PartFour-isitmeyou'rlookingfor - Hisztis Kis Punetti-nek napos az oldala

Harmadik hét (Feb 17-23) Hisztis Kis Punettinak napos az oldala

A Fashion Week még hétfőn és kedden is ment ezerrel.

Viszont hétfőn történt valami más is.

A LinkedIn profilomat is kicsiniztem az első héten, várva, hátha lesz valami kapás.
(Apukám is vaníliás csalival horgászik, pedig szerintem a halak nem is éreznek szagokat. (vagy de?))

Szoktak ügynökök/fejvadászok/recruitment agent-ek, kinek mi tetszik, megtalálni ezen az oldalon egyébként. Igazándiból az összes ügynök, akivel dolgom volt, innen van.
(kivéve a hat évvel ezelőttit, akihez egy szép nyári napon, leizzadva besétáltam, de az egy másik történet és azt az időszakot egyébként is - a gazdasági világválság előttit - úgy hívják az ügynökök, hogy "The Golden Ages")

Szóval jött egy levél hétfő reggel egy teljesen ismeretlen ügynöktől a LinkedIn-en.

Miután az elmúlt hetekben én hívogattam az ügynökömet, hogy esetleg tájékoztasson már a fejleményekről, kicsit szkeptikus voltam.
És mivel volt dolgom délelőtt, igen Fashion Week-es, ezért csak utána válaszoltam rá.

--
Egy kis oktatási segédanyag következik, 
ha csak a sztori érdekel, akkor lapozz a következő Hisztik Kis Punetti bejegyzéshez

Ha valaki olyan is olvassa ezt a blogot most, aki esetleg tanul ebből, akkor annak érdekes lehet egy ilyen levél, úgyhogy - bár ez hangvételre egy icipicit lelkesebb, mint a többi - ezt most idemásolom:
Dear Gabriella, 
I have some fantastic options at the moment for freelance/consulting work. One in particular could be a wonderful opportunity for you. 
They specialise in high end residential work nationally and internationally and offer the very best working conditions. 
Would you be interested in chatting? 
Thanks 
Tom

Ha kapok ehhez hasonló levelet én MINDIG válaszolok rájuk.
Akkor is, ha éppen nem alkalmas. Mert bármennyire is nagynak tűnik otthonról ez a piac, igazándiból nem óriási. És minél előbb megtanul az ember nyitottan és kedvesen kommunikálni, annál befogadóbb.
Természetesen ez a fajta válaszolós dolog nem megy ilyen egyszerűen, ha mi várunk válaszra, vagy ha nem felelünk meg a munkára, vagy ha bármiféle konfliktus helyzet van.

Akkor gyors az "angol" oldalról a kommunikáció, ha 1. akarnak tőled valamit, 2. örömhír van/tetszik amit csinálsz. Ha ennek az ellenkezője van, akkor itt is a nyakukra kell járni, vagy sunnyogni  illetve tűrni a sunnyogást (helyzete válogatja), amíg ki nem borul a bili.

Válaszoltam:

Hi Tom,

Thank you for you email.
It sounds really great and I absolutely would like to chat about it.
My number is: (itt megadtam a mobil számom)

Thank you,
Waiting for your call,
Gabriella

További tanulságok.
1. Az első levélben nem kérdezősködünk. Elhisszük, hogy a másik tényleg ért ahhoz, amit csinál és időben el fognak hozzánk jutni az információk. Furi, mi?
És mivel Ő azon keres, ha nekünk van munkánk, hát itt a fent említett gyors kommunikáció zajlik majd.

2. Lehetőség szerint érdemes verbális kommunikáció felé nyitni.... mert a levélváltás gyors és RÖVID információ halmaz..nincsenek oldalas, több bekezdéses ömlengések!
Ez is saját tapasztalat, én láthatóan szeretek sokat írni, szóval el tudjátok képzelni.

3. A Dear megszólítás hivatalos, a Hi megszólítás közvetlenebb. Ebben a levelezésben ez a váltás OK, de oda kell rá figyelni!
Segédanyag vége
--

Hisztis Kis Punettinek 1 nap alatt lesz újra munkája

Egy perc múlva csörgött a telefonom, én épp a Hyde parkban sétáltam.
Igen, tudom, naaggyon menő!

Elmondta, hogy ki ez a cég, mi a munka, hogy hoszútávú szerződés, de maradhatok freelance státuszban, tehát havonta adok egy számlát. Nagyon lelkes volt és minden nagyon jól hangzott.
Megbeszéltük, hogy amint hazaérek elküldöm neki a portfoliómat. Ami meg is történt.

És ez az ügynök, ellentétben az elmúlt két heti tapasztalattal KOMMUNIKÁLT és nagyon lelkes volt!
Megbeszéltük, hogy másnap találkozunk, de még ma elküldi az anyagomat ennek a cégnek.
Ám legyen.

Másnap reggel (FEBRUÁR 18 ) fél kilenckor megint csörgött a telefon.
Tom (the ügynök) volt az, én abban a pillanatban ébredtem.
Közvetlenül felébredés után soha nem veszem fel a telefont, ha angolul kell beszélni, de most kivételt tettem. Ő pedig felajánlotta, hogy később visszahív, mert az angolom 1o után valószínüleg jobb. Hihi.
De aztán rábírtam mégis, hogy mostmár inkább mondja el, ha már beszélünk.

Azt mondta, hogy a vele való találkozó helyett interjúra kellene menni delután 4-re!!

Innentől kezdve zúzda volt!!

1o:oo
el kellett rohannom valahova.

12:oo
hazaértem.

12:oo-14:oo
új, friss ropogós oldalakat gyártottam a portfóliómba, hogy üssön az interjún. 8 darabot

14:oo
Lerohantam kinyomtatni az indiai boltba..
Az print-shopos srác kedvesen megkérdezte, hogy fáradt vagyok-e.
Mondtam neki, hogy úúristen, fáradtnak nézek ki?!!
Úristen, interjúra mész, mert akkor dehogy is, szuperül nézel ki, de azért igyál egy teát mielőtt elindulsz!
Kicsit még rötyögtünk. Haza, tea, portfolio elrendez, szekrény feltúr, kicsi smink, kicsi hajigazitás és futás.
Még a metró felé menet beugrottam a print shopba hogy csekkolják le, hogy csini vagyok-e. A válasz megnyugtató.

15:55-16:45
Megérkeztem az irodaépülethez, a recepción eligazítottak a második emeltre, és én azzal a lendülettel be is sétáltam Tom Ford stúdiójába..éreztem, hogy valami nem stimmel, mert csomó ruhaállvány volt.
Nem kellett messzire menni onnan, csak a másik ajtó, amin be is néztem, de azt hittem, hogy egy galéria ezért választottam inkább Tom Fordot.

Lement az interjú és tudjátok, hogy milyen az amikor jó, ugye?
Mármint nem azt éreztem, hogy szuperül adtam el magam, (mert istenbizony lehettem volna jobb és ezt nem álszerénységből mondom) hanem hogy jó ez a hely, hogy normális ez az ember akivel beszélek, hogy figyel arra, amit mondok, és hogy örülnék, ha itt dolgozhatnék.

Az ügynököm felhívta a figyelmemet az interjú előtt, hogyha bejön nekem a hely akkor mindenképp mondjam is ezt el. Mert a munkáltató is szeretné tudni, hogy én szeretnék-e ott dolgozni.
És én el is mondtam.
Azt mondtam, hogy nagyon tetszik minden, amit az irodáról mondott és nagyon örülnék, ha itt dolgozhatnék, feltéve persze, ha neki is tetszett a bemutatott anyagom.
És vicces volt, mert itt volt egy pillanatnyi zavar a levegőben, úgy hangzott ugyanis, mintha azonnali visszajelzést várnék. Úgyhogy mikor kedves kitérő választ kezdtem kapni (még felhívják az ügynökömet és megbeszélik vele a részleteket itt az anyagiakat kell érteni), azonnal közbevágtam, és elnézést kértem, és megmondtam, hogy nem csak egy trükkös kis bóknak szántam extra infok miatt.
És kicsit zavartan nevetgéltem is, ügyesen.

Egyébként az ügynökkel munkatalálás nekem ezért fekszik, mert az anyagiakat nem nekem kell megbeszélni. Én megbeszélem az ügynökkel, hogy mi az elvárásom kb. Ő pedig segít ezt letárgyalni.
Nyilván neki is érdeke, hogy jót alkudjon ki, mert százalékot kap utánam.

Hát így.

16:45-17:3o
Kijöttem felhívtam Tom-ot, aki fél óra múlva visszahívott.
Én addigra hazaértem és már a házam lépcsőházában a földön ülve hallgathattam meg, hogy felvettek.
És hogy gratulál, és hogy valamit nagyon jól csináltam, mert ez a felvételi komunikáció nem szokott ennyire gyors lenni ennél a cégnél.

Ugye, mondtam, hogy Hisztis Kis Punetti vagyok?

17:3o- 2o:oo
Végigugráltam a lakást és mindenkit felhívtam.
Beugrottam a printshopba elmondtam a hírt a fiúknak, meg megköszöntem, hogy szépen nyomtattak.

2o:2o
Vacsora.
Hatalmas indiai take away..
Az eladó többször kérdezte meg, hogy ezt mind én egyedül és ma fogom-e megenni. És biztos tippeket adott, hogy hogyan melegítsem fel, ha esetleg mégsem csúszik le annyi kaja egy este alatt.

22:oo-4:oo
Mivel dolgozom a Decorilla nevű amerikai online dekor tanácsadó cégnek is (de ez még nagyon próba fázisban van) csinálni kellett két moodboardot.

4:oo - 4:15
Ima idő - mantra time
A két dolgot ismételgettem, míg el nem aludtam:
Köszönöm szépen!
és
Micsoda egy Hisztis Kis Punetti vagyok.

..
Aztán elmentem Berlinbe csütörtökön megnézni a Sasa családját és a bátyjának a lakását, amit segítettem berendezni.
És szuper hétvége volt. Most hétfőn jöttem vissza.
És megígérem, hogy írok majd az első hetemről is.

PartThree-isitmeyou'rlookingfor - Hisztis Kis Punetti ráébred

Mielőtt idemásolom tegnapi bejegyzés folytatását, elmondom, hogy ma volt az első napom az új munkihelyen.
Nem tudom, meddig maradok itt de ez tényleg egy nagyon szuper iroda!
Mire a végére érek ennek a sztorinak, fogok tudni többet is mesélni.
Node, lássuk a további kínokat.

Második hét (Feb 1o-16) - Hisztis Kis Punetti pánikol

Sasa vasárnap délben elment, úgyhogy lett egy kis időm bámulni ki a kibaszottul szürke esőbe és várni a csodát.
Próbáltam dolgozni, mert ez olyan, mint valami lánc, te csodát vársz valakitől, és közben meg mások tőled várják a csodát, és tőlük meg mások .. és így tovább, míg körbe nem ér.

De persze most nem tudtam.

Elmentem viszont néha sétálni, ez az új hobbim -low budget kultúrszórakozás- erről ömlengek máskor hosszan. Ezt is akkor találtam és már csomóan láttátok a facebookon, de kell valami kép a bejegyzésbe, hogy azt gondoljatok mielőtt rákattintotok, hogy "ilyen bejegyzés többet nem lesz" (és közben meg tényleg)

A következő dolgokat műveltem még:
0. Vártam és alkalmanként felhívtam az ügynököt.
Sőt egy munkát még vissza is mondtam - ráadásul jót, a Conran and Partners keres embert, in-house designer csapatba, csak szólok, ez egy nagyon jó cég - mondván, én mostmár csak azért sem adom fel, hogy freelance/contract (szabadúszó/szerződéses) munkának adjak egy esélyt, és még van pénzem és időm is.

1. Cigiztem, meg házfelújítós sorozatokat néztem. Ezt és ezt is.
Az összes részt. Tanultam belőlük. Sokat. Megpróbáltam kikutatni, hogy hogy lehet ezeknek a produkcióknak dolgozni. Nem jutottam hozzá közelebb.

2. Elkezdtem utálni a High End "pénz-díszlet" design-t.

3. Felhívtam a helyi önkormányzatot, mivel csomó építkezés van a környéken, visszahívott valaki, aki azt sem értette, mit kérdezek (most az egyszer nem nálam volt a nyelvi probléma), de érthető volt, hogy nem nekem találták ki a skills match szolgáltatásukat.

És még mielőtt itt bárki nagyon elszomorodna, és azt gondolná, hogy mennyire rossz volt nekem, elmondom, hogy HÁROM napról beszélünk, 3 azaz három napról, de a Hisztis Kis Punettik világában 3 nap az maga az örökkévalóság.

Aztán egyszercsak történt valami jó. Valami csodás.

Orsi érkezett meg elképesztő mennyiségű meghívóval a London Fashion Week-re.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy kicsit sem húztam a számat. (Mondjuk tényleg csak kicsit).

Mert egyrészt kit érdekel a divat, a hülye megfizethetetlen high end faszkodás, nyilván soha sem lesz Burberry táskám, és egyébként is mennyivel kényelmesebb pizsamában tölteni a napot.
De nem?
Hát nem! Egyáltalán nem!

Hisztis Kis Punetti rájön valami igazán fontosra

Burberry táskám most sincs, viszont szeretnék.
Ezt most megpóbálom röviden leírni, mert Orsi a Neverordinary.blog.hu-n sokkal alaposabban kidolgozva tolja az információkat erről a néhány napról. Például itt van ez a kis videó, csak a hangulatfokozás miatt.
Ha esetleg itt alant nem jelenne meg a beágyazott video, akkor klikk IDE, és a youtube segít.

Röviden: Csodálatos volt!
Kifejtősen pedig: Egyszercsak - természetesen a nagyobb nevek bemutatói után, lásd fenti videot például - bekattant, hogy miért is fasza a high end, és hogy mennyire kurvára kiváltságos helyzet az, ha valakinek megadatik, hogy ne csak újpesti panellakás felújítást csináljon. És nem a pénz miatt, ami a megrendelőnek van, hanem a pénzzen vásárolható minőség és lehetőség miatt.
Azt is megértettem, hogy a pénzzel rendelekező megrendelőt ugyanúgy kell és lehet edukálni csak meg kell találni és tanulni a módját (feltéve ha nem kínai).

Itt most muszáj egy kis kitérőt tennem:
Ha most bárki olvassa ezt a blogot, akinek már dolgoztam magánban, remélem nem érti félre a fentieket.
Nagyon nagyon szeretem az összes alacsonyabb költségvetésből elkészült munkámat.
Sok szempontból sokkal jobban szeretem ezeket, mint a hatalmas hoteles high end munkáimat.
Egy cm2-t tervezést sem cserélnék el belőlük valami másra, ami látszólag jobban csillog.

Csak hogy iskolapéldát mutassak arra hogy miért nem: 
a hétvégén EZT a cikket találtam a Travelo-n. 
Ez AZ a hotel, amivel a felmondásom előtti másfél évet töltöttem.
Eléggé felelősségteljes pozicióban, a végére teljesen kifingva, öröm nélkül. 
Írtam erről is ebben a blogban, tuti ...rosszul vagyok az egésztől.

Ez a világ legnagyobb és legrondább és legdrágább hotele.
Itt egy másik cikk ugyanerről a komplexumról.

Ok, igazándiból csak a projektben nem volt örömem, a team-em csodálatos emberekből állt.

Viszont nyilván rengeteget tanultam benne, és hogy a portfoliómban, illetbe a skill set-emben (ezt hogy mondják szépen magyarul?)  milyen erősséggel szerepel ez a tapasztalat, arról gondolom, nem kell sokat beszélni.

A  lényeg, hogy a Fashion Week-en megértettem végre valamit, arról, hogy mi a fenét keresek itt, és hogy miért nem enged ez az út el engem, amikor pedig annyiszor próbáltam már róla letérni.

És ez Az Öröm Hír.

Ez nem jelenti azt hogy nem szeretnék és nem fogok elvállalni továbbra is kisebb volumenű tervezési feladatot.  Mert DE.
Mert feltölt, hogy közvetlenül látom az eredményt és az örömöt
és
mert nem hiszek a kasztrendszerben.

Ezúton is bocsánat mindenkitől, akit ez elmúlt hónapban leszartam elfelejtettem,
pedig tőlem várják a valamit.
Tamás, Vilma! (... úristen tegnap még emlékeztem valaki másra is...)
Sokkal jobban van minden már, úgyhogy hamarosan jelentkezem! Tényleg!

...

még egy rész van ebből, aztán lassan utolérem magamat!
..és akkor megint nem írok majd hónapokig, de jó is lesz

PartTwo-Hello,isitmeyou'rlookingfor - Hisztis Kis Punetti bemutatkozik

Az a helyzet, hogy aznap, amikor újra lett munkám kereken 18 nap után (könnyű volt kiszámolni, mert az előzőnek pont január 31-én lett vége)..szóval, semmi másra nem tudtam gondolni, csak hogy hisztis kis punetti vagyok, meg persze nagyon vigyorogtam is, meg el is voltam fáradva.

Az előző bejegyzés a 13. nehéz napon született.
Úgyhogy most megpróbálom itt összefoglalni, hogy miket tanultam ezalatt a hosszú és kimerítő rövid idő alatt. HKP.

Első hét (Feb 1-9) - Hisztis Kis Punetti munkát keres.

Az első hét remek volt, de tényleg.
Először is, nem voltam elkeseredve, de tényleg nem.
Igazándiból örültem. Mert egyrészt ismerve magamat az álvigyorgás nem megy sokáig, illetve rettentő mennyiségű energiát emészt fel bennem és TUDOM, hogy úgyis látszik. Ha meg egyszer kipukkad, akkor karrier-öngyilkosságot vagyok képes elkövetni vagyis kiakadok és veszettül (értsd szó szerint) azt gondolom, hogy CSAK nekem van igazam.

Másrészt azon a héten jött a Sasa, szóval már a kirugás napján (péntek) elkezdtem annak örülni, hogy mivel nem lesz munkám az első héten, nem is fogom úgy érezni, hogy lógok és nem keresek pénzt, ha nem dolgozom, amikor itt van. Illetve, ha dolgozom, akkor nem nő bennem a feszkó, hogy közben 3 napunk lenne, amit együtt tölthetünk ebben a hónapban és nem csak egy szombat.(csütörtökön jött és vasárnap ment el).
A távkapcsolat csodálatos világa.
nomnomnom.

Hétfőtől szerdáig kicsit kipofásítottam a portfoliómat, raktam mögé menő szürke hátteret, újrarendeztem, elmentettem, kinyomattam, öszeraktam, és elküldtem az ügynököknek, akikkel régebben beszéltem. Fel is hívtam Őket (kettő volt, tudtak egymásról), cseverésztünk is, mindenki örült, hogy mennyire ügyes vagyok, és well-presented és mindenki megígérte, hogy keres nekem munkát.

Én is körülnéztem az oldalakon, elküldtem néhány helyre a kis csomagomat, találkoztam ismerősökkel és barátokkal a szakmából és nekik is elmondtam, hogy munkát keresek és dont be shy to let me know.

És igen, azért írom le ezeket ide, mert erre mind büszke vagyok.
Büszke, hogy nem dugtam a fejem a homokba, hogy ne lássa senki.
Hogy elfogadtam, hogy néma gyereknek anyja sem érti, főleg, hogyha nem is otthon van, az anyukájával, hanem egy kurva nagy városban, ahol alapjáratban mindenki szarik egymás fejére azt válaszolja a hogyvagyra, hogy FINE.

Természetesen lejátszottam magamban az elmúlt egy hónapot, és alaposan körüljártam a kérdést, hogy mit rontottam el, hogy hol bugyogott fel belőlem a kelet-európai agresszív értetlenség, miben nem voltam elég rugalmas, hol gondoltam, hogy én jobban tudom, ahelyett, hogy egy rövid távon használható szuper eszköz lettem volna, amire egyébként szerződtem. És nyilván ezeknek az okai is érdekeltek.

Nem (csak) tiszta önostorozással próbáltam sírva vigadni, ahogy ez alapjáratban genetikailag kódolt bennem, hanem igyekeztem beszerezni az elérhető információkat, hogy reálisan is láthassam a helyzetet.

Egyrészt már a "sorry-goodbye" beszélgetésen megkérdeztem, hogy rendben van, hogy befejeztük azt a szakaszát a projektek, amire felvettek, de ha bármi van, amivel nem voltak megelégedve, akkor szeretném, ha elmondanák, mivel tanulok belőle és segít nekem, hogy jobban végezzem a munkám.

A válasz nem volt angol, és ennek örültem.
Azt mondták, hogy szeretik ahogy dolgozom, de arra számítottak, hogy kicsit gyorsabb leszek. Mondtam nekik, hogy köszönöm, és hogy én is arra számítottam, tudva, hogy az előző alkalommal mennyivel gyorsabban mentek a dolgok.
Kicsit még beszélgettünk és úgy jöttem el, hogy azt éreztem, hogy mindketten látjuk az érem mindkét oldalát úgy, hogy én egyetlen egy kritikus mondatot sem fogalmaztam meg. Titokban megsimogattam a saját fejem, hogy a sok éve fejlődő tárgyalástechnikám, íme használatban van.

Aztán azért itthon még kicsit marcangoltam magam, úgyhogy futottam még egy kört a kérdezősködéssel. Ezt a munkát egy ismerősön keresztül kaptam, aki sok éve dolgozik ennél a cégnél, mostmár nagyon magas pozicióban, és akit a barátomnak mondhatok. Tehát felé még plusz felelősséget is éreztem persze, de Tőle is azt a választ kaptam, hogy minden rendben. A munka, amit csináltam, jó, nagyon is és kiderült az is, hogy Ő például mindig úgy tudta, hogy január végéig maradok, mivel ott van vége a szakasznak. Tárárá. Hát így.

Kő leesik, elgurul.
Közben megérkezett a kifizetés is a számlámra.
Jöhetett egy boldog kis hét(köznapok)vége a Sasával.



..

Folytatom holnap.
Tényleg!
Már megírtam, csak véletlenül egy regény lett, és Te nem akarod egyben elolvasni.
Vagy?...ugye?

PartOne-Hello,isitmeyou'rlookingfor és életem másodpercei Vol2

újra van egy hónapnyi másodperc. juhuu, repül az idő.

azon kívül, hogy majdnem minden nap történt valami, legalábbis a kis videó szerint, 

természetesen még mindig szenvedek küzdök.

Ez a poszt hosszú lesz, úgyhogy tagolom:

Bevezetés

Éppen jól megmutatja magát a valóság, hogy ez a freelance lét, ez bizony nem mindig fenékig tejfel, meg flexibilitás, meg izgalmas munkahelyek, meg pirgi-pörgi, meg kolbászból kerítés.

Úgyhogy most erről mesélek, bár nyilván sokkal jobban esne eltussolni ezt, szépen kussolni, amíg jobbra nem fordulnak a dolgok, vagy legalábbis olyanra, amiről álmodozva azt gondoltam, hogy majd itt énekelni fogok. 

Persze nem kell megijedni, nincs világvége. A dolgok azért haladnak a maguk útján, én legalábbis mindent megteszek azét, hogy haladjanak. És igen, abszolút van is mit csinálni, sőt még pénzt is keresek-kereshetek vele, persze ha nem vagyok olyan ideges, hogy a dolgozás helyett inkább őrületes kuplerájt csinálok és tilosban cigizek az ablakban vagy éppen blogot írok gőzkieresztés gyanánt.

Blogot írni egyébként azért is jó, mert legalább nem az anyukámmal vagyok őrületesen "grumpy" illetve legalább nem a Sasát húzom le energiával..bár igyekszem, hogy ne ez legyen, és mindketten szuperül állják.

...de azért mégis, őszintén szólva én is megszoktam, hogy superwoman vagyok, akinek akkor is jó, amikor nem is.

Szóval, mi az a hatamas katasztrófa, amiről itt sírok? 

Remélem, mire a végére érek ennek a tündéri kis beszámolónak, azt fogom gondolni, hogy minden ok, és ez csak egy ilyen huppanó, amit az amerikai filmekben, meg a sikerkönyvekben, meg az életrajzokban..etc.. szépen becsomagolva mutatnak.

Tavalyi hó

Kezdjük az elejéről.

Tudjuk, hogy felmondtam tavaly és ezt azóta sem, egyetlen percig sem bántam meg. 

Bármikor felteszem magamnak a kérdést, hogy visszamennék-e, ahelyett, hogy itt balfaszkodom próbálkozom, a válasz egyértelműen nem. Egy jó pont.

Tavaly sokminden elindulni látszott, és szeretném hinni, hogy el is indult.

Bemutató standot terveztem az Old Soul Furniture-nek az Ideal Home Show-ra és szép lett.

Sasa bátyja sikeresen Berlinbe költözött és vett magának egy lakást, úgyhogy Neki is segítettem, épp most építk a konyhát..nagyon izgi. Még egy jó pont.

Dolgoztam is itt irodában, szabadúszóként. 

Kétszer jött áldásként munka, ugyanattól a cégtől, ugyanabból a kézből.

Az első kör zseniális volt. 

Ugyan Közel-Keleti a project, de viszonylag előrehaladott állapotban, szuper project vezető tervezővel. Szép látványterveket összerakni Photoshoppal GoogleSketchupra, bútorokat, anyagokat válogatni, gyorsan és hatékonyan dolgozni és keresni némi pénzt. 

Persze a napi díjamat lealkudták... nagyon. De kezdésnek, portfolió bővítésnek, új területet kipróbálni tökéletesen passzolt. Ez még tavaly volt 3 hét.

A második kör ebben már évben volt, de a megkeresés tavaly Decemberben.

Ez a lehetőség is egyébként pont jókor jött, egy átparázott December után, borult égből napsugár.

Visszahívtak, hogy legyek olyan kedves tervezzek már gyerekszobákat egy hatalmas (6ooo m2-es) házba Párizsba, mert nagyon szoros a háridő és olyan ügyes voltam múltkor.

Most már, aztán

És akkor elkezdődött 21o4 Január és én előbb jöttem vissza egy héttel, hogy dolgozzak végre.

A project vezető most valaki más volt. És én életemben először találkoztam olyan angollal, akihez tényleg kell ez a szótár:

És persze nem esett le először. 

És egyébként is gyerekszobát tervezni egy pénz-díszlet projechez egyáltalán nem egyszerű. 

Főleg, ha azt sem tudjuk hány évesek a gyerekek, meg hogy akkor ez most mennyire legyen klasszikus, vagy inkább eklektikus vagy..vagy... egyáltalán kik ezek a gyerekek. 

Kénytelen voltam úgy gondolni rájuk, mintha a világ összes nagyon gazdag családjának a gyerekének terveznék.  Egy teljesen külön szárnyba az épületen belül. Hatalmas folyosóval és lépcsőházzal elválasztva a szülői hálóktól, óriás játszó folyosón, fogadószobán, gyerek játszós nappalin (ez egy hatalmas TV nagy kanapéval) keresztül vezetett a tér a 4 gyerekszobához, amikhez külön gardróbszoba és természetesen fürdőszoba járt.

Nehezen, ha egyáltalán, voltam képes kiverni a fejemből a nemrégiben olvasott Guiness lány Ivana Lowell: Why not say what happened című önéletrajzi regényének gyerekkorra vonatkozó, igen megrázó részeit...azok az oldalak a könyvben olyan történetet mesélnek el, amiért örülsz, hogy nem születtél pénzes familiába.

Röviden összefoglalva: Vért izzadtam.

De végül megoldottam a feladatot. Megtanultam MINDENRE mosolyogni, megtanultam "angolul", és megcsináltam 4 gyerekszobát exponenciálisan csökkenő idő alatt.

Aztán mikor készen voltam, bár még az ígért - és időközben meghosszabbított - szerződésből lett volna még két hét. (Tehát még ezen a héten is vidáman dolgoznék)....Szóval akkor azon a Pénteken (a másodperces videó szivárványt mutat arra a napra) behívtak és sűrű bocsánatkérés közben elmondták, hogy Februárban már nem kell jönnöm. És hogy köszönik és hogy bocsánat.

What to say?

Folyt. köv.

Most el kell mennem brassói aprópecsenyét főzni, mert vendégeim jönnek. Egy olasz, egy ausztrál két mesehős: Filippo és Fiona. :)