Ventillálok 2014 publikaltlan poszt - vigyázat, tényleg nyomasztó poszt

arra gondoltam, megprobalok megint irni, es majd lesz ujra magyar billentyuzetem is ekezetekkel.
es kinyitottam ezt a felbemaradt blogot es talaltam ezt a publikalatlan bejegyzest 2014.08.03-bol.
es ugy gondolom, hogy ugy fair magammal szemben - es a tobbi most nem erdekel - ha ezzel kezdek
..
meghat, igy kevesebbet is kell gepelni ma,
es azt, hogy mi tortent az elmult ket evben - jesszus, mar ketto-
na, azt meg majd ezekutan...
mert valojaban pont emiatt szeretnek irni ujra

ime a hosszu ventillacios posztom
olvassatok
ma mar nem irnek ilyet
hmmm..dehogynem...

itt kezdodik:
(2014.08.03)

...es azt meséltem, hogy mielőtt kiköltöztem Londonba másodszorra (2o12 januárvége), akkor eléggé paráztam, (igazándiból nagyon szorongtam) hogy újra nagyon magányos leszek itt?

emlékszem ültem a Hollánban a konyhaasztalnál és mikor kinyögtem ezt, akkor S azt mondta, hogy amit otthon én csinálok az olyan, mintha Ő esküvői videókat vágna....

nem mintha nem lettek volna barátaim itt, nem mintha nem egy állás miatt jöttem volna vissza... hanem hogy.. hogy valami olyan intimitás és közelség fog hiányozni az életemből, amiről akkor még azt gondoltam, hogy minden esélyem megvan, hogy otthon meglegyen...

mert mikor először hazaköltöztem innen (2oo8 július), akkor őszintén szólva eléggé ki voltam fingva..emlészem leszálltam a repülőről és aztán még órákon keresztül sírtam...azt hiszem a megkönnyebbüléstől....pedig előző este csodás leaving party-m volt, és tudtam hogy sok mindenki fog hiányozni innen... szóval valójában egyáltalán nem voltam magányos...
de mégis úgy hívtam -és hívom még mindig- magamban azt a néhány évet, hogy én a világ egyik legnyüzsgőbb városába jöttem meditálni...3 évre...

---
...és azt meséltem, hogy az első este S unokatestvére csinált nekem egy welcome party-t, ahova meghívta az összes barátját és én csak ültem ott az asztalnál és nem is értettem mindent..és tökre hülyének és kivülállónak éreztem magamat, miközben tudtam, hogy igazándiból ez szeretetből van és valaki most éppen jót akar nekem..
és aztán egyszercsak nem bírtam tovább és elkezdtek potyogni a könnyeim és gyorsan berohantam a hálóba.. iszonyatosan szégyelltem magam...?

aztán laktam abban a hálószobában két hetet, a nagyon hideg szoba után és a lakás előtt amit azóta is bérlek

---
...és azt meséltem, hogy az első néhány hétben béreltem egy szobát. Egy nagyon hideg szobát, és a hó is esett. És elkezdtem dolgozni is..de valahogy minden más volt az irodában, mint mielőtt elmentem.
És egyszer bejött a nagyfőnök, és elképesztően üvöltött egész nap.
...és én aznap éjjel (másnap hajnalban) bepisiltem... 35 évesen...?

azóta minden lefekvés előtt elmegyek pisilni,
a szüleim aznap hajnalban, amikor bőgve hívtam őket, miközben megróbáltam eltüntetni minden nyomot és még az ágy huzatát is kimostam, megnyugtattak, hogy ez más felnőtt emberekkel is előfordul. S is elmesélte, hogy egyik barátja egyszer nagyon részegen, szintén bepisilt... mondjuk én nem voltam részeg..
aztán ittam reggel egy kávét a házigazdával és nem mondtam el neki és bementem mosolyogva dolgozni és 7 csillagos hotel lakosztály kiviteli terveket rajzolni ultrarövid hatéridővel.

---
...és azt meséltem, hogy annyira utáltam ott lakni, hogy számoltam a napokat, hogy mennyi van még hátra.... és minden este munka után még órákig kóboroltam a városban egyedül, hogy minél később érjek "haza" , hogy ne kelljen beszélnem a háziakkal, akik egyebként kedvesek voltak.... és én voltam az aki valami teljesen furán viselkedett...?

és most, 2,5 évvel később, minden csütörtökön elsétálok a ház előtt... és a gyomorszorítás helyett... hmm..nem is tudom.. még mindig nagyon szomorú vagyok abban az utcában, de aztán odaérek a festős helyre, akkor kezd mindig valahogy kicsit jobb lenni..

---
...és azt meséltem, hogy a munkahelyemen legalább fél évig úgy éreztem, mintha sarokba ültettek volna, és aztán sohatöbbé nem kaptam ott tervezős munkát?

viszont rajzolhattam belsőépítészeti kiviteli terveket a világ második 7 csillagos hoteljéhez, és lett később egy team-em is és ott dolgoztam másfél évig, és a végére egészen szuper kis komfortzóna lett, amit nem is hagytam volna ott, nyilván lustaságból és parázásból, pedig kezdett már nagyon kényelmetlen lenni, ha nem robbanok fel az egyik nap....meghát pont annyi pénzt is kerestem, amiből nagy nehezen tudtam csak félre rakni...ez is ott tartott..és minden hónapban újra kalkuláltam, hogy hogyan is kéne (nyilván közben fenntartottam egy kb otthoni életszínvonalat, aminek megvan az ára..szóval nagyon sírni nem kell)

de valahogy azóta sem hiszem el magamról, hogy én jó tervező lennék..pedig igyekszem becsszó...
meg mondják is mások...szóval csak meglesz egyszercsak megint.

---
...és azt meséltem, hogy amikor egy évvel ezelőtt felmondtam a munkahelyemen, akkor hirtelen elkezdtem parázni az utazástól...a biciklizést azt még értettem valamennyire..de amikor a repülés is felkerült a listára, akkor megijedtem, hogy éppen valami pánikbetegséget fejlesztek magamban...?

fel is hívtam a pszichológust, aki segített is megoldani a problémát.. mondván, hogy az új helyzet bizonytalanágától és a kontrollvesztéstől félek... make sense!
aztán egy hónappal ezelőtt, amikor kirúgott egy szakadozó skype beszélgetés kellemes alkalmával, akkor elmondta, hogy már akkor sem szívesen vállalt, csak gondolta segít találni egy jó kis munkát.
hát, ha abban nem is, de sok másik dologban segített.

---
...és azt meséltem, hogy amikor felmondtam, akkor egy havi félretett pénzem volt és annyira paráztam, hogy nem lesz munkám, és nem fogom tudni fizetni a lakást, hogy kiadtam a hálószobámat az airbnb-n?

ami nagyon jó is volt, kisegített a bajban, én meg jót aludtam a nappaliban a kanapé párnáin, de tényleg. és bár kb az összes bérlőm pasi volt, soha semmi baj nem volt...mondjuk az utolsó bérlőm egy féllábú ürge az utolsó estén miközben én szorgosan toltam a második (fusi) műszakot az asztalomnál éjjel, megjegyezte, hogy I could seduce you all night_...mire én közöltem vele, hogy nem szeretném érteni hogy mire gondol, erre kiröhögött, hogy nem tudom, mit jelent a seduce szó?
ennél több nem történt...azt hiszem ezt sosem meséltem el S-nek, valahogy nem volt rá megfelelő helyzet.. valahogy mindig volt valami más...

---
...és azt meséltem, hogy a munka amiről itt is írtam (hisztis kis punettiként), ultrafos volt, mert eléggé lekezeltek az elején... és a kis 29 éves "főnököm" előszeretettel darlingozott, ha valami nem tetszett neki..mondjuk egészen addig amíg egyszer jól ki nem osztottam meg nem beszéltük?

annyira nyomasztott, hogy amikor a S szülei voltak itt látogatóban, akkor amikor a mamája megkérdezte, hogy milyen az új munka akkor én csak bőgni tudtam....viszont végre kerestem ezzel a munkával elég pénzt ami tartalékokat is

---
....és azt meséltem, hogy ezzel párhuzamosan lebuktam az airbnb-n..a főbérlőm megtalálta a hirdetésemet...igazándiból várható volt...?
és rettentően rendesen viselkedett, de tényleg..nyilván azonnal leszedtem mindent..és nagyon bocsánatot kértem...Ő cserébe nem rugott ki, és továbbra is jóban vagyunk

és nem is a befolyt pénzösszeg hiányzott, hanem  az emberek (kivéve az utolsót)..
de annyira, hogy mondtam is S-nek, egy telefonbeszélgetés alkalmával, hogy úgy érzem magam, mint egy drogos, akitől elvették a cuccot..
de megnyugtatott, hogy hamar túl leszek rajta, ne aggódjak, hiszen nem vagyok egy függő típus...
....néha még mindig hiányoznak

---
..és azt meséltem, hogy amikor egyszer nagyon eltört a mécses és elmeséltem S-nek, hogy úgy érzem én vagyok az egyedüli, aki tesz valamit a kapcsolatunkért, és furcsa, de elegem van a könyörgésből..és neki mindig ott a munka, meg az iskola, meg a munka, meg az iskola, meg a munka meg az iskola, meg még valamik, akkor Ő azt javasolta megoldásnak, hogy inkább engedjük el egymást?

de aztán megbeszéltük hosszan két hónap alatt és mikor július közepén, nyári szabadságomat otthon töltve kiköltöztem a lakásából, akkor végül is tényleg nagyon szépen és szeretetben zártuk le a kapcsolatunkat és lettünk két egymástól függőből két függetlenné, ami nagy eredmény szerintem, mindkettőnk életében...
de legalább vitt bennünket valahova végül is...
aztán már csak rajtunk múlik, mit is kezdünk ezzel a saját életünkben.

---
...és azt meséltem, hogy amikor megnyugodva visszatértem, akkor másnap az apukám felhívott, hogy anya kórházban van, mert stroke-ot kapott?

legalább már tudom, hogy wifin is lehet repjegyet vásárolni a Serpentine pavilon előtt, és tényleg bármikor haza lehet menni.
és anya már jól van, nem bénult le, nincs nagyobb visszamaradás, hogy mi és hogyan fog változni az életükben, azon még eléggé izgulok...eléggé...lehet szorongásnak is nevezni...szülősített gyerek
merthogy közben persze apa is küzd, Ő a Bechterew-vel... és ennek kapcsán egyébb dolgokkal is.

de

van új munkám is, és most tényleg jónak tűnik,
lassan talán lesznek terveim is a jövőre nézve,
vannak barátaim újak és régiek,
tudok sírni,
meg nevetni is.
és még mindig itt vagyok
és még mindig életben vagyok
és még mindig tudok örülni dolgoknak
(na jó mostanában azért random sírok egy kicsit,
de olyan elképesztő emberek vesznek körül és én megtanultam befogadni is, hogy...
hogy magam is meglepődök)

---
...és azt meséltem, hogy magamban úgy hívom az elmúlt időszakot, de a legutolsó egy évet biztosan, hogy a megaláztatás éve?

pedig nagyon sokat tanultam és nagyon sokat erősödtem jól.
és végül is tényleg megoldottam az összes helyzetet, ami adódott..jól.
és becsszó voltak nagyon jó dolgok is.

és persze tudom azt is, hogy az emberek kb 9o százaléka tapsikolna örömében, ha ilyen fajta és csak ennyi megaláztatás érte volna....vagy legalábbis, ha mindig lenne perspektíva miközben a megaláztatás éri....

de legalább beláttam, hogy egy elkényeztetett, puhaseggű, kis hülye, álmodozó vagyok.

most ezt a könyvet olvasom, és néha azt kívánom bárcsak a pszichológusok, akikhez jártam elmondták volna, hogy mi a neve annak a fosnak, amivel küzdök hosszú évek óta, de mindegy..biztosan sosem késő rájönni..és biztos sokkal jobb akkor rájönni, amikor az ember már megtanult néhány eszközt, hogy kezelni tudja..
nem tudom, nem vagyok pszichológus..
csak egy kicsit dühös:
http://www.libri.hu/konyv/torj-ki-a-tarsfuggosegbol-dvd-melleklettel.html

de angolul olvasom, mert magyarul felkúr a címe.. a co-dependency-t jobban be tudom fogadni
de ajánlom mindenkinek..tényleg mindenkinek, mert jó. becsszó..én nem vagyok egy nagy önsegítőkönyv fan (de csak azért mert már olvastam néhányat)
meg ezt is:
http://www.libri.hu/konyv/dr_barry_k_weinhold.intimitaskerules-ajandek-dvd-vel.html

hello realitás, hello én, hello új kérdések, hello élet, hello barátok, hello munka, hello festés

 --
...és megígérem, hogy majd egy másik posztban megírom azt is, hogy mik azok az igen jó dolgok is amik történtek velem az elmúlt években..mert azt hiszem abból sokkal több van...végül is ez a blog, meg az előzőek is általában a jobb dolgokról szólnak.

....és előre a sárga köves úton.

miért nincs még...

miert nincsen gyerekem még?

nyilván egyre többen kerdezik meg, hogy "gyerek"?
én is. magamtól.
én is. S-től.
én is. a világtól.

miért nincsen gyerekem?
mert véletlenül nem lett eddig
mert nem lett addig, míg ezek a kérdések nem jutottak eszembe

nem akarok azért szülni, hogy a férfi, akit magaménak képzelek mellettem maradjon.
nem akarok azért szülni, hogy elmeneküljek az unalmas munkámból
nem akarok azért szülni, hogy végre ne legyek egyedül
nem akarok azért szülni, hogy valaki feltétel nélkül szeressen
nem akarok azért szülni, hogy valaki megcsinálja azokat a dolgokat, amiket én nem tettem meg
nem akarok azért szülni, hogy valaki beteljesítse az álmaimat, amikért én nem tettem semmit
nem akarok azért szülni, hogy a rettegést, hogy nem lépek egyről a kettőre, a gyerekemért érzett felelősségre kenhessem, természetesen abszolut tudat alatt
nem akarok azért szülni, mert tudom, hogy a pasim majd úgyis kizsigereli magát értünk.
nem akarok azért szülni, hogy kizsigereljem magam a pasimért és a gyerekemért, hiszen ez az élet rendje.
nem akarok azért szülni, mert azt gondolom, hogy a férfi, aki mellettem van ettől majd felnő és felelősséget vállal értem. igen, értem.
nem akarok azért szülni, hogy valaki simogassa majd a fejem, amikor öreg leszek.
nem akarok azért szülni, hogy csak ez adjon értelmet az életemnek.
nem akarok azért szülni, mert ez az élet rendje, hát tessék szépen menni vele.
nem akarok azért szülni, mert a szüleim megöregszenek és lehet, hogy nem látják majd az unokájukat. bármennyire is már a gondolata is fáj ennek.
nem akarok azért szülni, mert mindjárt kifutok az időből..lehet hogy már régen kifutottam.

igen, szeretnék gyereket.
igen, azt gondolom, hogy csodálatos anya lennék.
...
igen, tudom, hogy ez valami csodálatos és kihagyhatatlan
biztosan így van, olyan sokan mondják
...
és micsoda öröm
és mennyit lehet tanulni tőlük
..na jó, utolsó két sor féle kijelentés feldühít, még ahogy írom közben is...
...

és igen,
kurvára félek
nem a felelősségvállalástól, vagy az áldozat hozataltól félek.
hanem, hogy
hogy egy lúzer vagyok.
hogy túlgondolom.
hogy önző vagyok
hogy nem hiszek magamban
hogy elbasztam az egészet már réges régen
hogy nem jól csinálom, már most sem
hogy várok valami csodára magamtól
hogy várok valami csodára a másiktól
hogy mindjárt negyven leszek és pontosan azt látom, ami ebben a cikkben le van írva.
tűpontosan. és ez őrületes para. még úgy is, hogy a világ egyik másik felén élek, de ezeket a gombócokat elhoztam magammal és nehezen simítom ki őket

tényleg nem szeretnék sokat
nem kell őrületes anyagi biztoság 1oo évre előre
nem akarom körülutazni a világot és élni még egy kicsit mielőtt...jesszusom

csak szeretném tudni, hogy megyek valamerre most is
csak szeretném tudni, hogy szeretem, amit csinálok
csak szeretném tudni, hogy bárhol hagyom is abba, amit csinálok éppen, tovább tudok majd építkezni, ha újra eljön az ideje
csak szeretném tudni, hogy az a gyerek egy családban érkezik, ahol mindketten felelősséget vállalunk magunkért és képesek vagyunk befogadni egy harmadik tagot
csak szeretném tudni, hogy amikor majd elbillen a mérleg, mert elbillen, akkor meg tudjuk beszélni és ami ennél fontosabb, hogy meg is tudjuk oldani. együtt. és nem csak az egyikünk.

és lehet, hogy amíg ezeken dolgozom/dolgozunk,
addig lehet, hogy kifutunk a biológiai időből
de a fentebb leírt dologok nélkül nem megy nekem.

tudom
és igen félek ettől
és a félelem különböző formákban bugyog fel belőlem.
de ez van.


és köszönöm Anya
és köszönöm Apa,
hogy ti nem gondolkoztatok ennyit rajtam.
mert nem biztos, hogy itt lennék most.
és teljesen biztos, hogy nem az lennék aki vagyok,
ha sok millió kérdésen nem együtt mentünk volna keresztül.
és biztos, hogy csomó más kérdés merül majd fel, ha egyszer én odajutok.
szeretés és ölelés.

PartFour-isitmeyou'rlookingfor - Hisztis Kis Punetti-nek napos az oldala

Harmadik hét (Feb 17-23) Hisztis Kis Punettinak napos az oldala

A Fashion Week még hétfőn és kedden is ment ezerrel.

Viszont hétfőn történt valami más is.

A LinkedIn profilomat is kicsiniztem az első héten, várva, hátha lesz valami kapás.
(Apukám is vaníliás csalival horgászik, pedig szerintem a halak nem is éreznek szagokat. (vagy de?))

Szoktak ügynökök/fejvadászok/recruitment agent-ek, kinek mi tetszik, megtalálni ezen az oldalon egyébként. Igazándiból az összes ügynök, akivel dolgom volt, innen van.
(kivéve a hat évvel ezelőttit, akihez egy szép nyári napon, leizzadva besétáltam, de az egy másik történet és azt az időszakot egyébként is - a gazdasági világválság előttit - úgy hívják az ügynökök, hogy "The Golden Ages")

Szóval jött egy levél hétfő reggel egy teljesen ismeretlen ügynöktől a LinkedIn-en.

Miután az elmúlt hetekben én hívogattam az ügynökömet, hogy esetleg tájékoztasson már a fejleményekről, kicsit szkeptikus voltam.
És mivel volt dolgom délelőtt, igen Fashion Week-es, ezért csak utána válaszoltam rá.

--
Egy kis oktatási segédanyag következik, 
ha csak a sztori érdekel, akkor lapozz a következő Hisztik Kis Punetti bejegyzéshez

Ha valaki olyan is olvassa ezt a blogot most, aki esetleg tanul ebből, akkor annak érdekes lehet egy ilyen levél, úgyhogy - bár ez hangvételre egy icipicit lelkesebb, mint a többi - ezt most idemásolom:
Dear Gabriella, 
I have some fantastic options at the moment for freelance/consulting work. One in particular could be a wonderful opportunity for you. 
They specialise in high end residential work nationally and internationally and offer the very best working conditions. 
Would you be interested in chatting? 
Thanks 
Tom

Ha kapok ehhez hasonló levelet én MINDIG válaszolok rájuk.
Akkor is, ha éppen nem alkalmas. Mert bármennyire is nagynak tűnik otthonról ez a piac, igazándiból nem óriási. És minél előbb megtanul az ember nyitottan és kedvesen kommunikálni, annál befogadóbb.
Természetesen ez a fajta válaszolós dolog nem megy ilyen egyszerűen, ha mi várunk válaszra, vagy ha nem felelünk meg a munkára, vagy ha bármiféle konfliktus helyzet van.

Akkor gyors az "angol" oldalról a kommunikáció, ha 1. akarnak tőled valamit, 2. örömhír van/tetszik amit csinálsz. Ha ennek az ellenkezője van, akkor itt is a nyakukra kell járni, vagy sunnyogni  illetve tűrni a sunnyogást (helyzete válogatja), amíg ki nem borul a bili.

Válaszoltam:

Hi Tom,

Thank you for you email.
It sounds really great and I absolutely would like to chat about it.
My number is: (itt megadtam a mobil számom)

Thank you,
Waiting for your call,
Gabriella

További tanulságok.
1. Az első levélben nem kérdezősködünk. Elhisszük, hogy a másik tényleg ért ahhoz, amit csinál és időben el fognak hozzánk jutni az információk. Furi, mi?
És mivel Ő azon keres, ha nekünk van munkánk, hát itt a fent említett gyors kommunikáció zajlik majd.

2. Lehetőség szerint érdemes verbális kommunikáció felé nyitni.... mert a levélváltás gyors és RÖVID információ halmaz..nincsenek oldalas, több bekezdéses ömlengések!
Ez is saját tapasztalat, én láthatóan szeretek sokat írni, szóval el tudjátok képzelni.

3. A Dear megszólítás hivatalos, a Hi megszólítás közvetlenebb. Ebben a levelezésben ez a váltás OK, de oda kell rá figyelni!
Segédanyag vége
--

Hisztis Kis Punettinek 1 nap alatt lesz újra munkája

Egy perc múlva csörgött a telefonom, én épp a Hyde parkban sétáltam.
Igen, tudom, naaggyon menő!

Elmondta, hogy ki ez a cég, mi a munka, hogy hoszútávú szerződés, de maradhatok freelance státuszban, tehát havonta adok egy számlát. Nagyon lelkes volt és minden nagyon jól hangzott.
Megbeszéltük, hogy amint hazaérek elküldöm neki a portfoliómat. Ami meg is történt.

És ez az ügynök, ellentétben az elmúlt két heti tapasztalattal KOMMUNIKÁLT és nagyon lelkes volt!
Megbeszéltük, hogy másnap találkozunk, de még ma elküldi az anyagomat ennek a cégnek.
Ám legyen.

Másnap reggel (FEBRUÁR 18 ) fél kilenckor megint csörgött a telefon.
Tom (the ügynök) volt az, én abban a pillanatban ébredtem.
Közvetlenül felébredés után soha nem veszem fel a telefont, ha angolul kell beszélni, de most kivételt tettem. Ő pedig felajánlotta, hogy később visszahív, mert az angolom 1o után valószínüleg jobb. Hihi.
De aztán rábírtam mégis, hogy mostmár inkább mondja el, ha már beszélünk.

Azt mondta, hogy a vele való találkozó helyett interjúra kellene menni delután 4-re!!

Innentől kezdve zúzda volt!!

1o:oo
el kellett rohannom valahova.

12:oo
hazaértem.

12:oo-14:oo
új, friss ropogós oldalakat gyártottam a portfóliómba, hogy üssön az interjún. 8 darabot

14:oo
Lerohantam kinyomtatni az indiai boltba..
Az print-shopos srác kedvesen megkérdezte, hogy fáradt vagyok-e.
Mondtam neki, hogy úúristen, fáradtnak nézek ki?!!
Úristen, interjúra mész, mert akkor dehogy is, szuperül nézel ki, de azért igyál egy teát mielőtt elindulsz!
Kicsit még rötyögtünk. Haza, tea, portfolio elrendez, szekrény feltúr, kicsi smink, kicsi hajigazitás és futás.
Még a metró felé menet beugrottam a print shopba hogy csekkolják le, hogy csini vagyok-e. A válasz megnyugtató.

15:55-16:45
Megérkeztem az irodaépülethez, a recepción eligazítottak a második emeltre, és én azzal a lendülettel be is sétáltam Tom Ford stúdiójába..éreztem, hogy valami nem stimmel, mert csomó ruhaállvány volt.
Nem kellett messzire menni onnan, csak a másik ajtó, amin be is néztem, de azt hittem, hogy egy galéria ezért választottam inkább Tom Fordot.

Lement az interjú és tudjátok, hogy milyen az amikor jó, ugye?
Mármint nem azt éreztem, hogy szuperül adtam el magam, (mert istenbizony lehettem volna jobb és ezt nem álszerénységből mondom) hanem hogy jó ez a hely, hogy normális ez az ember akivel beszélek, hogy figyel arra, amit mondok, és hogy örülnék, ha itt dolgozhatnék.

Az ügynököm felhívta a figyelmemet az interjú előtt, hogyha bejön nekem a hely akkor mindenképp mondjam is ezt el. Mert a munkáltató is szeretné tudni, hogy én szeretnék-e ott dolgozni.
És én el is mondtam.
Azt mondtam, hogy nagyon tetszik minden, amit az irodáról mondott és nagyon örülnék, ha itt dolgozhatnék, feltéve persze, ha neki is tetszett a bemutatott anyagom.
És vicces volt, mert itt volt egy pillanatnyi zavar a levegőben, úgy hangzott ugyanis, mintha azonnali visszajelzést várnék. Úgyhogy mikor kedves kitérő választ kezdtem kapni (még felhívják az ügynökömet és megbeszélik vele a részleteket itt az anyagiakat kell érteni), azonnal közbevágtam, és elnézést kértem, és megmondtam, hogy nem csak egy trükkös kis bóknak szántam extra infok miatt.
És kicsit zavartan nevetgéltem is, ügyesen.

Egyébként az ügynökkel munkatalálás nekem ezért fekszik, mert az anyagiakat nem nekem kell megbeszélni. Én megbeszélem az ügynökkel, hogy mi az elvárásom kb. Ő pedig segít ezt letárgyalni.
Nyilván neki is érdeke, hogy jót alkudjon ki, mert százalékot kap utánam.

Hát így.

16:45-17:3o
Kijöttem felhívtam Tom-ot, aki fél óra múlva visszahívott.
Én addigra hazaértem és már a házam lépcsőházában a földön ülve hallgathattam meg, hogy felvettek.
És hogy gratulál, és hogy valamit nagyon jól csináltam, mert ez a felvételi komunikáció nem szokott ennyire gyors lenni ennél a cégnél.

Ugye, mondtam, hogy Hisztis Kis Punetti vagyok?

17:3o- 2o:oo
Végigugráltam a lakást és mindenkit felhívtam.
Beugrottam a printshopba elmondtam a hírt a fiúknak, meg megköszöntem, hogy szépen nyomtattak.

2o:2o
Vacsora.
Hatalmas indiai take away..
Az eladó többször kérdezte meg, hogy ezt mind én egyedül és ma fogom-e megenni. És biztos tippeket adott, hogy hogyan melegítsem fel, ha esetleg mégsem csúszik le annyi kaja egy este alatt.

22:oo-4:oo
Mivel dolgozom a Decorilla nevű amerikai online dekor tanácsadó cégnek is (de ez még nagyon próba fázisban van) csinálni kellett két moodboardot.

4:oo - 4:15
Ima idő - mantra time
A két dolgot ismételgettem, míg el nem aludtam:
Köszönöm szépen!
és
Micsoda egy Hisztis Kis Punetti vagyok.

..
Aztán elmentem Berlinbe csütörtökön megnézni a Sasa családját és a bátyjának a lakását, amit segítettem berendezni.
És szuper hétvége volt. Most hétfőn jöttem vissza.
És megígérem, hogy írok majd az első hetemről is.

PartThree-isitmeyou'rlookingfor - Hisztis Kis Punetti ráébred

Mielőtt idemásolom tegnapi bejegyzés folytatását, elmondom, hogy ma volt az első napom az új munkihelyen.
Nem tudom, meddig maradok itt de ez tényleg egy nagyon szuper iroda!
Mire a végére érek ennek a sztorinak, fogok tudni többet is mesélni.
Node, lássuk a további kínokat.

Második hét (Feb 1o-16) - Hisztis Kis Punetti pánikol

Sasa vasárnap délben elment, úgyhogy lett egy kis időm bámulni ki a kibaszottul szürke esőbe és várni a csodát.
Próbáltam dolgozni, mert ez olyan, mint valami lánc, te csodát vársz valakitől, és közben meg mások tőled várják a csodát, és tőlük meg mások .. és így tovább, míg körbe nem ér.

De persze most nem tudtam.

Elmentem viszont néha sétálni, ez az új hobbim -low budget kultúrszórakozás- erről ömlengek máskor hosszan. Ezt is akkor találtam és már csomóan láttátok a facebookon, de kell valami kép a bejegyzésbe, hogy azt gondoljatok mielőtt rákattintotok, hogy "ilyen bejegyzés többet nem lesz" (és közben meg tényleg)

A következő dolgokat műveltem még:
0. Vártam és alkalmanként felhívtam az ügynököt.
Sőt egy munkát még vissza is mondtam - ráadásul jót, a Conran and Partners keres embert, in-house designer csapatba, csak szólok, ez egy nagyon jó cég - mondván, én mostmár csak azért sem adom fel, hogy freelance/contract (szabadúszó/szerződéses) munkának adjak egy esélyt, és még van pénzem és időm is.

1. Cigiztem, meg házfelújítós sorozatokat néztem. Ezt és ezt is.
Az összes részt. Tanultam belőlük. Sokat. Megpróbáltam kikutatni, hogy hogy lehet ezeknek a produkcióknak dolgozni. Nem jutottam hozzá közelebb.

2. Elkezdtem utálni a High End "pénz-díszlet" design-t.

3. Felhívtam a helyi önkormányzatot, mivel csomó építkezés van a környéken, visszahívott valaki, aki azt sem értette, mit kérdezek (most az egyszer nem nálam volt a nyelvi probléma), de érthető volt, hogy nem nekem találták ki a skills match szolgáltatásukat.

És még mielőtt itt bárki nagyon elszomorodna, és azt gondolná, hogy mennyire rossz volt nekem, elmondom, hogy HÁROM napról beszélünk, 3 azaz három napról, de a Hisztis Kis Punettik világában 3 nap az maga az örökkévalóság.

Aztán egyszercsak történt valami jó. Valami csodás.

Orsi érkezett meg elképesztő mennyiségű meghívóval a London Fashion Week-re.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy kicsit sem húztam a számat. (Mondjuk tényleg csak kicsit).

Mert egyrészt kit érdekel a divat, a hülye megfizethetetlen high end faszkodás, nyilván soha sem lesz Burberry táskám, és egyébként is mennyivel kényelmesebb pizsamában tölteni a napot.
De nem?
Hát nem! Egyáltalán nem!

Hisztis Kis Punetti rájön valami igazán fontosra

Burberry táskám most sincs, viszont szeretnék.
Ezt most megpóbálom röviden leírni, mert Orsi a Neverordinary.blog.hu-n sokkal alaposabban kidolgozva tolja az információkat erről a néhány napról. Például itt van ez a kis videó, csak a hangulatfokozás miatt.
Ha esetleg itt alant nem jelenne meg a beágyazott video, akkor klikk IDE, és a youtube segít.

Röviden: Csodálatos volt!
Kifejtősen pedig: Egyszercsak - természetesen a nagyobb nevek bemutatói után, lásd fenti videot például - bekattant, hogy miért is fasza a high end, és hogy mennyire kurvára kiváltságos helyzet az, ha valakinek megadatik, hogy ne csak újpesti panellakás felújítást csináljon. És nem a pénz miatt, ami a megrendelőnek van, hanem a pénzzen vásárolható minőség és lehetőség miatt.
Azt is megértettem, hogy a pénzzel rendelekező megrendelőt ugyanúgy kell és lehet edukálni csak meg kell találni és tanulni a módját (feltéve ha nem kínai).

Itt most muszáj egy kis kitérőt tennem:
Ha most bárki olvassa ezt a blogot, akinek már dolgoztam magánban, remélem nem érti félre a fentieket.
Nagyon nagyon szeretem az összes alacsonyabb költségvetésből elkészült munkámat.
Sok szempontból sokkal jobban szeretem ezeket, mint a hatalmas hoteles high end munkáimat.
Egy cm2-t tervezést sem cserélnék el belőlük valami másra, ami látszólag jobban csillog.

Csak hogy iskolapéldát mutassak arra hogy miért nem: 
a hétvégén EZT a cikket találtam a Travelo-n. 
Ez AZ a hotel, amivel a felmondásom előtti másfél évet töltöttem.
Eléggé felelősségteljes pozicióban, a végére teljesen kifingva, öröm nélkül. 
Írtam erről is ebben a blogban, tuti ...rosszul vagyok az egésztől.

Ez a világ legnagyobb és legrondább és legdrágább hotele.
Itt egy másik cikk ugyanerről a komplexumról.

Ok, igazándiból csak a projektben nem volt örömem, a team-em csodálatos emberekből állt.

Viszont nyilván rengeteget tanultam benne, és hogy a portfoliómban, illetbe a skill set-emben (ezt hogy mondják szépen magyarul?)  milyen erősséggel szerepel ez a tapasztalat, arról gondolom, nem kell sokat beszélni.

A  lényeg, hogy a Fashion Week-en megértettem végre valamit, arról, hogy mi a fenét keresek itt, és hogy miért nem enged ez az út el engem, amikor pedig annyiszor próbáltam már róla letérni.

És ez Az Öröm Hír.

Ez nem jelenti azt hogy nem szeretnék és nem fogok elvállalni továbbra is kisebb volumenű tervezési feladatot.  Mert DE.
Mert feltölt, hogy közvetlenül látom az eredményt és az örömöt
és
mert nem hiszek a kasztrendszerben.

Ezúton is bocsánat mindenkitől, akit ez elmúlt hónapban leszartam elfelejtettem,
pedig tőlem várják a valamit.
Tamás, Vilma! (... úristen tegnap még emlékeztem valaki másra is...)
Sokkal jobban van minden már, úgyhogy hamarosan jelentkezem! Tényleg!

...

még egy rész van ebből, aztán lassan utolérem magamat!
..és akkor megint nem írok majd hónapokig, de jó is lesz

PartTwo-Hello,isitmeyou'rlookingfor - Hisztis Kis Punetti bemutatkozik

Az a helyzet, hogy aznap, amikor újra lett munkám kereken 18 nap után (könnyű volt kiszámolni, mert az előzőnek pont január 31-én lett vége)..szóval, semmi másra nem tudtam gondolni, csak hogy hisztis kis punetti vagyok, meg persze nagyon vigyorogtam is, meg el is voltam fáradva.

Az előző bejegyzés a 13. nehéz napon született.
Úgyhogy most megpróbálom itt összefoglalni, hogy miket tanultam ezalatt a hosszú és kimerítő rövid idő alatt. HKP.

Első hét (Feb 1-9) - Hisztis Kis Punetti munkát keres.

Az első hét remek volt, de tényleg.
Először is, nem voltam elkeseredve, de tényleg nem.
Igazándiból örültem. Mert egyrészt ismerve magamat az álvigyorgás nem megy sokáig, illetve rettentő mennyiségű energiát emészt fel bennem és TUDOM, hogy úgyis látszik. Ha meg egyszer kipukkad, akkor karrier-öngyilkosságot vagyok képes elkövetni vagyis kiakadok és veszettül (értsd szó szerint) azt gondolom, hogy CSAK nekem van igazam.

Másrészt azon a héten jött a Sasa, szóval már a kirugás napján (péntek) elkezdtem annak örülni, hogy mivel nem lesz munkám az első héten, nem is fogom úgy érezni, hogy lógok és nem keresek pénzt, ha nem dolgozom, amikor itt van. Illetve, ha dolgozom, akkor nem nő bennem a feszkó, hogy közben 3 napunk lenne, amit együtt tölthetünk ebben a hónapban és nem csak egy szombat.(csütörtökön jött és vasárnap ment el).
A távkapcsolat csodálatos világa.
nomnomnom.

Hétfőtől szerdáig kicsit kipofásítottam a portfoliómat, raktam mögé menő szürke hátteret, újrarendeztem, elmentettem, kinyomattam, öszeraktam, és elküldtem az ügynököknek, akikkel régebben beszéltem. Fel is hívtam Őket (kettő volt, tudtak egymásról), cseverésztünk is, mindenki örült, hogy mennyire ügyes vagyok, és well-presented és mindenki megígérte, hogy keres nekem munkát.

Én is körülnéztem az oldalakon, elküldtem néhány helyre a kis csomagomat, találkoztam ismerősökkel és barátokkal a szakmából és nekik is elmondtam, hogy munkát keresek és dont be shy to let me know.

És igen, azért írom le ezeket ide, mert erre mind büszke vagyok.
Büszke, hogy nem dugtam a fejem a homokba, hogy ne lássa senki.
Hogy elfogadtam, hogy néma gyereknek anyja sem érti, főleg, hogyha nem is otthon van, az anyukájával, hanem egy kurva nagy városban, ahol alapjáratban mindenki szarik egymás fejére azt válaszolja a hogyvagyra, hogy FINE.

Természetesen lejátszottam magamban az elmúlt egy hónapot, és alaposan körüljártam a kérdést, hogy mit rontottam el, hogy hol bugyogott fel belőlem a kelet-európai agresszív értetlenség, miben nem voltam elég rugalmas, hol gondoltam, hogy én jobban tudom, ahelyett, hogy egy rövid távon használható szuper eszköz lettem volna, amire egyébként szerződtem. És nyilván ezeknek az okai is érdekeltek.

Nem (csak) tiszta önostorozással próbáltam sírva vigadni, ahogy ez alapjáratban genetikailag kódolt bennem, hanem igyekeztem beszerezni az elérhető információkat, hogy reálisan is láthassam a helyzetet.

Egyrészt már a "sorry-goodbye" beszélgetésen megkérdeztem, hogy rendben van, hogy befejeztük azt a szakaszát a projektek, amire felvettek, de ha bármi van, amivel nem voltak megelégedve, akkor szeretném, ha elmondanák, mivel tanulok belőle és segít nekem, hogy jobban végezzem a munkám.

A válasz nem volt angol, és ennek örültem.
Azt mondták, hogy szeretik ahogy dolgozom, de arra számítottak, hogy kicsit gyorsabb leszek. Mondtam nekik, hogy köszönöm, és hogy én is arra számítottam, tudva, hogy az előző alkalommal mennyivel gyorsabban mentek a dolgok.
Kicsit még beszélgettünk és úgy jöttem el, hogy azt éreztem, hogy mindketten látjuk az érem mindkét oldalát úgy, hogy én egyetlen egy kritikus mondatot sem fogalmaztam meg. Titokban megsimogattam a saját fejem, hogy a sok éve fejlődő tárgyalástechnikám, íme használatban van.

Aztán azért itthon még kicsit marcangoltam magam, úgyhogy futottam még egy kört a kérdezősködéssel. Ezt a munkát egy ismerősön keresztül kaptam, aki sok éve dolgozik ennél a cégnél, mostmár nagyon magas pozicióban, és akit a barátomnak mondhatok. Tehát felé még plusz felelősséget is éreztem persze, de Tőle is azt a választ kaptam, hogy minden rendben. A munka, amit csináltam, jó, nagyon is és kiderült az is, hogy Ő például mindig úgy tudta, hogy január végéig maradok, mivel ott van vége a szakasznak. Tárárá. Hát így.

Kő leesik, elgurul.
Közben megérkezett a kifizetés is a számlámra.
Jöhetett egy boldog kis hét(köznapok)vége a Sasával.



..

Folytatom holnap.
Tényleg!
Már megírtam, csak véletlenül egy regény lett, és Te nem akarod egyben elolvasni.
Vagy?...ugye?

PartOne-Hello,isitmeyou'rlookingfor és életem másodpercei Vol2

újra van egy hónapnyi másodperc. juhuu, repül az idő.

azon kívül, hogy majdnem minden nap történt valami, legalábbis a kis videó szerint, 

természetesen még mindig szenvedek küzdök.

Ez a poszt hosszú lesz, úgyhogy tagolom:

Bevezetés

Éppen jól megmutatja magát a valóság, hogy ez a freelance lét, ez bizony nem mindig fenékig tejfel, meg flexibilitás, meg izgalmas munkahelyek, meg pirgi-pörgi, meg kolbászból kerítés.

Úgyhogy most erről mesélek, bár nyilván sokkal jobban esne eltussolni ezt, szépen kussolni, amíg jobbra nem fordulnak a dolgok, vagy legalábbis olyanra, amiről álmodozva azt gondoltam, hogy majd itt énekelni fogok. 

Persze nem kell megijedni, nincs világvége. A dolgok azért haladnak a maguk útján, én legalábbis mindent megteszek azét, hogy haladjanak. És igen, abszolút van is mit csinálni, sőt még pénzt is keresek-kereshetek vele, persze ha nem vagyok olyan ideges, hogy a dolgozás helyett inkább őrületes kuplerájt csinálok és tilosban cigizek az ablakban vagy éppen blogot írok gőzkieresztés gyanánt.

Blogot írni egyébként azért is jó, mert legalább nem az anyukámmal vagyok őrületesen "grumpy" illetve legalább nem a Sasát húzom le energiával..bár igyekszem, hogy ne ez legyen, és mindketten szuperül állják.

...de azért mégis, őszintén szólva én is megszoktam, hogy superwoman vagyok, akinek akkor is jó, amikor nem is.

Szóval, mi az a hatamas katasztrófa, amiről itt sírok? 

Remélem, mire a végére érek ennek a tündéri kis beszámolónak, azt fogom gondolni, hogy minden ok, és ez csak egy ilyen huppanó, amit az amerikai filmekben, meg a sikerkönyvekben, meg az életrajzokban..etc.. szépen becsomagolva mutatnak.

Tavalyi hó

Kezdjük az elejéről.

Tudjuk, hogy felmondtam tavaly és ezt azóta sem, egyetlen percig sem bántam meg. 

Bármikor felteszem magamnak a kérdést, hogy visszamennék-e, ahelyett, hogy itt balfaszkodom próbálkozom, a válasz egyértelműen nem. Egy jó pont.

Tavaly sokminden elindulni látszott, és szeretném hinni, hogy el is indult.

Bemutató standot terveztem az Old Soul Furniture-nek az Ideal Home Show-ra és szép lett.

Sasa bátyja sikeresen Berlinbe költözött és vett magának egy lakást, úgyhogy Neki is segítettem, épp most építk a konyhát..nagyon izgi. Még egy jó pont.

Dolgoztam is itt irodában, szabadúszóként. 

Kétszer jött áldásként munka, ugyanattól a cégtől, ugyanabból a kézből.

Az első kör zseniális volt. 

Ugyan Közel-Keleti a project, de viszonylag előrehaladott állapotban, szuper project vezető tervezővel. Szép látványterveket összerakni Photoshoppal GoogleSketchupra, bútorokat, anyagokat válogatni, gyorsan és hatékonyan dolgozni és keresni némi pénzt. 

Persze a napi díjamat lealkudták... nagyon. De kezdésnek, portfolió bővítésnek, új területet kipróbálni tökéletesen passzolt. Ez még tavaly volt 3 hét.

A második kör ebben már évben volt, de a megkeresés tavaly Decemberben.

Ez a lehetőség is egyébként pont jókor jött, egy átparázott December után, borult égből napsugár.

Visszahívtak, hogy legyek olyan kedves tervezzek már gyerekszobákat egy hatalmas (6ooo m2-es) házba Párizsba, mert nagyon szoros a háridő és olyan ügyes voltam múltkor.

Most már, aztán

És akkor elkezdődött 21o4 Január és én előbb jöttem vissza egy héttel, hogy dolgozzak végre.

A project vezető most valaki más volt. És én életemben először találkoztam olyan angollal, akihez tényleg kell ez a szótár:

És persze nem esett le először. 

És egyébként is gyerekszobát tervezni egy pénz-díszlet projechez egyáltalán nem egyszerű. 

Főleg, ha azt sem tudjuk hány évesek a gyerekek, meg hogy akkor ez most mennyire legyen klasszikus, vagy inkább eklektikus vagy..vagy... egyáltalán kik ezek a gyerekek. 

Kénytelen voltam úgy gondolni rájuk, mintha a világ összes nagyon gazdag családjának a gyerekének terveznék.  Egy teljesen külön szárnyba az épületen belül. Hatalmas folyosóval és lépcsőházzal elválasztva a szülői hálóktól, óriás játszó folyosón, fogadószobán, gyerek játszós nappalin (ez egy hatalmas TV nagy kanapéval) keresztül vezetett a tér a 4 gyerekszobához, amikhez külön gardróbszoba és természetesen fürdőszoba járt.

Nehezen, ha egyáltalán, voltam képes kiverni a fejemből a nemrégiben olvasott Guiness lány Ivana Lowell: Why not say what happened című önéletrajzi regényének gyerekkorra vonatkozó, igen megrázó részeit...azok az oldalak a könyvben olyan történetet mesélnek el, amiért örülsz, hogy nem születtél pénzes familiába.

Röviden összefoglalva: Vért izzadtam.

De végül megoldottam a feladatot. Megtanultam MINDENRE mosolyogni, megtanultam "angolul", és megcsináltam 4 gyerekszobát exponenciálisan csökkenő idő alatt.

Aztán mikor készen voltam, bár még az ígért - és időközben meghosszabbított - szerződésből lett volna még két hét. (Tehát még ezen a héten is vidáman dolgoznék)....Szóval akkor azon a Pénteken (a másodperces videó szivárványt mutat arra a napra) behívtak és sűrű bocsánatkérés közben elmondták, hogy Februárban már nem kell jönnöm. És hogy köszönik és hogy bocsánat.

What to say?

Folyt. köv.

Most el kell mennem brassói aprópecsenyét főzni, mert vendégeim jönnek. Egy olasz, egy ausztrál két mesehős: Filippo és Fiona. :)

Utálom a péntek estét - isten kalapja - 1 másodpercek

..nem..nem..nem..

nem írtam, mert túl sok minden volt
nem írtam, mert a szavak beszélni kellettek
nem írtam, mert a gondolatoknak belül volt helyük

de
de most igen
leginkább, mert UTÁLOM a péntek estéket

mert a péntek este magányos, mert a péntek este béna
még akkor is, ha lehetne sört inni az ismeretlen ismerősökkel
velük is magányos

azoknak, akik azt hiszik, hogy verset írok,
elmondom, hogy nem
csak ilyen szaggatottan jönnek belőlem ezek,
mint egy furcsa kis betűzokogás a senki-mindenki-földjén

először persze Londont hibáztattam,
mert a Sasa közben otthon moziba megy az osztálytársaival...
... ahova persze nem me(het)nék....vagy de?....vagy ez-e a kérdés?
(azt mondta, mehetnék...de mennék-e..de nem ez a kérdés)

szóval Budapesten is ez lenne

kicsit úgy érzem magam, mint egy elengedett héliumos lufi
szépen távolodom mindentől, ami eddig ismerős volt
és persze kínzó és nagyon költőiképes a kérdés, hogy tartok-e valamerre.

ugyanannyira izgi ez, mint überpara.

ha távolodom is, mert igen
akkor nem szeretném magam héliumos lufihoz hasonlítani
a lufik kipukkad(hat)nak és a legkisebb esélyt látom arra,
hogy ott messze az ég kalapjában összegyűlik a sok elszabadult lufi
és boldogan fujdogálja a szellő
(mert nem szél, az biztos, hanem olyan meleg, játszadozós fuvallat az)
Őket, Egymáshoz

mert, mint tudjuk, az égnek nincs is kalapja.
nem, istennek sincs.

akkor mi legyen?

hát röviden ez törént az elmúlt 8 hónapban.

meg még az is, hogy ráírtam arannyal az ékezetes betűket
az angol billentyűzetre
ma este.

----

utóirat:
van ez a kis applikáció, a 1second every day

ez itt 2o12 December 13- 2o13 Január 12 minden napom egy másodperce