laikusként kérdezem...

..csak azon gondolkozom, hogy vajon meddig tart majd ki a diákok lendülete?
És mi kell ahhoz, hogy kitartson?

Talán az, hogy mindenki, de tényleg mindenki, akinek fáj az, ami ma történik Magyarországon, az mögéjük álljon és utcára vonuljon?

Nem a politikai pártok,
hanem az emberek a facebook oldalak elől, a konyha asztal melletti sajnálkozásból, a buta tv sorozatok és az álhírek bámulása, és ezen való bosszankodás helyett.
Hogy ne tolhassák félre mosolyogva azokat, akik merik kinyitni a szájukat.

Olvastam valahol egy posztot, kb annyi volt benne,
hogy "hajrá diákok, és szuper, amit csináltok, és majd mi is ott leszünk, ha bármi bajotok történik"

Az én kérdésem csupán az, hogy miért csak akkor?

Hol vannak azok a fiatalok, akik lassan feladják, akiknek sokat olvasom a panaszait mindenféle fórumokon?
Hol vannak, azok, akiknek elvették a nyugdíját, kirúgták az állásából.
Hol vannak, akik a diplomájukkal takarítanak, akik nem jutnak egyről a kettőre?
Hol vannak, akiknek lábbal tiporják az alapvető emberi jogait?
Hol vannak az otthon maradt orvosok, pedagógusok, művészek, hogy csak néhány csoportot említsek?
Hol vannak azok, akik tényleg, tényleg azt szeretnék, hogyha megmozdulna valami?
Hol van a többi ember a diákok mögül?

És komolyan kíváncsi vagyok a válaszra,
mivel én mindezt csupán messziről kérdezem,
nem vagyok ott, hogy utcára vonuljak,
nem vagyok ott, hogy belefáradjak a mindennapos küzdésbe,
nem vagyok ott, hogy elvakítson a düh, a fáradtság, vagy a gyávaság.

Én csak egy vagyok azok közül, akik eljöttek.
Én csak egy vagyok azok közül, akik eljöttek, aztán visszamentek, hogy hazavigyék, a tudásukat, a tapasztalatukat, és aztán újra elmentek, mert nem volt rá akkora kereslet, hogy ez megérje.
Én csak egy vagyok azok közül, akik feladták a reménykedést, a mindennapi harcot, a végtelen stresszt.
Én csak egy vagyok azok közül, akik egy másik országban dühtől könnybe lábadó szemmel, nézik, ahogy otthon ostoba emberek, azt mondják "hogy fiatalember, először tegyen le valamit az asztalra"
Én csak egy vagyok azok közül, akik szeretnének letenni valamit az asztalra, de nem mindegy nekik, hogy milyen asztalra.
Én csak egy vagyok azok közül, akik nem értik, hogy miért azokat tapsolják meg a kis hazánkban, akik kivándorolni kényszerültek, majd külföldön sikereket értek el.
Én csak egy vagyok, aki azt szeretné, hogy a külföldre költözés bárkinek csupán választható opció legyen, (és hozzáteszem, hogy az én külföldre költözésem az volt, de egyre inkább úgy tűnik, hogy kevesen vagyunk ilyenek.)

Én csak egy vagyok.
És érdekel a válasz.