Látom, persze, hogy az utolsó bejegyzés 2016 Októberi, de ez van.
Úgy tűnik ezt a terhesség-slash-várandósság dolgot belül kellett megélni.
Viszont ma annyira vicceset álmodtam, hogy megy a fejemben a szöveg reggel óta, és hiába a facebookozás, a sorozatnézés, a Magyarországról anya-apa csomag várás, az oldalt fekve henyélés, meg a kifogasok, hogy nem bírok ülni és az egyedüli kényelmes (10 percig, aztán 10 perc alatt átfordulok a masik oldalra - ez a tornám) oldaltfekvős pózban nem lehet gépelni, ezt az álmot, úgy tűnik, muszáj ideírnom.
Aztán, ha nem fogy el a szufla talán meg összefoglalom az elmúlt hónapokat, mielőtt itt néhány napon belül vége lesz egy életszakasznak azzal, hogy egy új családtag érkezésével egy új kezdődik.
Már csak néhány nap van, ma vagyok 39 hetes - az egész procedura többé-kevésbé 40 hétig tart, plusz-minusz 2 hét. Igen, én is azt gondolom, hogy ez a hetekben számolás elég idegesitő, de így a legprecízebb és kész, mert ugye egy hónap az nem pontosan 4 hét... na, abbahagyom itt a naptár-geekeskedést és rákanyarodom a sztorira inkább. Mindenkinek jobb lesz úgy.
Jesszus, de kényelmetlen, hátbegörcsölős ez az ágyon törökülésben gépelés....shhhhh....
Szóval az álom:
Bogyóka - rendes nevén Aron Ezra Janowski - már kint volt, babakocsiban és voltunk valami partin, ahol anya is ott volt.
Kivettem a kisfiunkat a babakocsiból és letettem a földre, ahol elképesztő gyorsasággal kúszni kezdett, én meg rohantam utána. (Tudom, eddig semmi különös, de majd most mindjárt)
Rohantam utána és a falnál értem utol, ahol lehajoltam hozzá, hogy a két tenyeremmel barikádozzam el, merthogy ez a cuki kis, pelenkától dagadó fenekű rugdalózóba öltöztetett gyerek kb. akkora volt, mint egy jól megtermett pók - tudod, az a tenyérnyi, amire, ha ránézel megáll benned a szívdobbanás egy pillantra, és hát olyan gyorsan is mászott.
Félelmetes az nem volt ugyan a kis csikos ruhás fenékre nézni, csak azon paráztam, hogy el tudjam kapni, mert nagyon menekült. Valahogy sikerült mégis kiiszkolnia a kezeim közül, úgyhogy az üldözés folytatódott - elképesztően cukin iszkolt - majd egyszercsak átszaladt a telefonomon és hopp ....eltűnt.
Na, akkor megijedtem picit, hogy annyira kicsi, és hogy nem is értem, hova bújhatott, és basszus mivel akkora mint egy pók, még rálép valaki véletlenül. Szorgalmasan kerestem tovább.
Ekkor Michal is mellém ért és együtt vizslattuk a zegeket meg a zugokat, és egyszercsak meg is láttuk az icipici Aronkát a korláton, két emelet magasan.
Mire odaértünk, természetesen észrevett bennünket és szépen elrugaszkodott a korláttól. Lenéztem és megnyugodva láttam, hogy a babakocsijába esett - célzottan oda ugrott - és mivel, mint mondtam már néhányszor, éppen itt pókot játszott, hát az esés az igazándiból nem is esés volt, hanem az az elegáns póknyálon repülés és puha landolás. A babakocsit meg tudtam, hogy imádja, szóval kuncogva rohantunk le az emeletről a babakocsiba érkező kisfiunkhoz.
Meg is várt ott bennünket, és közben az is kiderült, hogy attól, hogy valaki rálép vagy bántja, nem kell tartanunk, mert a mi okos kisfiunk szőtt magának egy félelmetes(nek szánt) fehér nyuszi maszkot és abban rejtőzik és összegömbölyödve piheg.
Kivettem onnan, és miközben mosolyogva tartottam a karomban Ő hirtelen vidrává változott (ez sem volt félelmetes, de tényleg nem), kicsit még tekergette magát, pont mint amikor a kisállatok vagy a kisgyerekek azt akarják, hogy letegyük Őket, de én csak öleltem magamhoz és mondtam neki, hogy nagy a buli az előadó teremben (mert ekkor észrevettem, hogy a Műszaki Egyetemen vagyunk) és hogy menjünk, nézzük meg a csajokat hogy táncolnak. És ekkor felém forditotta azt a nagyon cuki kis vidrapofáját és elmosolyodott és belazult és belefúrta magát az ölelésbe, és mentünk befelé a terembe, miközben egy hirtelen költött dalocskát énekelgettem neki.
Ezt szoktam csinálni egyébként, hogy régi dallamokra új szöveget írok arról, ami éppen van. Eléggé vicces, főleg, hogy én éneklem és szerintem. Az eddigi legsikerültebb szerintem a Boradway market-i koldusról és a háromlábú kutyájáról szólt, de nem azt énekeltem neki, hanem ezt:
Aronka Ezracska megyunk csajokat nezni
Aronka Ezracska nem kell semmitől sem féééélniiii...
Közben Michal összepakolta a babakocsit, hogy barmikor el tudjunk indulni és jött utánunk rötyögve ezen az egészen...
Hát ezt álmodtam.
Tudom, hogy van ez a hormonális hülyeség álmodás (főleg egyébként szexuális témájú), de elég vicces volt a nemsokára megérkező gyerekünk totemállataival álmodni..vagy istentudja mivel... és becsszó, nem néztem pókemberes filmet vagy cuki vidrás videókat az elmúlt hónapban, de még a Donnie Darko-t sem.
Én abban bízom, hogy remekül fogunk mulatni, ha ez a kis pocok kint lesz és kész.
Eléggé várjuk.
Ezen kívül még nyilván van minimum 100 dolog, amiről írhatnék szép informatívan. Például, hogy milyen külföldön terhesnek lenni, meg hogy megy ez az egész, de az az igazság, hogy erről kismillió infó van a neten.
Annyit azért idezanzásítok, hogy:
1. ez (eddig és reméljük így is marad) egy teljesen nyugis, komplikáció mentes terhesség volt, a könyvekben írt nehézségekkel, de könnyített változatban.
2. Mozgékonyság maradt, csak néhány napja érzem, hogy pihenni kell sokat.
3. Nem volt vizesedés, csak most a végén, egy kézen megszámlálható alkalommal lettek mini virsli ujjaim mindkét kézen, meg reggelente kicsit reumásan fáj néhány hete a kézfejem, de elmúlik napközen és ez normális.
4. Nem voltak óriás hormonális hangulatingadozások, vagy ha igen, akkor szuperul kezeltük. Nagy segítség, hogy mindketten elvittük az érzékeny idegrendszerünket és a változásra való ellenállásunkat pszichológushoz.
5. Április 1. óta nem dolgozom, de az elmúlt években lett némi tartalék a bankszámlámon, és Michal is jól keres a festményei pedig több, mint ígéretesek, szóval az anyagi biztonság parám is rendben van vagy reális érvekkel megnyugtatható.
6. Mivel nem dolgozom, érzem, hogy pihenek és készülök - készülünk. És szuper, hogy nincs lelkiismeret furdalásom, hogy nem dolgozom, mivelhogy igazándiból meg de, csak másképp.
7. Az elején olyan volt mintha az NHS leszarná, ha az ember terhes, de aztán szépen beindultak a dolgok és a Hommerton Hospital-rol eddig csak jót hallottunk, meg jó tapasztalataink is vannak.
Az, hogy ott szülhetünk, az meg az egy évvel ezelőtti költözésnek köszönhető.
8. Bízzunk hát benne, hogy minden rendben megy tovább is. Igen, természetesen izgulok és izgulunk, és igen természetesen nem csak rózsaszínű gondolataim vannak, de igyekszem magam a realitás talaján tartani, és mindent megtenni, hogy a lehető legnyugisabban folytatódjon minden. Beleértve ebbe a tárgyak beszerzésétől, a szüléssel és babaápolással kapcsolatos alapismeretek megszerzésén keresztül, a rugalmasság (főleg lelki) gyakorlásáig nagyon sok mindent. És a többi meg kiderül.
Szóval,
Kedves Univerzum,
megragadnám az alkalmat, hogy nagyon, szívből megköszönjük a törődést és igyekszünk mindent megtenni, hogy továbbra is rászolgáljunk a sok segítségre meg jóra, amit mostanában kaptunk Tőled. Éshátja, egy csomószor persze nem látjuk, hogy mi miért van, és olyankor sírni kell, de ez is benne van a pakilban. Kell a sírás. Például három évvel ezelőtt, de még másfél évvel ezelőtt sem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen dolgok is történnek majd velem, mint mostanában. Szóval köszönöm, meg köszönjük. Nagyon.
Szeretettel, Gabi, Michal és Aron Ezra PókFélelmetesfehérnyúlmaszkVidra Janowski
