa nem érzékel, mert valahogy neki nem hallgatok, rá borul, mosolyogva

2 hónapja
dolgozom magasabb pozícióban, tehát senior designer-ként, megkapva a kínai 7 és 5 csillagos hotel (továbbiakban Sanyaként emlegetem majd) Londoni projekt menedzselését, egy szuper kis csapatot, és az összes design development munkát, ugyanazért a fizetésért, amiért előtte harry pottert hallgattam.
hát hiába, mindegy hogy hol de kizsákmányoló országban élünk, és az igazság az, hogy ezt szeretjük.
a fizetés majd meggyógyul, reméljük jövő hónapban..és hogy is mondjam, legalább kifizetik.
őrületesen jó lehet kelet európaiakat dolgoztatni..és ezt most nem magyarázom el jobban.

de egyébként a munkahely meggyógyult.
tényleg meggyógyult. egyik napról a másikra.
És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után.. Jött egy jobb kor.
még Pillangó úr is eltávozott az irodából, ami igazándiból egy furcsa, szomorú történet,
nekem nem sok közöm van hozzá,
én csak egy csendes (belül hangosan káromkodó) szemlélője voltam a történetnek.
de aki magasra képzeli magát, az magasról is fog leesni?

és hogy ehhez mi kellet? 
valószínűleg sok minden.
a magam részéről az, hogy kész legyek,
hogy ne csak az egyik felem legyen itt, hanem egy kicsit az egészem.
(mármint az én egészem, Sasa még mindig Budapesten él:).
befejeztem az otthoni még futó munkákat, a dupla dolgozást.
természetesen még van hátra , vagy előre némi darabocska...
de ezek majd később jönnek. az időm most itt telik.
majd biztosan lesz újra úgy, hogy haza is dolgozom, mert kell, hogy legyen, mert hiányozni fog.
de most van némi csönd.
most itt vagyok.
hát ez kellett, hogy Itt legyek.
hogy rájöjjek, hogy semmi munkámmal nem voltam elégedett az elmúlt fél évben...mármint olyan igazán örülősen elégedett...mert nem voltam valahogy százszázalékosan jelen. szerencsére akiknek dolgoztam, ők elégedettek voltak..

sőt végül is (majdnem) minden kifizetés is megérkezett
természetesen a kicsik először, sőt időben, sőt kb kérve, hogy hadd fizessenek....ez ilyen...
azok nem fizetnek, akik üzletelnek...azok még mindig tartoznak.
akiket alkalmaznak, akik kevés pénzből élnek, ők minél előbb szeretnék letudni a tartozásukat... .
de most egyenes minden....új cipők figyelnek a polcon, és némi megtakarítás a bankszámlán.
kellett hozzá a dupla munka.
kell hozzá a dupla munka.
kell hozzá a dupla munka?

azt hiszem a fizetésmeggyógyuláshoz az kell majd,
hogy elhiszem végre, hogy a munkáért, amit végzek igenis ér pénzt kapni.
többet, mint, ami a lakásra, a kajára, a repülőjegyekre, és némi random kultúrára elég.
még egy kicsit jobban át szeretném lépni a kelet-európaiságomat.
legalábbis ezt az oldalát.

és akkor még a képek
mivel kissé ingerszegény életet élek itt mostanában,
(a sajtkészítőké a mennyek országa)
és igazán csak akkor kezdek el élni,
mikor látogatóim érkeznek (majdnem minden hétvégén a hegy jön Mohamedhez:),
vagy valami megoldandó feladatot kapok,
és újra metrózni kezdtem, mert hidegebb lett,
és az új farmerem, nem volt kényelmes a biciklizéshez,
és a metrózás tényleg zombivá tesz,
és tényleg nagyon sok volt a munka, meg a megtanulandó, meg a rendszerezendő
(őrületes excell táblázatokat vagyok képes kiokádni magamból secperc alatt)

szóval mivel kicsit bezombultam és nincsen semmi NAGY és súlyos dolog,
ami éppen elterelné a figyelmemet,
ezért kicsi dolgokkal szórakoztatom magam.
kicsi történéseket látok meg, kicsi mozdulatokat.

1.
példul a kb hatvanas, de húszat játszó nőt,
csodás, rövidre nyírt, ezüstszürke hajjal,
aki egyszercsak a metrón előkapja a táskájából
az igazán szuper
vörösesbarna, szőke melírral kiegészített
parókáját,
és miközben csicsereg a szemben ülő
szintén hatvanas és húszast játszó barátnőjével,
szép komótosan megfésüli a hajat,
majd hátrafordulva, az ablak felé,
gondosan a fejére helyezi,
és boldogan simogatja, és emelgeti a hátul sűrűn leomló hajzuhatagot,
és igazgatja a paróka frufruját.
eközben a kis barátja,
aki mellette ül,
sikeresen beleszorítja a (saját) kisujját a sörös dobozba.
majd leszállnak.
csodálatos

2.
ma reggel, amint belépek a metróállomásra,
muszáj elképzelnem magam elölről.
mert egy galamb pont abban a pillanatban szállt el a fejem felett,
velem egyirányban,
be az állomásra.
éreztem a szárnysuhanását a fejtetőmön,
közben hátulról ömlik a fény.
azt hiszem angyali tünemény
voltam
ezen a reggelen
egészen egy másodpercig.
olyan ritkán van.

3.
este a London Bridgen átsétálva
esik az eső
én a város helyett
a kezemet nézem,
ahogy a fémkorláton, simán csúszva
söpri a vizet.
szép
szürke
fényes
pettyes.

hát ezek.
most megyek és becsukom az ablakokat.